
Oldalszám: 411 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-9664-76-0
Témakör: Pszichológia
Sorozat: Test és lélek
Eredeti ár: 3900 Ft
Webshop ár: 2925 Ft
KOSÁRBA
A pszichológia örök témái
Mindannyian többé vagy kevésbé született pszichológusok vagyunk, sokkal inkább, mint például született fizikusok - állítja a könyv, amely (legalább) két nagy kihívással néz szembe: egyrészt olyan kérdésekkel, amelyek kezdetektől foglalkoztatták a gondolkodókat s amelyekre ma sincs feltétlenül végső válasz; másrészt olyan olvasókkal, akik érdeklődésének homlokterében nem a lélektan áll. Hiszen ez a tankönyv elsősorban nem pszichológusoknak szól (attól még ők, és a filozófusok élvezik
A megcélzott olvasótábor ellenére
szó sincs arról, hogy a pszichológia - és az előzményeként szolgáló filozófiai,
"karosszék" lélektan - egy leegyszerűsített vázlatát kapnánk. Sokkal inkább ezek
kvintesszenciáját: semmi, ami ezekben a diszciplínákban igazán lényeges, nem
maradhatott ki. Mégis e könyv alkalmas arra, hogy bárkihez, aki inkább
gyakorlatias érdeklődésű, és a közvetlen haszonnal nem kecsegtető, elméleti
kérdések nem hozzák lázba, közel hozza a szellemi izgalmak iránti, a Szerzőt
jellemző elkötelezettséget. Először is egyszerűen azzal, hogy ez az ő esetében -
nem tudni, mi okból - ragályos: akik hallgatták előadásait, azoknak nem kell
magyarázni. Másodszor, az ösztönös pedagógiai vénát kiegészítik a tudatosan
alkalmazott ismeretterjesztői fogások. A legabsztraktabb téma is érdekes, vonzó
és érthető lesz, ha van mihez kötni: elsősorban példákhoz.
Íme. A népi
vélekedés szerint: "Vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy se jó." De
Shakespeare is ugyanezt a gondolkodást tükrözi vissza: "E Cassius ott sovány,
éhes szinű; Sokat tünődik s ily ember veszélyes". Mi ez? Naiv pszichológia. A
fentiekhez hasonló példák hosszú sorával, továbbá rajzokkal és más vizuális
segédletekkel (portrék, grafikonok, táblázatok) könnyen túljuthat az olvasó az
efféle fogalmakon, nem gyűlik meg a baja az egyébként is csínján adagolt szakmai
terminológiával, s talán a végére az elméletek sűrűjében is
eligazodik.
Könnyed hangnemben "örök" kérdéseket tárgyalni, erre csak a
legnagyobbak képesek. Esetükben a hallgató, az olvasó úgy érezheti, a szavak,
vagy sorok személyesen őt szólítják meg, saját kérdéseire kap választ a saját
nyelvén. Ennél a könyvnél is ez a benyomás, már csak azért is, mert tartalma
előadásokból, élőbeszédből és a nagyon különféle hallgatókkal való
interakciókból szűrődött le több évtized oktatási munkája során. A tudományos
pszichológiai és filozófiai szempont ezért is konfrontálódhat folyamatosan - még
a legelméletibb fejezetekben is - a hétköznapi, gyakorlatiasabb emberismerettel.
Sőt éppen ez adja a kerettémát: a "naiv" és a tudományos pszichológia közti
viszony kérdése és a kettő párbeszéde. E keretbe ágyazódnak bele a pszichológia
örök problémái.
Ily módon a látszólag nagyon különböző elméleteket vagy
tudományterületeket "hívó" kérdések, mint a "tudat és tudattalan" - amelyről a
pszichoanalízis jut először eszünkbe -, vagy az "egyén és közösség", amelyről
pedig a szociálpszichológia, összekapcsolhatók, létrehozva az erre a könyvre
jellemző, sajátos és egyedi koherenciát.
