Pléh Csaba pszichológiai előadásaira már a hetvenes években tódultak a hallgatók. Féltem, hogy a bevált tudást veszi elő most is. Ellenkezőleg! Hivatkozásainak nagy része XXI. századi, az fejtegeti, hogy a gyorsan fejlődő tudományos eredmények mennyire változtatják meg az ő elképzeléseit is.
Pszichológusoknak, agykutató biológusoknak, orvosoknak, számítástechnikusoknak és még hány szakma képviselőinek közös stúdiuma a kognitív tudomány: annak kutatása, hogyan tanul az ember, hogyan ismeri meg, sajátítja el a tudnivalókat, miként fogja föl az ismereteket, fogadja magába az őt körülvevő világot.
Neumann János óta él a remény, hogy a gép versenyképes lesz az emberi intelligenciával (aki meg fél ettől, thrillerbe oltott sci-fikkel ijesztgeti nézőit). De a Kaszparovot legyőző komputer nem intuícióval, hanem rendkívül gyors algoritmusaival operált. A sakkban az ellenfél erői pontosan felmérhetők. Igazán emberi tulajdonságokat a gépnek akkor kell mutatnia, ha – mint a kártyajátékokban – rejtve vannak bizonyos elemek, és blöffel is számolnia kell.
Ahogy a számítógép valóságossá tette a hálózatok megalakulását, a tudomány új útjai is követik a trendet. Pléh szerint „A klasszikus Neumann-elvű, izolált, szolipszista számítógép mint az ember metaforája helyett a számítógépes hálózatok tűntek fel az emberi kapcsolatok, az idegrendszer vagy az emlékezeti szerveződés metaforáiként. A hálózatos gondolkodás lett az emberkép legújabb analógiakeresésének alapja.”
Kik és milyenek vagyunk? Sosem tudjuk meg biztosan?
