Amikor azt olvasom a kötet hátoldalán, hogy az emberré válás fő tényezőjeként az agytérfogat növekedésére, a kommunikáció összetettebbé válására és az eszközhasználatra szoktak hivatkozni, még nem indult el a vezérhangya, hogy ide ezt az írást, mert az agy növekedéséről és a nyelv kialakulásáról mindig szó esik az ilyen tematikájú művekben. Meg a különböző eszközök használatáról, csak éppen az ezeket megtartó kézről feledkeznek meg. Talán azért, mert éppen kéznél van.

Åsmund H. Eikenes norvég biológus ezt a hiányosságot akarta áthidalni könyvében. Különleges utazásra hívta az olvasót, hogy bemutassa, milyen hosszú út vezetett a csupán helyváltoztatásra alkalmas mellső végtag megjelenésétől a mobiltelefonok képernyőjét gyakorlottan böködő ujjak kialakulásáig. Joggal mondja, hogy kezünkről keveset tudunk, ezért itt ez a könyv, tessék elolvasni. Okos, nagyon okos felkonferálás, persze hogy fejest ugrik az olvasó – és nagyot koppan, mert nem egészen azt kapja, amire számít. Kevesebbet a kézről, sokkal többet arról, ami a biológus végzettségű norvég fiatalembert tudományágában érdekli. A kezet mint alapmotívumot eszközként használta, hogy többet beszéljen magáról, annál mindenképpen többet, mint amennyire érdekes figura ő.

Szerencsére eredeti missziójáról sem feledkezett meg. Szól a kihalt Tiktaalik őshal 375 millió éves fosszíliájáról, amelyben olyan uszonyokat találunk, melyek elsőként kezdenek a karunkhoz hasonlítani – az ősmaradványon kezdetleges vállat, kart és hajlítható csuklót fedezhetünk fel. Az állatnak halszerű tulajdonságai voltak, míg az uszonyok szárazföldi létre utalnak. Ebből alakultak ki az első szárazföldi állatok. Néhány mondat a dinoszauruszokról is bekerült, hiszen kipusztulásuk tette lehetővé az emlősök hatalomra jutását. Az emlősöknél a kéz egyszerű szállítóeszközből a külvilág manipulálására és irányítására alkalmas fontos eszközzé vált. Csak éppen ez a roppant izgalmas fejlődés lett egy kissé elkenve. Szó esik az ember evolúciójáról, például a félénk pillantású, hárommillió éve élt Lucyról, aki sokkal aktívabban használta a kezét, mint sokan a korábbi rokonok közül, különösen a hüvelykujja volt jól fejlett. Megemlíti a szerző, hogy a Homo habilis (ügyes ember) fejlett eszközöket használt, majd elkalandozik a témához kevéssé kapcsolódó területekre, pedig elmélyedhetne mondjuk abban, hogy miért olyan hosszú a kézzel kapcsolatos szavak és kifejezések listája.

Egy másik izgalmas kérdés is bővebb kifejtést érdemelt volna. A mutató-, a középső, a gyűrűs- és a kisujj nagyon hasonlítanak egymásra, ismétlődő és egyértelmű rendszert követnek a felépítésükben és az irányításuk módjában. A hüvelykujjat viszont egyesek nem tekintik igazi ujjnak, mert a csuklótól a hüvelykujj hegyéig három csont található, míg a többi ujjban négy. Ezenfelül a hüvelykujj több izommal és ínnal rendelkezik, ami nagyobb mozgásszabadságot és játékosságot biztosít. De miért alakult így, és valamikor a távoli jövőben valóban elveszítjük-e haszontalan kisujjunkat? Kérdések válasz nélkül…