Megfejthetők-e – közelebb hoznak-e önmagunkhoz – a barlangrajzok, melyek annyira ősiek, amennyire maiak? Botho Strauss sajátos választ ad erre az Oniritti című szövegben.

Az 1944-ben született Botho Strauss hazája határain túl elsősorban drámaíróként ismert. Az ezredforduló óta Magyarországon is több darabját bemutatták. Regénye, az Oniritti azok számára is meglepetés lesz/lehet, akik valamelyest ismerik Botho Strauss eddigi tevékenységét.

ONIRITTI – MÁR A CÍM IS MAGYARÁZATOT ÉRDEMEL,

s az olvasó meg is kapja ezt még a szöveg kezdete előtt: az oneirosz és a grafitti összeolvadása. Előbbi a görög nyelvből származik, s eredetileg álomkép jelentéssel bír. Utóbbit talán felesleges lenne elmagyarázni a XXI. században. A furcsa szóösszetétel nem csak a regény (?) címe, de mintha műfaji meghatározás is lenne egyben.

„Zsákutcában élni annyit jelent, hogy megkíméljük magunkat az átmenő forgalomtól.”

A villódzó-vibráló képekből összeálló sodró lendületű szöveg egyrészt letaglózni próbálja az olvasót, másrészt viszont nehezen adja meg magát az értelem, értelmezés számára. A képek, töredékek pont úgy bukkannak fel egymás után, mint az álmokban, s nehéz lenne a szerzőt könnyedséggel vádolni. A múlt szellemi termékeiből átemelt-átvett utalások (Vergilius, Shakespeare, Goethe…), a mítoszok és legendák érintőleges – vagy ki tudja mennyire súlyos! – felbukkanása kijelöli a kört, amiben a Botho Strauss az olvasóját vezeti, de még így is csínján bánik a megfoghatóval.

„Biztosan van olyan létezésmód, ami a nagy beszéd megtartása előtti jelentőségteljes torokköszörülésre hasonlít, ami után a beszéd elmarad.”

SZEMBEN MINDAZZAL, AMIT A „NÉMET SZELLEMRŐL”

tudni vélünk – persze, mindig minden általánosítás sántít – Botho Strauss ebben a könyvben nagyon nem-konkrét, nagyon nem-földhözragadt. Nem egzakt és az egyértelműségnek is mintha az ellenkezőjére törekedne. Ha komolyan vennék a nemzetkarakterológiát, akkor azt is mondhatnánk, hogy Botho Strauss könyve lázadás a német szellem ellen. Bár formai szempontból nincs rokonság, mégis, mintha Lautréamont szövegeinek prózai testvérei töltenék meg az Oniritti című kötetet.

PÉLDABESZÉDEK GYŰJTEMÉNYEKÉNT„Régebben őrlés előtt szemenként megnyugtatták a kávét.”

is olvasható az Oniritti, hiszen az író által feltárt barlangok mélysége szembeállítható a hétköznapok felszíni felszínességével. A barlang és az, ami ott megtalálható, pusztán csak metafora. Csak?! Viszont metaforaként igenis fontos, mert míg a szerző nem (nem elsősorban) az értelemre akar hatni, addig megmutatja a sivár, szürke, hétköznapi világon túli lehetőségeket. Nyitás a transzcendencia felé…

PLATÓN BARLANGHASONLATA

még a világ befogadhatóságának és megismerhetőségének korlátairól szólt, Botho Strauss barlangja már menedék, ahol a metszően egyszerű hétköznapi valóság elől elbújhatunk. A barlangok védelmet jelentenek a tömegkultúra dömpingje és agresszivitása elől.

KÜLÖNÖS CSAVAR,

hogy a tömegkultúra szükségszerűen kitermeli és megjelenésre segíti azokat a műveket melyek a tömegkultúrával szemben állnak. Ráadásul az olyan művek, mint Botho Strauss Oniritti-je magyar fordításban is elérhető! Elérhető egy olyan országban, melynek lakói mindenfajta reflexió nélkül tobzódnak-lubickolnak a rájuk zúduló hamis információkban és hazudott álértékekben. Igazán érdekes helyzet akkor állna elő, ha az Oniritti bestseller-listák élére kerülne. Itthon és külföldön.