"Őrült vágyat érzett, hogy elmenjen, és különös szomorúságot, amiért mindent hátrahagy."

Első ránézésre mesés, kalandos felnövés-történetnek vélhetjük Ana Maria Matute spanyol írónőnek a Typotex kiadó gondozásában megjelent második, gyerekeknek szóló regényét, Az Ulisszesz potyautasát. 

Tele van szeretetre méltó karakterekkel, akiket mintha csak a klasszikus meseirodalomból gereblyéztek volna össze: a három tündéri nagynéni, a vándorcigányoktól hátrahagyott, árva gyerek, az elvetemült szökevény – mindet jól ismerjük már. Ez a mesehőskölcsönzés Matute korábbi könyvében, a Mezítlábországban is teret kapott, és bár érdekes lehet megvizsgálni, hogyan segíti ezt a történetet az áthallás más irodalmi művekből, a regényt közelebbről szemügyre véve könnyen rájöhetünk, hogy sokkal nagyobb, fontosabb kérdést feszeget a textus.

Az idilli körülményeket (három lánytestvér, három merőben különböző karakter él és dolgozik együtt egy majorban, amit az elődeiktől örököltek) felvezető rész után sejtjük: valódi bonyadalmat hoz ebbe a nyugalomba az ajtóban talált csecsemő – ahogy később nevezik: Huhu – érkezése.

A kisfiú izgalmas, egzotikus, környezetétől olykor idegen személyisége nem abból fakad, amit sokan vélnek: hogy vándorcigányok leszármazotta. Ez talán csak a szabadságot adja meg neki ahhoz, hogy bár három "nagynénje" neveli, egyik sem a szülője, egyikükkel sem kell teljesen azonosulnia. Mindegyiktől kap és tanul valamit, ami a karakterének javára válik, de egyikük életfelfogása sem kielégítő számára. Kitűnik, kilóg a falu életéből is. Fiú/férfi identitását keresve próbál a helyi farkasvadászok közé férkőzni, hogy aztán a vadászatot követő hagyományos rituálétól borzongva hőköljön vissza. Ennél a jelenetnél már sejthetjük: nem olyan szeretne lenni, mint a többiek, hanem saját magának szeretne érvényt szerezni.

Mint látszik, a regény valódi tétje a szabadság megélésének lehetősége, az autonómia elérése. Hosszan elmélkedhetünk erről a történet olvasása során. Ki szabad? A nagynéni, akinek még férjhez menni sincs ideje a kerti munkák, kapálások, aratások között? A törvényen kívül bujkáló, szökött rab? Huhu, aki két házimunka között az elhagyatott padláson hajóskapitányt játszik? – A földbirtok határán túl egy lezárt Fogolytábor terül el, de Huhu egy pont után épp olyan bezártnak érzi magát idilli világában, mintha csak fogoly lenne ő is. 

Ezt az állóvizet zavarja fel a Potyautas színrelépése. A helyzet Huhut folyamatosan önálló döntések meghozása elé állítja. Hirtelen hatalmas felelősség zúdul a nyakába, felelőssé válik magáért és másért is. Ő azonban – csak úgy, mint az eszményi lovag a lovagi próbának – áll elébe a kihívásoknak. Persze minden jó, ha jó a vége: a történet zárásához közeledve a fiúnak le kell számolnia néhány gyerekkori álommal, állhatatosságáért, kitartásáért cserébe viszont  képes mások életét is megváltoztatni, jobbá tenni. A megtisztító katarzis nem marad el.

Valahogyan – ami talán csak a legnagyobb írók sajátossága – az egész szöveg könnyedén gördül, nincs benne semmi, amit erőltetettnek éreznénk.

Ahogyan azt egy jó regénynél kell is, sok-sok társadalmilag egyezményesített tabut vesz semmibe a történet, de nem ez a mű lényege – ez mondjuk talán az életé, amiről Matute elég sokat tud.

Csak ízelítőül: a három, egyedül élő nő, akik szemmel láthatóan teljes életet élnek férj és család nélkül, sőt, Manuelita kifejezetten férfias szerepekben is helyt áll; Huhu valószínűleg cigány származású, Huhu rokonszenve a szökött rab iránt, a hazugságok... Azonban az ég nem zöld és a fű sem kék: a bűnösnek bűnhődnie kell, a hazugságnak ki kell derülni és a megtisztulási folyamat elkerülhetetlen a feloldáshoz.

Már az elő mondatoktól feltárulnak a mesélés sajátos törvényszerűségei az olvasó előtt, így a fordulatok nem váratlanok, nem hiteltelenek, hanem gondosan fel vagyunk rájuk készítve, akárcsak egy Lorca-drámában. Hiába – olvasáskor nem tudunk szabadulni az irodalmi elődöktől. Átlengi például az egész történetet Cervantes Don Quijotéjének idealizmusa, folyton hasonlítgatjuk a nagy elődhöz. Az Ulisszesz (az Odüsszeia, megint csak egy klasszikus, egyszerre angolszász néven és "fonetikusan" írva – mögé képzeljük, ahogy Huhu, a kisfiú Etelvina nénikéjének könyvtárában, felnőtteknek szóló könyvből kölcsönzi ezt a nevet képzeletbeli hajójának) Odüsszeusz kalandos hazatérésének történetét eleveníti fel.

A mű hangvételének természetessége ismét Mester Yvonne fordítását dicséri. A borítót és az illusztrációkat Nagy Norbert készítette; a kis, puhakötésű könyv megjelenésén, és így olvasmányélményünkön is sokat emelnek ezek a fekete-fehér, kézi technikával készült illusztrációk, karakteressé téve a kiadványt.