”Az erőszak nem megoldás. Kivéve, ha mégis."

A finn szerző az őszi Margó-fesztiválon mutatta be regényét. A bőven spoileres beszélgetés kissé elvette a kedvem az olvasástól, nem is azt kaptam egészen, amit vártam. A beszélgetés amúgy tökéletesen illett volna regénybe...

A könyvben a harmincas éveiben járó, megkeseredett főszereplő, Maria úgy dönt, hogy saját kezébe veszi az életét, maga akarja irányítani a dolgokat. Előbb azonban bosszút áll nevelőszülein, és a számára ellenszenves értékrendet képviselőkön... a történet elsősorban Maria monológjaiból épül fel. Maria tehát örökbefogadott gyermek, aki biológiai és nevelőszüleitől is szenvedett, haragszik az egész világra, megkeseredett, másokat okol, keresi a miérteket félresiklott, örömtelen életére. Legjobb módszernek a bosszú látszik, hogy elégtételt vegyen. Túszul ejti az általa gyűlölt világ három képviselőjét: a Tengerészt, az Ínyencet és a Színészt. A lelki és fizikai terror egy elhagyott autószerelő műhelyben veszi kezdetét. A gumikalapács mellé egy Colt is felbukkan, no és megjelenik a rendőrség. Maria átlépett egy határt. A regényt groteszk módon bibliai idézetek szakítják meg, ami a felszínes fogyasztói társadalom képviselői ellen szólnak. Ezzel is a semmitmondó, kiüresedett, képmutató emberi kapcsolatokat helyezi előtérbe. Kari Hotakainen regénye szókimondóan keserű, fekete komédia, pszicho-thriller elemekkel.

Maria konkrétan számba veszi saját gyermekkorát és fiatalságát. Ennek eredményére Maria olyan mértékben kilépett a társadalom normáiból, hogy az elszámolás módja brutális. Hotakainen bevezeti az olvasót Maria elméjébe, érzelmeinek hullámzásaiba. Értettem minden bánatát, magában hurcolt fájdalmát, de olvasóként empátiát nem igazán tudtam érezni a lánnyal. Hotakainen főszereplője egy nagyon problémás, traumák sorát hurcoló nő. Rég elvesztette az irányítást sorsa felett, eleve kilógott abból bizonyos sorból. Amiért soha nem csak az egyén vagy a társadalom a bűnös. Maria múltjából fakadó gyűlölet döbbenetesen erős, súlyos társadalomkritikát rejt magában. A történések egyértelműen a középosztálybeliek, középkorúak ostoba és kiüresedett, felszínes életmódjának kőkemény bírálata. Olvasható ez a regény egy hangos figyelmeztetésként is.

Mégis valahogy "savanyú a szőlő" érzetet keltett bennem Maria tetteinek sora. Ez a probléma mindig is jelen volt/van a világban. Maria nem tudott, nem akart beilleszkedni. Egyetlen barátja Dagi, egy fiú, aki szintén a perifériára került. A regény keserédes fájdalommal átitatott, tökéletesen ábrázolja Maria motivációját, a kirekesztettség érzetét jól adja vissza. Bár mindenki hibás, mégis azt éreztem, a lány az, aki kizárta magát a társadalomból és a perifériára sodródott. A társadalmat többféleképpen átható egyenlőtlenségről szóló szatíra a végére tartogat még meglepetést. Bevallom, én kicsit másra számítottam végső megoldásként.