Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Goretity József
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 200 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-4931-88-1
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 2400 Ft

KOSÁRBA
Élni tovább

A háború rendje

https://tiszatajonline.hu
2022-11-25

Az elesettek történetei a többség nyelvén szólva ismertethetők meg a világgal csak igazán. Az oroszul író, örmény származású Narine Abgarjan második könyve, az Élni tovább 2018-ban jelent meg, 2022-ben fordították magyarra. Harminckét egymáshoz lazán kapcsolódó, leginkább novellaként olvasható történetet foglal magába, melyeknek fő témái a hegyi-karabahi – vagyis az azeri és örmény határ menti régióban dúló – háború feldolgozásai. Referenciális olvasata a traumairodalom népes táborához csatolja a kötetet. Emellett olvasható a szerző első könyvének Az égből hulott három almának folytatásaként is, hiszen ez a könyv is egy tipizált hegyvidéki falusi életet ír le, míg az első kötetben a Maran nevű faluét, addig itt Berdét…

A fejezetek/novellák cselekményeit a háború előtti és a háború kitörésével eljövő berdi élet kontrasztjai mozgatják. Háború és béke egymás melletti leírásával Abgarjan, a maga módján, kapcsolódik a klasszikus orosz próza tolsztoji hagyományához is. A rövid elbeszélések néhányszor csattanószerű befejezéssel végződnek, ilyenek A csipke, Mereloc és A völgy is. Többször pedig kezdetüket ismételve önmagukba visszatérnek, magukba zárva a felidézett keserű emlékeket, például A bagardzs, A szív. A könyv egyik tézise, hogy a háborúnak és a háborúval elhatalmasodó bánatnak, ahogy a történetek egy részének is, nincs valódi vége. Soha többé nem lehet megsütni az édes süteményt, amit a meny az ölében tartott az autóban, amikor meghalt egy orvlövész golyójától: „de hát miféle pahlaváról lehetne szó, amikor a szíve fáj, egyre csak fáj a bánattól.” (45.) „Maszisz a háborúról pontosan azt tudta, amit bármelyik határ menti lakos is tudhat: ha egyszer elkezdődött, lehet, hogy sohasem fejeződik be.” (151.)

A változó minőségű darabok közül a váratlan cselekményvezetéssel és a néma tettek egymásutánjainak ismétlésével kiemelkedik A hallgatás. Ezzel megegyezően a történtek reflexióját szolgálja a mindennapos cselekvések gépies elvégzése az Üdvösségben is, amely felidézheti a magyarul olvasókban Pilinszky költészetét. „Mariam minden napja ugyanolyan, mint a többi, mint öreg nagymamája rózsafüzérének szemei: felsöpörni az udvart, megöntözni a kertet, begyújtani a kemencébe, bedagasztani a tésztát, megsütni a kenyeret.” (189.) A kötetben több írás is más-más módon célozza a traumák feldolgozását. A történetekben explicit is megjelenik az írás, a rajzolás, a kibeszélés. „Pasojanc Szona a gyerekkorában megismert ködöt rajzolja, mely magányt és bánatot áraszt.” (191.) A háború folyamatos tematizálása némiképp kiszámíthatóvá teszi a kötetet, sokszor tud azonban meglepő fordulattal szolgálni azzal, hogy a várt borzalmaknál is szörnyűbb valóságot mutat be, különösen a kötet második felében. „A férfi magasságából látta meg Maszisz az udvart és a lángoló kertet is, amely formátlan bálákkal volt tele… Maszisz megmentője meglökte az alak vállát, és amikor az az oldalára dőlt, elkapta a grabancát, és a bálákhoz cipelte. És Maszisz csak akkor fogta fel, hogy az udvaruk nem bálákkal, hanem hullákkal van tele.” (149.)  Groteszkké mégsem/ ugyanakkor nem válik egyik elbeszélés sem.

