Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
-25%
Megjelenés: 2020
Oldalszám: 212 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-4930-83-9
Témakör: Kémia, vegyészet

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 2400 Ft

KOSÁRBA
Emberek és molekulák
Kémiaszertár

Sav marta Nobel-díjak. Kémiai történetek kezdőknek és haladóknak

https://magyarnemzet.hu/
2020-10-30

Nehéz kenyér a tudományos ismeretterjesztés, mert úgy kell bemutatni az új eredményeket, hogy közben érthető, pontos és korrekt marad a közlő, de nem lesz felszínes. Különösen rögös ez az út, ha erre kutató vállalkozik. Az Emberek és molekulák izgalmas olvasmány – olykor nehezen emészthető részekkel.

 

Számos országban a kémiát a környezetpusztítás és a rákos betegségek miatt kárhoztatja a lakosság. Adam Sandler amerikai színész és humorista szerint „a kémia jó és rossz dolog. Jó, ha szereted, rossz, ha utálod.” Ez a nem túl mély bölcselet rámutat arra, hogy az emberek véleményét érzelmek irányítják, amit érveléssel megváltoztatni nem könnyű feladat – de meg kell próbálni az erre még fogékony közösségeken keresztül. Simonyi Miklós kifejezetten a középiskolásokat célozta meg a koronavírus-járvány kitörése előtt írt kötetével. Azért őket, mert még nem estek áldozatul a társadalom bajaiért a kémiát okoló előítéleteknek, valamint fogékonyak a tudomány izgalma és eredményei iránt.

Jól indít a szerző. Emlékeinkben úgy él, hogy a benzol különleges gyűrűs szerkezetét a német szerves kémikus, Friedrich August Kekulé­ álmodta meg – a farkát kergető majom képe vezette el a helyes útra. Simonyi Miklós szerint ez nem egészen így volt, mert Kekulé álmában a saját farkába maró kígyó jelent meg. Azonban erős a gyanú, hogy nem teljesen saját kútfőből dolgozott a derék német vegyész. Kekulé 1865-ben írt a benzolról, csakhogy négy évvel korábban Johann Josef Loschmidt korrekt ábrákat közölt sok aromás vegyületről, amelyeket a nagynevű kortárs bizonyítottan ismert. Kekulé zavaros formulának titulálta Loschmidt­ elképzelését. Ha Kekulé, a XIX. század híres professzora elismeri a névtelen középiskolai tanár érdemeit, ahelyett, hogy képleteit zavaros formulának minősíti, a molekulamodellezés technikája már száz évvel korábban kialakul. A példa igazolja, hogy a kicsinyesség olykor naggyá tesz.

És gazdaggá. A penicillint A­lexander Fleming skót bakteriológus véletlenül fedezte fel. Az emberi szervezetre kártékony mikrobákat elpusztító anyagot azonban nem tartotta gyakorlatban felhasználhatónak, és rövidesen más kutatási témát választott. Az ausztrál Howard Florey és a félig orosz, félig német Ernst Chain továbbvitte az eredményt, amiért 1945-ben orvosi Nobel-díjat kaptak.

A történetben azonban drámai főszerepet játszott valaki, akit csaknem elfeledtek: Norman ­George Heatley angol biokémikus. Ő találta meg a megoldást, hogyan kell kinyerni a penicillint. 1941-ben Florey és Heatley New Yorkba repült, hogy gyártót keressen. Utóbbi talált amerikai partnert, akivel közösen kísérleteztek. Ez a partner, Andrew J. Moyer azonban galád fickó volt. A munka, a kutatási eredmények közösek voltak, de Moyer a gyártási eljárást saját nevén szabadalmaztatta Heatley őszinte megrökönyödésére. Miközben a penicillin gyártása óriási profitot hozott az amerikai gyógyszergyáraknak, ebből nem részesültek a feltalálók. Florey ugyanis hallgatott arra a tanácsra, hogy orvosi felfedezést etikátlan lenne szabadalmaztatni. E gondolat miatt az angolok jogdíjat fizettek a csodagyógyszerért, amelyet Angliában fedeztek fel, kutattak és fejlesztettek.

A könyv, ahol lehet, magyar vonatkozásokat említ. Szó esik arról, hogy a második világháború idején a kémiai Nobel-díjas Hevesy György miért oldotta fel királyvízben Nobel-díja aranyérmeit. (Nehogy a nácik kezébe kerüljön a két elismerés.) Bőséggel taglalja a kötet az 1994-ben kémiai Nobel-díjat elnyerő Oláh György életútját. Gondolatébresztő felvetés, hogy mi lett volna a professzorral, ha marad, és vállalja az 1956. októberi eseményekben játszott szerepe miatti megtorlást. Nobel-díjas biztosan nem lett volna, megnyomorított, tudományát nem művelhető ember annál inkább.

Simonyi Miklós vegyészprofesszor történelmi és társadalmi kontextusba helyezve tárja elénk az életünket átszövő kémia szerteágazó és színes világát. A huszonkét írás kémiai eredményeket ismertet, ám a középpontban rendre az ember áll. A szerző sokat ad, időnként túl sokat, ami nehezíti a befogadást.

Ötvös Zoltán

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK