Napjaink egyik legszéleskörűbb vitája az igazság fogalma körül zajlik. Nevében a vélemények gyorsan polarizálódnak, és a megosztottság a legrosszabbat hozza ki belőlünk. Nem csoda, írja Åsa Wikforss svéd filozófus, hogy így az ember elveszíti a hitét az igazság megtalálásának lehetőségében. Könyvének célja, hogy leküzdje a csüggedést és bátorságot adjon, miközben olvasmányosan és érdekfeszítően tárgyalja a vonatkozó filozófiai kérdéseket.

A nemzetközi porondon Åsa Wikforss, a stockholmi egyetem elméleti filozófia professzora, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia tagjának munkája, az Alternatív tények aratott nagy sikert. A könyv tartalma a 2017-es első (svéd) kiadás óta egyre csak aktuálisabbá vált. Még ha a szerző politikai észrevételeivel nem is ért egyet valaki, a tény mibenlétével kapcsolatos filozófiai okfejtésével nehezen lehet vitába szállni. Közérthető és olvasmányos stílusa nem hagy kérdést az olvasóban, miközben fontos támpontokat fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes figyelembe vennünk, ha az igazságot szeretnénk megismerni. Mármint azt, amely a tényeken alapszik.

A könyv megírását az amerikai elnök 2017-es beiktatása inspirálta, melynek kapcsán Donald Trump sajtótitkára, Sean Spicer azt állította, hogy még soha nem voltak ennyien ebből az alkalomból Washingtonban. Az utcai videófelvételek és az eladott metrójegyek száma szerint azonban Obama 2009-es beiktatására többen látogattak el a fővárosba. Ezt követően Trump egyik tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy Spicer csupán „alternatív tényeket” közölt.

Bár a kognitív korlátaink miatt sok olyan tény van, amelyről nem lehet tudomásunk, vagy mert nem értünk hozzá, vagy mert számunkra lényegtelenek, de már Arisztotelész is hangsúlyozta, hogy az ember alapvetően racionális állat. Wikforss szerint is mindannyiunkban megvan a szükséges feltétele annak, hogy a tények alapján tájékozódjunk. (E tudás nélkül fajunk nem is lett volna túl hosszú életű a bolygón.) A jelenség, amelyet a svéd filozófus vizsgál, a 20. században a tömegkommunikáció segítségével vált képessé arra, hogy milliókat mozgósítson, és Spicer fenti kijelentése foglalja össze a legpontosabban

A szerző szerint azonban mindez nem pusztán tényrezisztencia, mert a helyzet és maga a jelenség is ennél jóval összetettebb. Wikforss inkább tudásrezisztenciáról beszél, és korunk egyik legnagyobb kihívásának épp ezért azt tekinti, hogy a „tudás ellenségeivel” szemben eredményesen lehessen fellépni. Igen érdekfeszítően értekezik a tudás milyenségéről filozófiai és nyelvi szempontból egyaránt.

Vizsgálja, hogy mi a különbség az elméleti és a gyakorlati tudás között, mit jelent a ténynihilizmus vagy ténytagadás, mindebben milyen szerepet játszik a szubjektivitás, és mit jelent az, hogy ítéletfüggő tény. Kitér arra is, hogy az erkölcs és az esztétika területén miért nem léteznek minden esetben objektív igazságok, illetve, hogy filozófiai szempontból mi alapján lehet megkülönböztetni a hazugságot és a kamuzást. A magyar nyelvben eddig leginkább csak a szlengben használt kifejezés itt nagyon is fontos jelentést kap (Dobosi Beáta fordítása).

A tények megítélése és feldolgozása alakítja a társadalmat és a társadalmi berendezkedést, sőt, meglátása szerint a tudás bizonytalansága alapvetően a társadalmi kapcsolatokban csapódik le.

Ezért kiemelten fontos szerepe van az oktatásnak, azon belül is a forráskritika elsajátításának és használatának. Egy kutatás a Stanford Egyetemen kimutatta, hogy ennek hiánya nemzetközi probléma: 7300 tanulót vizsgálva megállapították, hogy az általános iskolástól az egyetemistáig minden korosztálynak komoly hiányosságai vannak e téren (nem képesek önállóan értékelni egy forrást). A tizenegy-tizennégy évesek 80 százaléka pedig elmulasztotta ellenőrizi, hogy az adott forrás szponzorált tartalom-e, vagy sem.

Wikforss olyan gondolkodási csapdákat mutat be, amelyek behálózzák a mindennapjainkat. A könyv utolsó fejezetében hasznos tanácsokat fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy mit tehetünk a tudásrezisztencia ellen magánemberként, újságíróként vagy kutatóként. Ahogy ő maga figyelmeztet: „Mert a tudás igenis számít. Persze mindenkinek joga van azt hinni, amit akar. De ha az ember azt hiszi, amit akar, és nem azt, amit jó oka van hinni, akkor lemond a tudásról, és ennek meglesznek a következményei.”