Huygens jóformán mindennel foglalkozott, és semmit sem publikált. „Mesék” a modern fizika egyik 17. századi megalapozójáról.
Christiaan Huygens (1625-1695) holland
matematikus, fizikus és csillagász neve az űrkutatás és a csillagászat
iránt érdeklődőknek ismerősen cseng, egész munkásságáról azonban mégis
viszonylag keveset tudunk. Ezt a csorbát szerette volna legalább
részben kiköszörülni könyvével Vincent Icke, a Leideni Egyetem
professzora – s így tulajdonképpen Huygens késői holland utóda. (A
szerző szakterülete egyébként az elméleti asztrofizika és kozmológia,
de emellett képzőművészettel is foglalkozik.)
Icke így ír a könyv előszavában: „Szenvedélyem
a fizika, a fizikatörténet hősei közül pedig Huygenst érzem magamhoz a
legközelebb. [...] Legföljebb Galilei ér a közelébe, aki egyébként
szintén igazi hős volt, de túlságosan sok időt pazarolt arra, hogy
gonoszkodó gúnyiratokkal rendet vágjon ellenfelei között.
Huygens jóformán mindennel foglalkozott, és semmit sem publikált.
Mesélni fogok észleléseiről, Huygensről a műszerkészítőről és
lencsecsiszolóról, a ködök és bolygók tanulmányozásával töltött
éjszakáiról. Mesélni fogok arról, hogyan kapcsolódik a művészethez,
vagy legalábbis a természettudományos magyarázat szolgálatába állított
művészethez mindaz, amit csinált. Mesélek Huygensről, a klasszikus
mechanika, az első relativitáselmélet megalkotójáról, akiben már ezért
is a modern fizika nagy építőmesterét tisztelhetjük. S végül napjaink
fizikájáról, Huygens örökségéről szólunk – ezzel is tisztelegve emléke
előtt.”
Igazán nem kell egy
vaskos, nehezen emészthető kézikönyvre gondolni. Icke munkája inkább
egy füzet, korabeli és modern – sokszor megdöbbentően hasonló –
ábrákkal, képekkel illusztrálva. Szubjektív kiemelése annak, amit a
szerző érdekesnek, maradandónak, sőt jövőbe mutatónak ítélt a 17.
századi természettudós munkájából. A könyv abban az időben íródott,
amikor a Huygensről elnevezett európai űrszonda a Szaturnusz Titan nevű
holdja felé tartott, hogy ott végül 2005 első napjaiban sikeresen
leszálljon a felszínre. Nem véletlen tehát, hogy szó esik Huygensnek a
Szaturnusszal kapcsolatos eredményeiről: a Titan hold felfedezéséről
(1655), a gyűrűrendszer valódi természetének felismeréséről (1656-59).
A Szaturnusz két oldalán levő „púpokat” korábban mások – így Galilei –
is látták, hisz akkorra már fél évszázad telt el a távcsövek
csillagászati célú használatának kezdete óta. De Huygens volt az első,
aki nem úgy gondolta, hogy például „fülekről”, vagy két, egymással
szemben álló, nagy holdról van szó. Korabeli rajzait, írásainak
részleteit megismerve elcsodálkozhatunk a felfedező világos
gondolatmenetein. Bepillantást nyerünk abba a korszakba, „amikor még a klasszikus mechanika és a csillagászat egyetlen tétele sem számított magától értetődőnek.”
Vincent Icke: Christiaan Huygens. Jövő a múltban. Fordította: Balogh
Tamás. Typotex Kiadó, Budapest, 2007. ISBN 963 9664 34 0. Puha
kötésben, 60 oldal. Bolti ára 1500 Ft (a kiadó olvasói klubjának tagjai
számára 1200 Ft).
A Typotex Kiadó jóvoltából folytatódik rejtvényjátékunk. Olvasóink
között a könyv három ajándék példányát sorsoljuk ki az elkövetkezendő
hetekben. Három alkalommal olyan rejtvénykérdéseket teszünk majd fel,
amelyek valahogyan kapcsolódnak a könyv „hőséhez”, Christiaan
Huygenshez, és persze az űrkutatáshoz is. Az ajándékkötetek a helyes
megfejtőink közül kisorsolt olvasóinkhoz kerülnek. Az első
rejtvénykérdés hamarosan olvasható lesz!
