Huygens jóformán mindennel foglalkozott, és semmit sem publikált. „Mesék” a modern fizika egyik 17. századi megalapozójáról.

Christiaan Huygens (1625-1695) holland matematikus, fizikus és csillagász neve az űrkutatás és a csillagászat iránt érdeklődőknek ismerősen cseng, egész munkásságáról azonban mégis viszonylag keveset tudunk. Ezt a csorbát szerette volna legalább részben kiköszörülni könyvével Vincent Icke, a Leideni Egyetem professzora – s így tulajdonképpen Huygens késői holland utóda. (A szerző szakterülete egyébként az elméleti asztrofizika és kozmológia, de emellett képzőművészettel is foglalkozik.)

Icke így ír a könyv előszavában: „Szenvedélyem a fizika, a fizikatörténet hősei közül pedig Huygenst érzem magamhoz a legközelebb. [...] Legföljebb Galilei ér a közelébe, aki egyébként szintén igazi hős volt, de túlságosan sok időt pazarolt arra, hogy gonoszkodó gúnyiratokkal rendet vágjon ellenfelei között.

Huygens jóformán mindennel foglalkozott, és semmit sem publikált. Mesélni fogok észleléseiről, Huygensről a műszerkészítőről és lencsecsiszolóról, a ködök és bolygók tanulmányozásával töltött éjszakáiról. Mesélni fogok arról, hogyan kapcsolódik a művészethez, vagy legalábbis a természettudományos magyarázat szolgálatába állított művészethez mindaz, amit csinált. Mesélek Huygensről, a klasszikus mechanika, az első relativitáselmélet megalkotójáról, akiben már ezért is a modern fizika nagy építőmesterét tisztelhetjük. S végül napjaink fizikájáról, Huygens örökségéről szólunk – ezzel is tisztelegve emléke előtt.”

Igazán nem kell egy vaskos, nehezen emészthető kézikönyvre gondolni. Icke munkája inkább egy füzet, korabeli és modern – sokszor megdöbbentően hasonló – ábrákkal, képekkel illusztrálva. Szubjektív kiemelése annak, amit a szerző érdekesnek, maradandónak, sőt jövőbe mutatónak ítélt a 17. századi természettudós munkájából. A könyv abban az időben íródott, amikor a Huygensről elnevezett európai űrszonda a Szaturnusz Titan nevű holdja felé tartott, hogy ott végül 2005 első napjaiban sikeresen leszálljon a felszínre. Nem véletlen tehát, hogy szó esik Huygensnek a Szaturnusszal kapcsolatos eredményeiről: a Titan hold felfedezéséről (1655), a gyűrűrendszer valódi természetének felismeréséről (1656-59). A Szaturnusz két oldalán levő „púpokat” korábban mások – így Galilei – is látták, hisz akkorra már fél évszázad telt el a távcsövek csillagászati célú használatának kezdete óta. De Huygens volt az első, aki nem úgy gondolta, hogy például „fülekről”, vagy két, egymással szemben álló, nagy holdról van szó. Korabeli rajzait, írásainak részleteit megismerve elcsodálkozhatunk a felfedező világos gondolatmenetein. Bepillantást nyerünk abba a korszakba, „amikor még a klasszikus mechanika és a csillagászat egyetlen tétele sem számított magától értetődőnek.”

Vincent Icke: Christiaan Huygens. Jövő a múltban. Fordította: Balogh Tamás. Typotex Kiadó, Budapest, 2007. ISBN 963 9664 34 0. Puha kötésben, 60 oldal. Bolti ára 1500 Ft (a kiadó olvasói klubjának tagjai számára 1200 Ft).

A Typotex Kiadó jóvoltából folytatódik rejtvényjátékunk. Olvasóink között a könyv három ajándék példányát sorsoljuk ki az elkövetkezendő hetekben. Három alkalommal olyan rejtvénykérdéseket teszünk majd fel, amelyek valahogyan kapcsolódnak a könyv „hőséhez”, Christiaan Huygenshez, és persze az űrkutatáshoz is. Az ajándékkötetek a helyes megfejtőink közül kisorsolt olvasóinkhoz kerülnek. Az első rejtvénykérdés hamarosan olvasható lesz!