
Megjelenés: 2005
Oldalszám: 420 oldal
Formátum: B/5, kötve
ISBN: 978-963-9548-86-2
Témakör: Fizikatörténet, filozófia, népszerűsítés, Fizika felsőfokon
Elfogyott
Téridőfizika
Vonzó külsejű, vaskos, kiváló egyetemi tankönyvet tartok a kezemben. Az ilyen könyv nagy ritkaság. Egyetemi éveimben mindössze két jó tankönyvünk volt. Hajós György: Bevezetés a geometriába és Keszthelyi Lajos: Atomok és atomi részecskék. Sajnos kicsit későn, pár éve fedeztem csak fel kitűnő műegyetemi tankönyveket, Simonyi Károly alkotásait. Ezek közé a gyöngyszemek közé illik Taylor és Wheeler műve. Wheelert nagyon szerethetik és tisztelhetik a Princetoni Egyetemen, mert a Matematikai és Fizikai Intézetben a könyvtár bejáratánál, a princetoni Nobel-díjasok fényképeivel szemközti falon csak két tanár festménye látható: Wigner Jenőé és Wheeleré. A könyv borítójáról még azt is megtudhatjuk, hogy „John A. Wheeler a világ egyik legismertebb elméleti fizikusa, rangos szakmai kitűntetések birtokosa.” Einstein és Bohr egykori munkatársa, a „fekete lyuk” kifejezés megalkotója, Richard Feynman tanára volt.
E. F. Taylor 30 évig tanított a Massachussets Institute of Technology-n és az American Journal of Physics egykori főszerkesztője. Az Amerikai Fizikatanárok Egyesülete legrangosabb kitüntetését adományozta neki, az Oersted Medalt.
A Téridőfizika olvasásakor még egy jelentős magyar származású matematikus és tanár juthat azonnal eszünkbe: Pólya György: A gondolkodás iskolája c. művében ő is a borítók belső oldalára és az azzal érintkező lapokra írta ki a végső összefoglalást. Részösszefoglalást a Téridőfizika leíró részének lapszélein olvashatunk. Ilyennel például az 1930-as évek magyar fizikakönyveiben is találkozhattunk. Pólya Györgyöt idézi fel bennünk a „Bevezetés az I. fejezet feladataihoz” c. rész néhány mondata is, hiszen vele hasonló módon pszichológiai eszközöket is felhasználva szeretnék a szerzők megtanítani hallgatóiknak, olvasóiknak a feladatmegoldást:
„Wheeler első morális elve: soha se végezzen számítást anélkül, hogy tudná a választ!…
A helyes sejtés erősíti az ösztönt. A rossz sejtés a meglepetés frissítő erejével hat.”
Remélem, sikerült meggyőznöm e könyvismertetés olvasóit: a Téridőfizika csak jó mű lehet, ha ennyi kiváló magyar könyvvel mutat rokonságot.
Abonyi Iván értő fordítása nagyban segíti a könyv élvezetét. Egyszerre jellemzi pl. a következő két mondat a szerzők rábeszélő, kedves stílusát és a fordító konzsenialitását: „Másrészt az impulzus és az energia jeleit, ha a konvencionális egységekről van szó, KON index-szel látjuk el – ami szándékosan ormótlan –, hogy a konvencionális egységek használatát gusztustalanná tegyük.” Az egész könyvet azért írták, hogy „elemi de mégis biztos és szigorú bevezetést” adjon a relativitáselméletbe. „Könyvünk… annak a napnak az eljövetelén igyekszik munkálkodni, amikor a fizikus tanuló éppoly otthonosan érzi magát a téridő geometriájában, mint múlt századi elődje az euklideszi geometriában.” E cél érdekében Einstein felfedezéseit nem a tanulmányok végére, hanem az elejére helyezik: a Téridőfizikát az első éves egyetemi hallgatók fizikakurzusának első hónapjára dolgozták ki. Lehet, hogy ezért az egy hónap kicsit rövid idő, még az egyetemi hallgatók igen gyorsan száguldó koordináta-rendszerének sajátidejeként is.
Az első fejezet a téridő geometriáját mutatja be a földmérőkről szóló tanmesék, az órák és méterrudakból álló hálózatok, egymáson átsuhanó űrhajók segítségével. Elvezet a vonatkoztatási rendszertől független téridő fogalmához úgy, hogy felhasználja az euklideszi geometriával való analógiákat, és rámutat az alapvető különbségekre. A szükséges matematikai ismereteket fizikai definícióval értelmezi. Bevezeti a Lorentz-transzformációt és a fejezet végén szól a sebességparaméterekről. E fejezet után 60 oldalnyi feladat következik, melyek megoldása a könyv végén található: paradoxonok, rejtvények, kis sebességű közelítések, fizikai alkalmazások: Michelson–Morley-kísérlet, Dicke-kísérlet, Cserenkov-sugárzás stb. A második fejezet a dinamika alaptörvényeit tárgyalja, a harmadik a speciális relativitáselmélet korlátait és az általános relativitáselmélet alapjait vizsgálja. A második fejezetet is követik feladatok, a Doppler-eltolódásról, a Compton-szórásról, a pozitronelektron szétsugárzásról, tárológyűrűkről.
Taylor és Wheeler műve a tankönyvi jelleg mellett utat mutat a tudományos kutatás felé: minden lehetséges helyen megtalálhatjuk az eredeti, első publikációkra történő hivatkozást. Ez is mutatja, hogy a Téridőfizikát a szerzők nagy relativitáselméleti monográfiájuk bevezetésének tekintik, hiszen tudjuk, hogy a relativitás elmélet bővebb a klasszikus elméletnél.
Az eredetileg 1963-ban kiadott könyvet 1974-ben publikálta a Gondolat Kiadó. Akkor a Fizikai Szemle és a Magyar Tudomány közölt róla ismertetést. Későn vettem észre, hogy ez utóbbi folyóirat a megjelenést követő hónapban már írt is az akkori „tudományos könyvek”-ről, így átnéztem két teljes évfolyam recenzióit. Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a halomnyi irodalomtörténeti, filozófiai, mezőgazdasági és a sok kémiai, műszaki könyv mellett alig-alig jelent meg fizikai tartalmú mű. Ilyen messzire nyúlhat vissza annak az oka, hogy a fiatalok manapság alig jelentkeznek fizikusnak, fizikatanárnak?
Kapcsolódó recenziók
- Interjú Edwin F. Taylorral (Bokor Nándor, Fizikai Szemle, 2013)
- TÉRIDŐFIZIKA (Füstöss László - BME, Fizikai Intézet, Fizikai Szemle, 2006/12)
- Téridőfizika (Berényi Dénes, Természet Világa, 2007. december)
- Téridőfizika (Kovács László, Természet Világa – 2006 november, )