Hogy még messzirelátó elmék is milyen fantáziátlanokká lesznek, ha a matematikáról van szó, pontosabban éppen a matematikának ama tartományairól, amelyeknek megértéséhez kifejezetten költői képzelőerő szükségeltetik, azt a kötet írója egy remek hazai — vagyis orosz — példán szemlélteti: „Csernisevszkij azt írta száműzetéséből fiának, hogy egész Kazany Lobacsevszkijen nevet: »mi a csuda lehet egy sugár görbülete vagy egy görbült tér? Mi az, hogy párhuzamossági axióma nélküli geometria?« Ezt a »csizma négyszögesítéséhez« és a »csizmaszárból vont négyzetgyökhöz« hasonlítja, és azt mondja, hogy ez ugyanolyan ostobaság, mint igét írni oroszul.”
Persze a kötet nem csupán anekdotagyűjtemény. Éppen az adja varázsát, hogy Gingyikin — aki egyébként, a könyvhöz fűzött utóirat tanúbizonysága szerint „egyike a világ vezető matematikusainak, jelenleg a Rutgers egyetem matematikaprofesszora” — képes a kézzelfogható és korántsem hibátlan személyiségtől az elvont gondolkodás csúcsáig eljutó ismeretlen képletű görbület összefüggéseinek Plutarkhoszian színes és hiteles ábrázolására. A XVI. századtól induló történetben különösen szórakoztató a Tartaglia–Cardano-fejezet, a két matematikus párviadala, ahol az említett Cardano — egyébként a kardántengelyt, szerzőnk szerint igazságtalanul, róla nevezték el — gyönyörűséges önéletrajzának kivonatát is adja. Varázslatos, hogy a haldokló (és mára némileg elfeledett) autodidakta indiai matematikus, Ramanujan, amikor kollégája és felfedezője, Hardy a kórházban meglátogatja, és beszámol arról, hogy egy olyan taxival utazott, amelynek rendszáma az „unalmas” 1729-es szám volt, vadul tiltakozni kezdett: „De Hardy, hogy mondhatsz ilyet, hiszen ez a legkisebb természetes szám, amelyik két különböző módon írható köbszámok összegeként?!” Lenyűgöző olvasmány.