„(…) az Ulisszeszen eltöltött időt nagyszerűnek találtam. Soha nem felejtem el az Ulisszeszt, sem a Kapitányt, sem a Fedélzetmestert.”

Soha nem találkoztam még a spanyol írónő nevével, pedig nem is kortárs író. Ana María Matute Ausejo fiataloknak szóló regénye 1978-ban jelent meg (akkor születtem ), tehát nem mostanság.

Kicsit utánaolvastam, és kiderült, hogy a 20. századi spanyol irodalom kiemelkedő alakja, többször is felmerült a neve a Nobel-díj esélyesei között. A két világháború között született, így gyerekként részese volt a spanyol polgárháborúnak is. Talán ezért jelenik meg nagyon sok művében a gyermeki lélek, a borzalmak gyerekszemmel.

Ebben a regényben is egy gyermek gondolatai fogalmazódnak meg, tanúi lehetünk bátorságának, és tulajdonképpen egyfajta felnövéstörténet is. Vajon mi az, ami arra kényszerít egy gyereket, hogy a saját kis képzeletvilágából átlépjen a valóságba?

Huhu napjai meglehetősen unalmasak. Három vénkisasszony nevelte fel, akik egy kosárban találtak rá a bejárati ajtó előtt, és csak a szieszta idejét várja, hogy elszökhessen az Ulisszeszre. Ám egy szép napon az élete a feje tetejére áll, amikor egy potyautas száll be a hajójába. Egy tengerész, aki megszökött a hatóságok elől.

Társai: a könyvborítón is látható Fedélzetmester, Plum admirális és Florentina kisasszony. Hogy ki kicsoda, megtudhatod, ha elolvasod!