Peter Handke önálló kötetben megjelent esszéje több mint költői-filozofikus világ- és fáradtságmagyarázat. Sikeres kísérlet a fáradtság lényegének megragadására. Izgalmas.

Hallatlanul megkedveltem a Typotex Kiadónak azt a sorozatát, amelyben ez ideig Byung-Chul Han kötetei jelentek meg. Olyan kötetecskék, melyeknek előnyére vált a kis méret, a bárhol olvashatóság. Most ugyanilyen formátumban jelent meg a „botrány-Nobel-díjas” Peter Handke esszétrilógiájának első kötete, a Kísérlet a fáradságról. (Már előkészületben van a Kísérlet a wurlitzerről és a Kísérlet a sikerült napról.)

NEM VÉLETLEN AZ AZONOS

formátum (még a borítót is ugyanaz a Somogyi Péter tervezte), hiszen a két szerző között szoros az összefüggés. Szorosabb, mint ami elsőre szembetűnik. Tény, hogy Byung-Chul Han az A kiégés társadalma című munkájában – itt írtunk róla – külön fejezetet szentel Handke most megjelent esszéjének. De ennél komolyabbnak tűnik az összefüggés! Byung-Chul Han legutóbb megjelent „kertészkedős” kötetében, de legalábbis a kertészkedés eredményeinek értékelésében is felsejlik Peter Handke esszéjének gondolatvilága.

BYUNG-CHUL HAN ÍGY ÍR AZ A FÖLD DICSÉRETE CÍMŰ KÖTET BOLDOGSÁG CÍMŰ FEJEZETÉBEN:

„Minden nap, amit a kertben töltök, a boldogság [Glück] napja. Ennek a könyvnek a Kísérlet a sikerült [geglückt] napról címet is adhattam volna. Gyakran vágyódom a kerti munka után. Korábban nem ismertem ezt a fajta boldogságérzést. Van benne valami erősen testies. Sosem voltam fizikailag ilyen aktív. Soha nem érintettem meg a földet ilyen intenzitással. A föld számomra a boldogság forrásának tűnik…”

A KOREAI SZÁRMAZÁSÚ NÉMET FILOZÓFUS

szikár tőmondatai mögül elősejlik mindaz, ami Peter Handke sokkal (sokkal-sokkal) költőibb szövegét átjárja. Handke is erről a fáradságról beszél, amikor megkülönbözteti a kétkezi munka közben szerzett fáradtságot az automata mellett végzett magányos tevékenység (elszigetelő) fáradtságától… és a többi fáradtság-féleségektől.

RITKÁN GONDOLUNK A FÁRADTSÁGRA POZITÍVUMKÉNT,

ahogy – csak, hogy újra összekössük a két szerzőt – a fájdalom fontosságát sem szoktuk úgy hangsúlyozni, mint az Byung-Chul Han teszi az A csillapító társadalom című kötetben (itt írtunk róla). Talán azért, mert a fáradtság – ahogy a fájdalom is – lefoglalja az embert, s amikor tehetjük, menekülünk előle. Amikor meg „benne vagyunk”, akkor értelemszerűen fáradtnak érezzük magunkat (vagy fáj…). Bár, ahogy Peter Handke írja:

„Philip Marlowe – megint egy magándetektív – annál jobb és éleselméjűbb esetei megoldásában, minél több álmatlan éjszaka van mögötte.”

Persze, tehetjük hozzá, Marlowe sem a fáradtságról gondolkodott fáradtan! Lenyűgöző, ahogy Peter Handke látszólag szétszórtan – és valóban költőien – a fáradtságról értekezik. Megmutatja, s átlátja a fáradtságok aspektusait, hatásait, különbözőségeit.

„Folyton hideg, embermegvető gőgön kaptam magam, vagy ami még rosszabb, leereszkedő szánalmat éreztem minden rendes foglakozás iránt, amelyik soha az életben nem eredményezhet olyan királyi fáradtságot, mint az enyém. Ezekben az írás utáni órákban érinthetetlen voltam – érinthetetlen, ahogy én értem, úgyszólván trónon ülő, akár a legutolsó zugban is.”

S HA MÁR A CÍMBEN A „KÍSÉRLET” SZÓ SZEREPEL,

megnyugodhatnak a kíváncsiak, a Kísérlet a fáradtságról egy sikeres – nem fárasztó – kísérlet, amibe akkor is érdemes fejest ugrani, ha a címben megjelölt téma iránt érdeklődnénk. Fáradhatatlanul. De akkor is, ha kedveljük Byung-Chul Han írásait, hiszen Peter Handke az a szépíró/gondolkodó, aki nagy hatással volt a filozófusra.