Általánosan elmondható a novellákról, hogy a háború utáni jelenből nézve, olykor már zavaróan idillinek bemutatott, de korántsem nehézségektől mentes múlt felidézése a történetek második felénél átcsúszik a háborús borzalmak részletezésébe, a következmények bemutatásába. Ezzel a szövegépítés ismét párhuzamba áll a történelemmel, hiszen a háború kitörése ezen az éles határokkal nem rendelkező területen hasonlóan váratlanul jött el. „A háború valahol a távolban zajlik, minket nem érint, ebben egyáltalán nem kételkedtek.” (10.) Mint a gránát becsapódása, hirtelen érkezik meg a szöveg az olvasó által már előre tudott/várt tulajdonképpeni tárgyához, és marad benne a háborús emlékek utáni vegetatív élet krónikájában, újra és újra visszatérve, ismételve a létezés megbomlását. Emiatt a kötet az egzisztencialista irodalom gyökereihez is köthető. A kötet címében olvasható főnévi igenévi alak is jelzi, hogy az élet bizonytalanná válik, cselekvések sorozata és tárgyiasult állapot lesz. Az egyik történet mellékszereplője a következő történet hangsúlyos szereplőjévé válik, miközben a szöveg egyik karakterről a másikra siklik, a szereplők ténylegesen is járkálnak Berdben. Ezek miatt az olvasó úgy érezheti, sorra járja a berdi házakat, udvarokat. A történelem relatív, egyéni elbeszéléseit, a kollektív emlékezetet a tér, Berd bejárása, a céltalan kószálás hozza felszínre. A túlélők krátereket, romokat szemlélnek és mindenütt emlékeznek gépies cselekvéseik végzése közben, vagy egy-egy pánikroham előtörése után.

Sok szempontból újszerűen ír Abgarjan első könyvéhez képest, mégis, e könyv szinte valamennyi darabja egyszerre idézi a szerző korábbi könyvének hangulatát, főként az idealizált zsánerképszerű betétekkel. Ezek a szöveghelyek felelevenítik a térség sajátos kultúráját, hiedelmeit, népi motívumrendszerét. Különösen erősen jelen vannak a hagyományok például A szőnyeg, és A szalmavirág címűekben. Ez a kötet is ablakot nyit Azerbajdzsán, közelebbről a hegyi-karabahi régió mikrokultúrájára, gasztronómiájára, ami az első könyv népszerűségét nagyban megalapozhatta. Abgarjan mágikus realista stílusa az Élni továbban is tetten érhető, azonban tapasztalható a nyersebb realizmus felé mozdulás is, jóval kevesebb rítus, babona van leírva, mint Az égből hullott három almában. Csoda pedig ebben a könyvben egyszer sem történik. A mesés vonások háttérbe szorulnak, de nem tűnnek el nyomtalanul, az elbeszélő hangja olykor felidézi a népi történetmondás hagyományait az ismétlésekkel, gördülékeny stílusával, a narrátor/mesélő erőteljesebb pozíciójával. Nagyobb részt elbeszélés és kisebb részt párbeszédek szövedéke a kötet. Míg Az égből hulott három alma a haldokló falu újjáéledését meséli el, amelyről nem is dönthető el egyértelműen, hogy igaz történet-e vagy sem, addig az Élni tovább, címe ellenére, a halál eljöveteléről,valamint az erre adott reakciókról szól, és hangsúlyozottan referenciálisan is értelmezhető.

Ahogy Abgarjan első könyvében nem az ember döntése az élet adása, úgy a másodikban sem dönthetnek a túlélők a saját sorsukról, nekik élni kell tovább. Némán, láb vagy kar vagy társ, gyermek nélkül is. Új gyermeket kell szülni, művelni a kertet, gondoskodni az árvákról, vagy csak a háztartást vezetni, mint Mariam. Az ember „[m]indössze ennyit tud tenni az üdvössége érdekében” (191.) A reneszánsz és főként a barokk alkalmi költészetben gyakori volt, hogy a szöveg szimbolikus halotti építményként állított örök emléket az elhunyt számára. Az Élni továbbat akár így is lehet olvasni, olyan alkotásként, amely emléket állít a berdi lakosoknak, és amelyben egész Berd, a kollektívum válik főszereplővé, amiből a háború torzót csinált. Abgarjannak második könyve megírásával vélhetően sikerült felülmúlnia saját céljait, amelyek az Utószó helyettből már valószínűsíthetők voltak. A háborúról való írás ugyanis nemcsak a túlélést és az egyéni emlékezést/feldolgozást szolgálja, hanem azzal, hogy tömegnyelven is hozzáférhető, a kollektív emlékezet, a történelem formálását is. Olvasói számára pedig épp olyannak láttatja az örmény-azeri háborút, amilyen volt: borzasztónak.

OLÁHNÉ KISPÁL ANITA

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK