Tíz évet kellett várni, hogy magyarul is olvashassuk a román próza egyik kiválóságának, Radu Tuculescunak önéletrajzi elemekkel átszőtt különleges regényét. Szőcs Imre nálam már bizonyított Tuculescuból a három évvel ezelőtti Öregmama történeteinek átültetésével, most is csak azt írhatom, hogy a remek fordításnak köszönhetően elejétől a végéig elolvastam a már ismert regényt magyarul is, pedig eredetileg csak beleolvasni szándékoztam.

A Sztálin, ásóval előre! 2009-ben az év könyve lett Romániában, és csak azt nem értem, miért nem készült még film belőle, hiszen azon túl, hogy hiteles lenyomata a Sztálin halálától napjainkig ívelő romániai létnek, olyan bizarr fordulatokat tartalmaz, amelyek előre borítékolnák a sikert. Mert az ember léte elkezdődik valahol, valamilyen családban és környezetben, vannak valamiféle képességei és lehetőségei, és ezek mind-mind predesztinálják egy bizonyos sorsra. Egy viszonylag jól meghatározott élet ígéretével indulunk, és az, hogy hová jutunk, gyakran nem csak tőlünk függ.

Radu Tuculescu, aki ez év első napján lett hetvenéves, igazi erdélyi író. Marosvásárhelyen született, Szászrégenben gyerekeskedett, elemi iskolai tanulmányait német nyelven végezte. Zenei középiskolába Marosvásárhelyre járt, magyar tagozaton. Kolozsvárott diplomázott a zenekonzervatóriumban, dolgozott rádiós és tévés szerkesztőként, egy időben a városi filharmonikusok hegedűse volt. Annak ellenére, hogy hosszú ideje Svájcban tölti az év tetemes részét, bázeli padlásszobájában születő művei egytől egyig a romániai, sőt kifejezetten az erdélyi valóságról szólnak.

A Sztálin, ásóval előre! bőven tartalmaz önéletrajzi elemeket, a főhős Adrian Loga gyerekkori csínytevései mind megtörténtek a szerzővel, és Adrian szüleit is a saját szüleiről mintázta. Mindössze pár óra az az időtartam, ami a valós időben játszódik, a jelen történéseivel párhuzamosan emlékszik vissza meglehetős részletességgel csodálatos és izgalmas gyerekkorára, s főképp azokra a reményekre, hogy zeneszerző és hegedűvirtuóz lesz, aki a legjobb barátja repülőjén turnézik majd a világban. A visszaemlékezéseket is belengi valami megmagyarázhatatlan feszültség, és a jelenben játszódó, teljesen hétköznapinak induló események alakulása is érezteti, hogy sem a múltban sem a jelenben nem fordulnak jóra a dolgok.

De ami elsöpri, lehetetlenné teszi a gyerekkori álmok megvalósulását, annyira brutális, és amivé fajul a teljesen békésnek indult nap, annyira hátborzonga­tóan döbbenetes, hogy a főhős váratlanul hazaérkező és a drámával elsőként szembesülő lányának bamba kérdésére – „Akkor most mit csinálunk, apu?” – mi sem tudunk válaszolni. Sőt nem is az foglalkoztat, hogy hogyan tovább, hanem sokkal inkább az, miért történhetett meg mindez.