Makai Mihály Merre vagy szellem napvilága? címmel megjelent új könyve nagy költőnk versére asszociálva teszi fel a kérdést, amelynek eszmei mondanivalója Petőfi verse nyomán a Kánaánra vonatkozó kérdéssel ekvivalens. (A Való Világ házba vágyódó fiatalok kedvéért talán érdemes megemlíteni, hogy ott van a Kánaán, ahol “a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán”)
A szerző fizikus, a reaktorfizika nemzetközi hírű kutatója, aki képzettségénél fogva minden jelenségnél valamint annak következményeinél, történjen az a tudomány és társadalom bármely területén, a racionalitást ill. annak hiányát kéri számon. Ez az alapállás aztán zavarba ejtően sokféle témát vet fel, kezdve a nyelvtől a vallásig és a modern társadalom számos problémájáig.
A szerző programját a Bevezetőben a következőképpen foglalja össze: “Amiben a fizikusok járatosak, az a tudás megszerzésének az öröme és bánata. Ezúttal a bánatra, a megismerés megszerzésével kapcsolatos nehézségekre, visszásságokra szeretném felhívni a figyelmet. A megismerés lépései röviden: a tapasztalás, a modellalkotás, a törvények megfogalmazása. Ebben a láncben minden lépésnek megvannak a maga problémái. A tapasztalás kapcsán elmondható, hogy egy kísérlet egyszer sikerül, egyszer nem, noha minden természettudományos kísérlet megismételhető. A modellek nagy száma pedig rendetlenségre utal. Egyetlen, mindenre alkalmazható modell sokkal áttekinthetőbb lenne. Persze a nagyszámú modellnek előnye is van. Amit jobban ismerünk, arról jobb modelljeink vannak, amit kevésbé, arról rosszabb. A világmodell aligha lehetne hol jobb, hol rosszabb. A bennünket körülvevő világot nagyrészt e modelleknek köszönhetően tettük olyanná, amilyen - használható alternativa sajnos nincs.”
A könyv fő fejezetcímei önmagukért beszélnek: A nyelv béklyójában , Az értelem korlátai, A világkép korlátai, Hit, remény, szeretet, Verseny a javából, Óh, szellem világa, jöjj el!, Dolgozni csak pontosan, szépen …
A szerző szerint: “A megismerésnek korlátot szab a nyelv, amire nincs szavunk, azt nem tudjuk elmondani. Korlátot szabnak a lehetőségek is: van szám, amit nem lehet kiszámolni, van feladat, amit nem lehet számítógépre vinni, mert nem algoritmizálható. További korlátot jelent az érdekek szövevénye, hiába tudja valaki a helyes választ, előfordul, hogy mást mond. A 2001. szeptemberében New Yorkban történt tragédia felhívta a figyelmet arra, milyen óriási különbség van két különböző vallású ember gondokodása között is. Érdemes tehát megvizsgálni
Az emberi cselekvés mozgatórugóit, többek között a filozófiát és a vallást is.”
A könyv gondolkodásra késztet, a referenciák és források részletes felsorolása lehetőséget ad az érdeklődőknek a további böngészésre. A sokféle tárgyalt témában talán nem minden olvasó egyformán járatos, azonban szemezgetni akkor is érdekes és érdemes!
A könyv stílusa olvasmányos és szórakoztató. A szerző kerüli a felesleges tudományos-kodást, ez ugyan esetenként a tudományos pontosság rovására mehet, azonban ezt ellensúlyozza a hatalmas mennyiségű információ, amelynek az átlagos olvasó jószerével még nincs birtokában.
A stílus illusztrálására érdemes egy kis részletet idézni. A napilapok tudományos híreinek (ha ilyenek még egyáltalán vannak) megbízhatóságának kapcsán mondja a szerző: „Egy régi moszkvai vicc szerint Moszkvában a következő a hírközlés helyzete: Pravda nye Izvesztyija, Izvesztyija nye Pravda, azaz ami igaz, az nem hír, ami hír, az nem igaz.” (222 old.)
Részletes tartalmi ismertetés helyett kedvcsinálónak egy-egy tárgyalt témát érdemes felvillantani. A posztmodern filozófia tudományellenes irányzatairól részletes képet festett már Sokal és Bricmont. (A.Sokal, J. Bricmont: Intellektuális imposztorok, Typotex, 2000.) A szerző A világkép és nyelvezet c. fejezetben egy számítógéppel generált posztmodern szövegből idéz egy bekezdést, amely ugyan nyelvtanilag helyes, de teljesen értelmetlen, mindazonáltal érdekesebb, mint a posztmodern filozófusok eredeti munkái:
„A kapitalista elmélet vizsgálatakor választás elé kerülünk: vagy elutasítjuk a neotextuális materializmust, vagy arra a következtetésre jutunk, hogy a társadalom rendelkezik objektív értékkel. Ha a dialektikus deszituácionizmusnak igaza van, választanunk kell a habermasi tárgyalásmód és a szubtextuális kontextus paradigmája között.”
