Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
-40%
Fordította: Pálfalvi Lajos
Megjelenés: 2019
Oldalszám: 304 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-4930-25-9
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák

Eredeti ár: 3900 Ft
Webshop ár: 2340 Ft

KOSÁRBA
Picasso, a vörös kakas
Ideológiák és utópiák a XX. századi művészetben

Sztálin kakasa

https://www.es.hu/
2020-03-20

Ha az utópista ideológiák és a művészzsenik kapcsolatát az egyén tragédiájaként látjuk, akkor a könyvben három, esetleg négy jól felépített narratívát kaphatunk arról, mennyire veszélyes játék a tehetséget a világmegváltás szolgálatába állítani. Ez sem újkeletű, Michelangelo a LXV. szonettben még mintha a XX. századi diktatúrákhoz képest gyermetegen ártatlan reneszánsz individualizmust is megbánta volna az elmúlás árnyékában.

František Mikš nemrég megjelent kötetében olyan jelenséget próbál megpiszkálni, amit talán nem is illene. A kötet címe és alcíme már sejteti, hogy ez a XX. századi avantgárd, azon belül is három képzőművész kapcsolata a politikával és az ideológiákkal. Az ilyesmit pedig illik az életműtől külön, egy jól elszigetelt, lezárt üvegvitrinben mutogatni, mint afféle érdekességet.

Mikš tehát nagy fába vágja a fejszéjét, és valójában nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy csak a kérgéből sikerül lecsippentenie egy darabot. A könyv ugyanis azt vizsgálja, hogy a három művész, Malevics, Grosz és Picasso milyen karriert futott be a kommunista párton belül, vagy éppen a kommunista pártnak köszönhetően. A befejező részben Piet Mondrian is előkerül, úgy tűnik, mintha ő lenne az avantgárd művészek lélektanának állatorvosi lova, mivel jobb híján ő csak a teozófiához, a művelt piócásemberek hitvilágához ragaszkodhatott, de már önmagában a ragaszkodása is jól boncolgatható. Kár, hogy Mikš csak addig jut vele, hogy néhány lagymatag állítást tesz arról, hogy Malevics, Picasso, Grosz meg Mondrian is valójában magát az életet gyűlölték, úgy, ahogy van.

Ha tehát azért kezdjük el olvasni ezt a könyvet, mert egy vádirat érdekel minket az avantgárd művészek politikai erkölcseit illetően, akkor csalódni fogunk. Ha azért, mert átütő erejű, újszerű műértelmezésekre van szükségünk, akkor is. Ez a könyv ebben az értelemben egy klasszikus Kippfigur, innen kacsa, onnan nyúl, de mint rajz elég kezdetleges. Ha azt várjuk, hogy Mikš majd jól összeköti az avantgárd képek értelmezhetetlenségét a kommunista diktatúra erkölcstelenségével, és mint jó kritikus még alternatívát is kínál, akkor is csalódni fogunk, mert az előbbit csak részben teszi meg, az utóbbinak pedig Balthust ajánlja, akit meg ezzel az erővel pedofilnak is tarthatunk, és ez semmivel sem jobb, mint az, hogy Picasso nem ítélte el sem ’56‑ot, sem ’68-at.

Talán éppen ezért ennyire bonyolult ez a könyv. Mikš célja nem is az, hogy bemutassa, hogy Malevics, Grosz és Picasso hígagyú, de tehetséges művészek voltak, és a tehetségüket a szubverzív hajlamaikon keresztül Moszkva, és a Politbüro arra használta fel, hogy a földre hozza a Sátán birodalmát. A három művészportré ugyanis végig tisztában van bizonyos emberi gyengeségekkel, mint Malevics karizmatikus törtetése, vagy Grosz mizantrópiája, viszont például egyáltalán nem kárörvendő, mikor Malevics végül a saját szörnyszülöttjének karmai közé kerül, és az állandó zaklatások miatt kialakuló betegségben meghal. Mikš Malevicset és Groszt úgy mutatja be, mint szépreményű és ügyes fiatal művészeket, akik mindenféle emberi gyengeségeik ellenére is tehetséges képzőművésznek bizonyulnak, egészen addig, míg össze nem szűrik a levet a kommunistákkal. Míg Malevicsnek már nem sikerülhet meglógnia, Grosz el tud menekülni, igaz, az ő nyakában akkor már a nácik is ott lihegnek. Talán az életmű terjedelme miatt is éppen a Groszról szóló rész a legérdekesebb ebben a könyvben, még akkor is, ha megtévesztően úgy néz ki, mintha Picassóról szólna. Grosznak van ideje ambíciókat ápolnia, ezeket a Vörös Lobogó szolgálatába állítania, és kinőni ebből az egészből, és Mikšnek pedig van tehetsége jól megírni ezt az emberi tragédiát.

Ha az utópista ideológiák és a művészzsenik kapcsolatát az egyén tragédiájaként látjuk, akkor a könyvben három, esetleg négy jól felépített narratívát kaphatunk arról, mennyire veszélyes játék a tehetséget a világmegváltás szolgálatába állítani. Ez sem újkeletű, Michelangelo a LXV. szonettben még mintha a XX. századi diktatúrákhoz képest gyermetegen ártatlan reneszánsz individualizmust is megbánta volna az elmúlás árnyékában.

Ha már Michelangelónál tartunk, akkor azt az állítást, hogy ezek az ideológiák végső soron távol estek mindenféle valós megfontolástól, jól mutatja a rész, amely Picasso hírhedt Sztálin-portréjáról szól, mely szerint a párttal szemben Švejkként viselkedő Picasso megfontolta azt is, hogy aktot készít a generalissimusról, csak azt nem tudta eldönteni, hogy a zsdanovi elvek alapján hogyan tudná kivitelezni a hímtag méretét és a merevedés mértékét. Ez pedig bizonyos körökben húsba vágóbb probléma, mint az, hogy mennyire arányos Dávid kézfeje.

Hanzelik Gábor

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-40%
Webshop ár: 2160 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 2340 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 2160 Ft
KOSÁRBA
-25%
Webshop ár: 4125 Ft
KOSÁRBA