Az előfeltevések műbefogadásra gyakorolt hatása a mai napig számos vitára ad okot. A kiszivárgott hírek, előzetesek, az alkotó(k) korábbi műveiről kialakult képzeteink és általában a szociokulturális hátterünk óhatatlanul befolyásolja, hogyan értelmezünk, ítélünk meg egy-egy műalkotást. De mi a helyzet akkor, ha a szerző a befogadót erősen félrevezetve teljesen mást ad a kezébe, mint amit alkotásában állított?

Åsmund H. Eikenes norvég orvosbiológus nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy megismertesse laikus olvasóit az emberi kéz csodálatos történetével. A könyv fülszövege szerint az evolúcióban betöltött fontos szerepe miatt is érdemes lenne tisztában lennünk kezünk jelentőségével, kialakulásának állomásaival, valamint az esetleges jövőbeli fejlődési irányaival. Az író pedig ígéretet tesz, hogy kézen fogja az érdeklődőket és végigvezeti őket ezen a rögös úton. „Minden, amit tudni szeretnél a ­kezedről – és még annál is több” – szól a könyv alcíme. Ám a helyzet az, hogy a kötetben ennek főleg a „még annál is több” része kerül előtérbe.

A szerző az evolúció felől közelíti meg témáját. Nem csupán a kéz kialakulásának történetét vezeti fel az állatvilágban fellelhető hasonló mozgásszervek fejlődésén keresztül, de a Homo sapiens domináns fajjá emelkedésében is kiemelten fontos szerepet tulajdonít annak a fo­lya­mat­nak, amely­nek ered­ményeképpen a kéz helyváltoztató szervből eszközhaszná­lat­ra és kommunikációra alkalmas végtaggá alakult. Már csak azért is becsülendő ez a megközelítés, mert így Eikenes izgalmas őstörténeti kitekintések segítségével vezet bennünket végig a szárazföldre elsőként kimerészkedő halaktól az érintőképernyőt használó emberi kézig. A Tiktaalik-fosszíliák mellső végtagjainak felépítésétől a Tyrannosaurus Rex csökevényes karjain át a csirkék, denevérek és lepkék szárnyait is érintve több példát említ, amíg eljutunk a neandervölgyiek és Homo habilisek eszközhasználó kezének különbségéig. Út közben néha megáll egy-egy anekdota vagy történelmi adalék erejéig, amelyek színesítik és lazítják a kötet amúgy sem túl szigorú tudományos nyelvezetét. Így a hétköznapi, anatómiában, fejlődéstanban és az orvostudományban kevésbé jártas olvasó is könnyedén megértheti a szakterminusokat, az analógiák pedig külön segítségére lesznek.

Ugyanakkor mintha némileg messziről indítaná felfedezőútját Eikenes. Jóval hosszabban időzik az evolúció alapjainál, mint a kéz kialakulásához közvetlenül kapcsolódó fejleményeknél. Már a struktúra szerinti első részben sem tudja megállni, hogy ne taglalja hosszasan a sejtek viselt dolgait. Az evolúció történetének ecsetelése közben sok minden előkerül, ami nem kapcsolódik szervesen a kézhez, az aránytalanságok miatt pedig a „kézikönyvből” valami egészen más válik. A második részben (Én, az új Terminátor) javul a helyzet, itt találkozhatunk a legtöbb információval a mellső végtagot illetően. Eikenes pedig kellően felületesen szól az emberi kéz biomechanikájáról ahhoz, hogy bárki megérthesse – ezzel együtt viszont nem is lép túl azokon az általánosságokon, amelyeket a legtöbben már ismernek. Érdekes azonban a kéz orvostani megközelítése, amely ebben a szakaszban főleg a protézisekre összpontosít.

A harmadik rész is a kéz, de főleg a bőr esetleges sérülései köré épül. Ezután viszont mellső végtagunk szinte teljes mértékben háttérbe szorul, és helyét az immunrendszerről, baktériumokról, rákos sejtekről és a HIV-fertőzésről szóló értekezések veszik át. Bár érthető, hogyan kapcsolódik mindehhez a kéz mint a tömegközlekedési eszközökön kapaszkodásra használt, és ezáltal a fertőzéseknek leginkább kitett testrészünk, de mégis csak mellékszereplőként, amolyan szemfényvesztő kulcsszóként jelenik meg a főleg sejtbiológiáról szóló egységben. Kétségtelen, hogy a szerző ezekről a témákról is hozzáértő módon, könnyen érthető stílusban beszél, de minimum furcsa a – nem is olyan kis – kitérő.

A negyedik és ötödik fejezet jóformán a látszatát sem próbálja fenntartani annak, hogy a kézről mint komplex evolúciós lépcsőfokról szólna. A könyv ezen sorait Eikenes főleg az őssejtkutatásnak és a testrészpótlásnak szenteli. Le kell szögezni, az itt taglalt felfedezések, kutatások és lehetőségek valóban kiemelten fontosak a jövőt illetően. Ilyen például Sir John B. Gurdon és Jamanaka Sinja 2012-ben Nobel-díjjal jutalmazott felfedezése, miszerint specializált sejteket programoztak vissza őssejtekké. Szintén az ötödik részben esik szó az emberi kéz lehetséges jövőképeiről, esetleges átalakulásáról (vagy átalakításáról). Megváltoztathatják-e kezünk felépítését az okos eszközök, érintőképernyők vagy a génmódosítás? És ha igen, hogyan? Ezek azonban megmaradnak költői kérdésnek, a szerző nem vállalkozik spekulatív válaszokra, vagy éppen nemleges választ ad, mert kételkedik egy újabb nagy evolúciós ugrásban.

Azonban a fordításra nem lehet panasz. A könyv eredeti címének első fele (Handboka) szóviccel egyszerűen lefordítható lett volna, hiszen a norvég kifejezés pontosan azt jelenti, „kézikönyv” (lásd fentebb). Petrikovics Edit magyarítása azonban egyenesen irodalmi reflexióvá emelte a hazai kiadást, amelyről Karinthy Utazás a koponyám körül című művére asszociálhatunk. Különös figyelmet érdemel még a kézzel kapcsolatos fogalmainkat egységbe sűrítő, rövid novella formájában érkező kitérő, amelynek magyarra ültetése sok fejtörést okozhatott. Mindemellett a tudományos részletességű szövegek is végig könnyen olvashatók a laikus olvasó számára is.

Eikenes tulajdonképpen olyan tudományos ismeretterjesztő művet írt, amelynek az emberi kéz csak alapmotívuma, de nem feltétlenül középpontja. Komplex megközelítést alkalmazott egy komplex szervről szóló, rövid könyvben, amely mégis átcsúszott valami másba. Ez a valami pedig ugyan nem kevéssé izgalmas, de a szerző által felállított elvárásoknak nem felel meg. A befogadást segíthette volna kiegészítő illusztrációs képanyag, amely a kéz összetett felépítésének érzékeltetésére indokolt is lett volna. Amennyiben az olvasó a premisszák ellenére képes ilyen szemmel tekinteni a könyvre, vagy menet közben el tudja engedni a kezdetben ígért téma kezét, úgy valóban értékes tudásra tehet szert. Csak az a fránya ígérgetés ne lett volna…