A természettudomány lenyűgöző is lehet! Simonyi Miklós befogadható módon mesél a tudományról: Emberek és molekulák….

Vannak olyanok, akiket – középiskolás rossz tapasztalataik okán – ki lehet üldözni a világból a természettudományos tárgyakkal, s vannak, akik ennek ellenére, ezzel együtt – vagy ettől függetlenül – megszeretik azokat a diszciplínákat, melyek ma többet tudnak nyújtani, mint bármikor korábban. S fontosabban is, mint bármikor korábban. A természettudományos ismeretekkel történő felvértezettség nem csak azért fontos, hogy a konkrét jelenségekkel tisztában legyünk…

…hanem azért is, mert olyasfajta gondolkodási struktúra létrehozását alapozza meg, ahol a szisztematikus kérdésfelvetés habitussá válása miatt nem marad hely az áltudományos humbugnak, a félinformációkra épített légváraknak. S a későbbiekben a tudományos gondolkodási minta abban is segíthet, hogy a humán területen felmerülő kérdések megvizsgálásával megalapozottan foglalkozhassunk. Sosem késő.

Simonyi Miklós vegyészprofesszor könyve, az EMBEREK ÉS MOLEKULÁK néhány ponton próbára teszi a laikus, bölcsészlelkű olvasót, de annyi bizonyos, hogy – az „emberi oldal” beemelésével – közelebb hozza a tudományt a széles közönséghez. Bár a könyvet eredendően fiataloknak, középiskolásoknak szánta a szerző, nem kell visszariadnia annak sem, ami már túljutott az életnek ezen a boldog-boldogtalan, de izgalmas korszakán:

IDŐSEBBEN IS ELKEZDHETIK!

Már a tartalomjegyzék is ígéretes, hiszen az ott felsorolt huszonkét téma színessége biztosítja az olvasót arról, hogy talál magának olyasmit, ami tényleg(!) érdekli, s onnan már csak egyetlen lépés, hogy tallózva-ugrálva a szövegek között – végül az egész könyvet kiolvassa. Jó, hogy nem lineáris olvasásra készült a szerző, az egyes írások önálló cikkekként is olvashatók, s mindegyik olyas dolgokat ránt elő, melyek nem triviálisak. Ráadásul akkor sem kell kétségbe esni, ha van olyan tudásmorzsa, amit hétköznapi aggyal nem tudunk felcsippenteni. Például az

EGY ETALON BÚCSÚJA/ A KILOGRAMM DETRONIZÁLÁSA

című szöveg olvasása közben erősen kapkodnom kellett a levegőt, mert – és ez bizonnyal az én hiányosságom – a mértékegységek olyasfajta megközelítésével foglakozik az írás, amilyenről az én középiskolás éveim alatt nem volt, nem is lehetett szó. És ez csak egy a szerteágazó – gondolkodás el-és beindító témák közül. A történelemmel foglakozik például a Bázeli Egyetem ötszázhatvan évét felskiccelő írás, vagy a fájdalomcsillapítás történetét felvázoló

A FÁJDALMAT ENYHÍTENI KELL!

című rövid remeklés. De előkerülnek olyan életbe vágó dolgok is, mint a kolerabaktérium, s olyan kellemes kérdések, mint a fűszerek ízét adó molekulák. A benzol szerkezetének feltárása kapcsán igazi tudósok közötti rivalizálás tanúi lehetünk, hiszen Simonyi Miklós könyve nem hagyja, hogy elfeledkezzünk arról:

A TUDÓS IS EMBER,

és a tudományos felfedezések zöme mögött szinte láthatatlanul meghúzódik az emberi élet ága-boga, visszássága. A tudós sem független korától, környezetétől, s ahogy a hétköznapi életben, úgy a tudományban is elsőrangú szerepe van a tudományon kívüli jelenségeknek. Simonyi Miklós nem próbál meg messzire kerülni a „tudomány tudományos részétől”, de azokat az adatokat, amelyeket az általa felvetett kérdések „bevonzanak”, nem rejtegeti, sőt… Éppen ez magyarázza a könyv címét is: EMBEREK ÉS MOLEKULÁK. (Ebben a könyvben kevesebb tudománytörténet és több tudomány van, mint Inzelt György kötetében – de még a bölcsészlelkűek befogadóképességén belül mozog.)