A tudományos minősítés rendszerét illetően A tudomány várat épít c. alfejezetben található az alábbi elgondolkodtató passzus: ”A politikai változások nem hagyták érintetlenül a tudományos közéletet sem. Az egyetemek elérkezettnek látták az időt, hogy az általuk kommunista kövületnek tekintett Akadémia kiváltságait megnyirbálják. Erre a legalkalmasabb-nak egy új minősítési rendszer tűnt, megszüntették a kandidátusi fokozatot helyette állítólag megemelték az egyetemi doktori fokozat követelményeit. Ha ez igaz, akkor ma még nagyobb a különbség egy jogász doktorral és egy természettudományi doktorral szemben támasztott követelmény között. Az új egyetemi doktori fokozatot pedig az egyetem adományozhatja saját eljárásrendje szerint. Az Akadémia csak a régi „nagydoktor” fokozatnak megfelelő MTA doktora címet adhatja, ám ennek ellensúlyozására az egyetemnek lehetősége van a „dr. habil.” cím odaítélésére, szintén saját eljárásrendje szerint. Az egyetem által adott cím szükséges és elégséges az egyetemi tanári kinevezéshez. Az egyetemek éltek is ezzel a lehetőséggel, és az egyetem szekerét buzgón toló kádereknek az a része, amelyik úgy érezte, nem tudja teljesíteni az MTA doktori követelményeit, könnyen megszerezte a „dr. habil.” címet. Ennek következménye az egyetem többségén a professzori kar soha nem látott mértékű felhígulása lett. Több egyetemen maguk az egyetemi dolgozók léptek fel a jelenség ellen.”
Makai Mihály a Kudarc vagy siker c. fejezetben szomorúan jegyzi meg: “Tagadhatatlan tény, hogy napjainkban a tudomány népszerűsége egyre csökken. Ez megmutatkozik abban, hogy az egyetemre jelentkező diákok körében a tudományok nem népszerűek, többségük eleve pénzkeresésre készül. Mindenki természetesnek tekinti, hogy az orvosok futószalagon gyógyítják a betegeket, de a tudomny árulásának tartják, hogy még mindig sok gyógyíthatatlan betegség van. Virágkorát éli a horoszkópkészítés, a távgyógyítás és burjánzanak a kuruzslás legváltozatosabb módozatai. Háziorvosok élnek vissza azzal, hogy egy állami egyetemen diplomát szereztek, mert pácienseiket obskúrus módszerekkel kezelik.”
Ellenpontnak érdemes idézni azt a doktori eskűszöveget, amelyre David Hilbertnek, a mált század kiemelkedő matematikusának kellett fogadalmat tenni a königsbergi (később Kalinyingrád) egyetemen, és amelyet a szerző dícséretesen előbányászott a múlt dokumentumai közül: “Ünnepélyesen felteszem a kérdést: Esküszik, hogy férfihoz méltón védelmezi az igaz tudományt, terjeszti és előreviszi azt, nem a nyereségért, nem is a dicsőség hiú ragyogásáért, hanem hogy Isten igazsága fényesen ragyogjon és kiteljesedjen?”
Összefoglalva, ahogy az a fenti szemelvényekből is megítélhető, Makai Mihály könyve érdekes és hasznos olvasmány, mindenki fog benne találni olyat, amin érdemes lesz elgondolkodni.

A dicsérő szavak mellett azonban meg kell említeni egy, napjainkban terjedőben lévő jelenséget, a könyvek szerkesztésének egyre hanyatló színvonalát. A könyvben számos sajtóhiba található, főleg a sűrűn előforduló idegen nevekben. Például a 154-155 oldalakon a kaliforniai Berkeley város neve két változatban is előfordul (a helytelen alak a Berkly), a 325. oldalon Robert Park, a Maryland Egyetem fizikaprofesszora hol Bob Park, hol Bob Parks néven szerepel. A legirritálóbb azonban Carl Gustav Jung nevének „kínaisított” Yung változata a 247. oldalon.
A névmutatóval kapcsolatban igazi talány, hogy milyen elvek alapján állította azt össze a kötet szerkesztője? Magyar Éva táncos-koreográfus egy idézet erejéig tűnik fel az első fejezet első oldalán. Simonyi Károly akadémikus A fizika kultúrtörténete c. monográfiájából ezzel szemben nagyszámú idézet szerepel a könyvben, és több fejezetnél forrásként is megnevezésre kerül. Ha már Magyar Éva jelen van a névmutatóban, miért hiányzik onnan Simonyi Károly neve? (Az álkínai C.G. Yung természetesen oda is befurakodott!)
A legmeghökkentőbb azonban a könyv 7.6 alfejezetének hiánya. A cím és a fejezet címszavainak összefoglalása után az érdemi szöveg helyett a következő üzenet található: „A szerző ez irányú gondolatai az interneten, a http://www.kfki.hu/~makai címen olvashatók.” Hasonló nem ortodox dolog történt korábban a szintén a Typotex gondozásában 2000-ben megjelent A.Sokal és J. Bricmont: Intellektuális imposztorok c. művének irodalomjegyzékével is. Makai Mihály érdekes és hasznos könyve ennél több gondosságot érdemelt volna!