”Aki gyerekkorában figyelmet követel, de nem kapja meg, az örökké követelni fogja azt.”

Maria ámokfutása.

Akár ez is lehetne az alcíme Kari Hotakainen regényének.

A tanítvány főhősét, a harmincas éveiben járó Mariát ugyanis egyetlen cél vezérli, a bosszúállás.

A nevelőszülőknél nevelkedett lány évtizedeken át tűrte a befogadó családja és a felső-középosztálybeli ismerőseik, barátaik és iskolatársai empatikus segítségnyújtásba csomagolt megvetését és lenézését, mígnem egy nap betelt, vagy inkább túlcsordult a pohár.

Egész életét végigkísérte a kisebbrendűség tudata. A befogadó családja szemében ő mindig is a butuska, problémás viselkedésű gyerek maradt, aki egyáltalán nem fogékony a művészetek iránt, ráadásul még túlsúlyos is, sőt mi több az alsóbb néposztályokból próbál meg barátokat szerezni.

A nevelőszülők szerint a lánynak örökre hálásnak kellett volna lennie azért, hogy rajtuk keresztül belépést nyerhetett a társadalom olyan régióiba, ahol természetes az elektromos autókkal furikázás, az évi többszöri egzotikus nyaralás és a magas színvonalú oktatás, ő azonban nem érzett irántuk mást csak gyűlöletet.

A vér szerinti szüleitől elszakadni kénytelen kislánynak valójában nem lett volna másra szüksége, csak arra, hogy szerető közeg vegye körül, azonban a nevelőszülők a befogadását is csak a saját nagylelkűségük és áldozatkészségük önigazolására használták fel.

Így nem is csoda, ha a végletekig frusztrált és megkeseredett főszereplőnk egy nap úgy dönt, hogy kezébe veszi az irányítást és helyes útra tereli a fogyasztói társadalom eltévelyedett, önmaguk nagyságától és jóságától elvakult képviselőit.

A leszámolást természetesen a nevelőszülőkkel és az őt éveken át zaklató „családi jó baráttal” kezdi, majd a terv tökéletes kivitelezéséhez túszul ejt három, a nyugati jóléti társadalom legfőbb bűneit megtestesítő közismert személyt, hogy végre igazságot szolgáltasson.

Bár erőszakos jelenetekből nincs hiány, a kötet mégis inkább egy jól felépített kőkemény társadalomkritika, amely görbe tükröt tart az olvasók elé is.

A 21. századi felső-középosztály hedonista, pazarló és környezetromboló életmódja elleni kiáltvány egy fekete komédiába bújtatva.

Vallásosként nevelkedett, de önmagát hitetlenként aposztrofált Maria bibliai idézetekkel teli naplójegyzetei szakítják meg az elbeszélésfolyamatot, amely még groteszkebbé teszi az egész regényt.

Ahogy a történetben előre haladva egyre több részletet ismerünk meg Maria traumatikus életéből a szatirikus humort is lassanként felváltja egy komorabb, szomorú végkifejletet jósoló hangnem.

A történet végére tartogatott váratlan fordulat tovább erősíti az olvasóban az amúgy is kellemetlen és kényelmetlen érzést.

Őszintén szólva egy kicsit másfajta lezárásra számítottam, így a könyvet letéve maradt bennem egy kis hiányérzet, de elképzelhető, hogy az írónak pont ez volt a célja, hogy ez a nyomasztó hangulat tovább kísérjen bennünket.