A német művészettörténész az interdiszciplináris tudomány egyik jelentős képviselője – ez 2020-ban Nagy Edina fordításában magyarul is kiadott Képaktus című könyvét olvasva is érezhető. A Képaktus a szerző 2007-es Adorno-előadásainak 2015-ben átdolgozott, a változtatásokat magyarázó előszóval kiegészített kiadásának magyar verziója.

A sűrű, hivatkozásokban gazdag szakszöveg a művészettörténet-elmélet és nyelvértelmezés áthatásait kutatja úgy, hogy a gondolatmenetben a művészeti szakszövegekben megszokottnál tágabb képfogalom-értelmezéssel találkozunk, hiszen a szerző mesterségesen létrehozott tárgyak széles körére tekint képként. Ez a tág képfogalom jól megmutatkozik a több, mint háromszáz oldalas könyv illusztrációiban is – láthatunk időszámításunk előtt 40 ezer évvel készült totemisztikus képeket, Charles Darwin jegyzetfüzetének egyik lapját, egy 1912-es Grand Prix-t ábrázoló fotográfiát, Pippilotti Rist híres, autóablakokat betörő performanszának képkockáit és Eduardo Kac-műveket is. 

Bredekamp újszerű és több tudományág – például a biológia, esztétika, filozófia – tapasztalataiból építkező képelmélete nem szorosan a látással foglalkozik, hanem azt igyekszik körülírni és meghatározni, hogy a művek (képek) milyen hatással vannak az emberi gondolkodásra és cselekvésre. A könyv nyelvezetéből és a szöveget körülvevő művészetelméleti hivatkozások gyűrűjéből adódóan kötött figyelmet és odafordulást igényel, viszont izgalmas elméleti összefüggéseket és új szempontot ígér. És hogy az így szerzett tudás mennyire zárt vagy mennyire kapcsolható össze más tapasztalatokkal, azt döntse el az olvasó.