Egyébként maga a koherencia is
olyan lényeges fogalom, amely több probléma tárgyalásakor visszaköszön. Nemcsak
a rész és egész kérdéséről szóló fejezetben, hanem például magának a naiv
pszichológiának a kapcsán is, mivel ennek egyik ismérve, hogy szeretjük a
világot koherenssé tenni, és ennek céljából történeteket fabrikálunk. A
koherenciát azzal teremtjük meg, hogy szándékokat és vélekedéseket tulajdonítunk
a történetek "hőseinek". Akkor is, amikor a hős nem más, mint önmagunk. De vajon
ez az önmagunk koherens-e? És hogyan jön létre a sokféle agyi működés közepette
az egységesnek érzett Én? Mi a pontos viszony "lélek" és "test", e fogalmilag
különböző, de tapasztalataink szerint szétválaszthatatlan létezők között - ha
egyáltalán a lélek esetében "létezőről" beszélhetünk, s nem inkább valamiféle
működésről, szerveződési módról, ahogy az egyik fő nézőpont, a funkcionalizmus
teszi. Ezt a nézőpontot az Arisztotelészi filozófiától örökölte a lélektan, de
messze nem a legradikálisabb áramlat; egyik fő mai képviselője, Jerry Fodor
például elismeri a Központi Gondolati Folyamatok létezését, ami mégiscsak
megfelel az Én naiv pszichológiai fogalmának. A radikálisabbaknál ez
"eliminálódik", ezért is egyik elnevezésük "eliminatív materialisták", legújabb
változatban "neurális eliminatív materialisták". Az ő szemük előtt az lebeg,
hogy ha egyszer majd eleget tudunk az idegrendszerről, tökéletesen leírhatjuk a
"tudati" folyamatokat idegtudományi terminusokkal. "Naiv" intuíciónk szerint
ehhez az ideálhoz csak közelíteni lehet. Viszont az ambíció - minél közelebb
kerülni ahhoz, hogy a tudatosság létrejöttét fizikai, kémiai és biológiai
folyamatokkal megmagyarázzák - óriási hajtóerőt adhat az érintett tudományágak
fejlődéséhez. És talán ez a lényeg. A hozamokat, eredményeket nézzük, ne az
adott elmélet hiányosságait - ez az a megengedő, több nézőpont létjogosultságát
elismerő álláspont, amelyet e könyv mindvégig sugall, s amelyet érdemes mélyen
elsajátítanunk. Még az olyan irányzatokkal szemben is, amelyek maguk igencsak
kirekesztők és radikálisak...
Apropó irányzatok. Ezek ismét a koherencia
kérdéséhez vihetnek vissza, most azonban nem az Én, hanem a pszichológia, mint
tudomány egységessége a tét. Ami hiányzott a XX. század eleji fiatal tudományból
éppúgy, mint a XXI. századiból. Nehéz eldönteni, hogy ez a pszichológia
fejletlenségének a jele-e, vagy annak mindenkori természetéből következik; a
Szerző megfogalmazza ugyanakkor, hogy a pszichológia szeretne "egészleges
embertudományként" fellépni.
A születő pszichológiáról írta annak idején
Dienes Valéria, hogy ez a tudomány még vár a maga Galileijére, aki megoldaná
lényegi problémáját. Ugyanis szerinte a pszichológia tárgya, az emberi tudat
vagy eszmélet, ellöki magától a módszert: a méréseket lehetővé tevő
kísérletezést. S hogy azóta e "Galilei" eljött-e már? A XX. századi pszichológia
korai történetében iskolák alapítóival találkozunk, akik inkább egyetlen fő
szempont mindenre való kiterjesztésével tűnnek ki. Watson és a behavioristák az
objektivitásra helyezik a hangsúlyt. Dilthey és a szellemtudomány képviselői,
ellenkezőleg, nem tartják összeegyeztethetőnek az objektív módszereket az
embertudományokkal: szerintük ezekben nem magyarázatra, csupán megértésre
törekedhetünk, főként beleélés útján. Ami a freudi pszichoanalízist illeti, ez -
minthogy okokat keres, például a kora gyermekkori történésekben, vagy elfojtott,
tudattalan konfliktusokban - a magyarázat igényével lép fel, de egyes újabb
olvasatai szerint a módszert inkább a megértés jellemzi.
Összességében
mégis nehéz elképzelni, hogy egy tudomány egyszerre legyen magyarázó és megértő,
"reál" és "humán", legalábbis egyazon pillanatban. A szintézis ma talán még
nehezebb, mint 100 évvel ezelőtt. Azóta újabb nézőpontok voltak igen termékenyek
akár a magyarázat terén - mint az evolúciós pszichológia vagy a kognitív
neuropszichológia -, akár a megértésben, mint a humanisztikus áramlatok vagy a
fenomenológia -, és akkor még nem beszéltünk ezek filozófiai kiindulópontjairól
vagy interpretációiról. A pszichológia mai "Galileijének" mindezt egyetlen
szemléleti aktusban kellene tudni megragadni, egyszerre felvértezve a mára
végtelenül szofisztikálttá vált teória fegyvereivel és a kísérleti módszerben
saját tapasztalaton alapuló jártassággal. Remélhetjük, hogy ez a személy köztünk
jár, illetve, hogy - konkrétabban kimondva - talán e könyv Szerzője az, akiben
üdvözölhetjük.
Kapcsolódó recenziók
- A gép mint az ember metaforája - SZÁMOLNI A BLÖFFEL (Kelen Károly, Népszabadság, 2013. április 19. )
- Történeti bevezetés a pszichológiába (Kelemen Oguz, Magyar Tudomány, 2008/10)
- A pszichológia örök témái (Jakabffy Éva, Pszichológia Online, 2008-09)
- Slideshow a lélekről (Almási Miklós, Mozgó Világ, 2008-09)
- A győzedelmes lélektan (Buda Béla, Élet és Tudomány, 2008.06.06)
- A lélektan örök problémái (Kerekes Tamás, www.virtus.hu, 2008-5-28)