
Megjelenés: 2011
Oldalszám: 318 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2794-23-5
Témakör: Filozófia
Sorozat: Radikális gondolkodók
Elfogyott
A törékeny abszolútum, avagy miért érdemes harcolni a keresztény örökségért?
A feltett kérdésre választ nem kaptam, mi több, már a kérdést sem fedeztem fel a könyv olvasása kapcsán. Igaz, Krisztus, a Biblia, Pál apostol többször szerepelnek, szó van erről is, meg arról is, de egyetlen kérdés sem nevezhető bármely értelemben „vezérfonálnak”. Azt, persze, megtudjuk, hogy Pál nélkül nincs Krisztus, ahogy Lenin nélkül nincs Marx. Az előbbi állítás köztudomású, a második állítás téves. (Megjegyzem, hogy Pál apostol divatossá vált a szélsőbalos ideológusok között, Alain Badiou könyvet is írt róla.) Valamikor a húszas évek elején, így mondta nekem Lukács, az volt az ambíciója, hogy ő legyen az új világvallás, a kommunizmus Pál apostola. A mai balos ideológusoknak, bár igen hasonló okokból, megfelel az eredeti.
A szerző ágról ágra röppen, azaz szabadon asszociál. Mindenről eszébe jut valami más, pontosabban szólva számos valami más, ezért az olvasó csak kapkodja a fejét, hogy miről is van szó itt voltaképpen? Žižek egy igen sokoldalúan művelt gondolkodó. Számos kérdést érint, számtalan szerzőt, regényt, filmet, zeneművet, filozófiai elméletet említ. Megjegyzései közül egyesek igen találóak, érdekesek. Szerettem volna néha odakiáltani neki: állj meg, szivar, egy percre, gondoljuk csak ezt tovább egy picit, ha nem is végig. Azonban ő már ekkor a harmadik asszociációnál tart. Ezt bármely esszéjével példázhatnám.
Vegyük például a hatodik esszét. Címe: A fantazmatikus Valós. A kérdés az, hogy a fantazmagórikus kísértetiesség azonos-e a lacani Valóssal? Itt kevéssé hosszú az asszociáció-sor, mint más esetekben, így könnyebb is követni. Kezdődik Santner elemzésével Freud Mózeséről, majd jön egy ugrás: Girard, azaz a szimbolikus történelem. Beugrik Hegel „erkölcsi szubsztanciája”, majd egy zsidó anekdota, ezután lan Hacking (ősfantázia). Az ősfantáziáról jut Žižek eszébe a kiborgszex, melynek tanulsága, hogy a közösülő hímmajom és a női kiborg a normálisan közösülők valóságának fantazmagórikus képe. Erről jut a szerző eszébe a Hayes-kódex, majd számos film (többek között Harry bácsi, Nő az ablak mögött című).
Az ember kapkodja a fejét, de ez nem jelenti azt, hogy az esszének nincsen „magva”. Hiszen egy alapvető filozófiai kérdés vetődik fel itt: mi az, hogy valóság? Mi a valóságos? Csakhogy Žižek nem igazán megy ennek a kérdésnek utána. Igaz, ezt már láthatnánk az indításból is. Nem a Valóságra kérdez, hanem Lacan Valósról alkotott elméletét óhajtja igazolni azzal, hogy különböző példákat vonultat fel alátámasztására.
A hetedik esszé, Miért iszonyatos az igazság?, az előbbi gondolatmenetet folytatja. Kezdi a holokauszttal, folytatja az ősapa meggyilkolásával, mindkettő túlságosan valóságos ahhoz, hogy elhiggyük. Eltekintve a bárgyú asszociációtól, egyelőre az üzenet az, hogy a fantazmagória feladata élhetővé tenni az életet, eltakarni a rettenetes igazságot. Nos, innen nem kis ugrás a „Weltalter” (Schelling), ahol, Žižek szerint, Schelling kijelöli a materializmus és obskurantista ősmítosz közötti határvonalat. Hogy mi az a „materializmus”, félhomályban marad, de a tudattalan Schelling-féle értelmezésének elemzése újszerű, érdekes és meggyőző. Itt megint ugrunk egyet, mert a szerzőnek az apafigurák jutnak az eszébe (A Születésnap és Az élet szép című filmek alapján) mint a Törvény/Tiltás viszonya hatóereje kétféle felfüggesztésnek példái. Majd visszaugrik a holokauszthoz, s a holokausztnak az „apa” ügyhöz való vonatkozásához. Majd jön egy mexikói szappanopera, utána meg az Irak elleni „Sivatagi róka”-hadművelet (s ezzel kapcsolatban egy igen fontos kérdés: vajon kevésbé érzi magát bűnösnek a katona, ha nem látja, hogy öl, mintha látja?) Majd visszatér a szöveg az apához: a valódi borzalom nem az erőszaktevő ősapa, hanem a jóságos apa, mert ő megszünteti az élvezet-többletet, amit csak azzal szerezhet meg szegény fiú, hogy az erőszaktevőről fantáziái. (Nem világos, hogyan lesz az ősapa képzelete az élvezet, a jouissance forrása?) Ezután következik Heidegger és Lacan párhuzama, mely szerint az igazság dimenziójához képest elsődleges a nem igazság (lethe) fogalma.
Csak ismételhetem, hogy Žižek számtalan ötletének egyikét, másikját érdekesnek, fontosnak, meggondolandónak tartottam. Végül nem is az vele a legnagyobb bajom, hogy szabadon asszociál, amennyiben ennek fejében gyümölcsöző gondolatokra is lelhetek, hanem az, hogy dogmatikus.
Az asszociáció minden láncszeme ugyanis arra szolgál, hogy Lacan elméletét, főleg kései szemináriumának kategóriáit, igazolja. S miután erre szolgál, ezt meg is teszi. Žižek úgy bánik Lacannal, mint más műveiben Leninnel vagy Marxszal (az utóbbival itt is, két alkalommal), azaz a dédelgetett szerző egy-két gondolatát, fogalmát abszolút mércének véve, asszociációiban ezeket igazolja. Pál apostol, a páli agapé (szeretet) fogalma is Lacant igazolja. (Lásd: jouissance.)
Žižeket általában polgárpukkasztó gondolkodónak tartják, s ha Lenin felmagasztalására gondolok, az is. De ennél többről, másról is van szó. Hivatkozási pontnak nála éppen úgy megteszi egy popénekes, egy apaábrázolás, a holokauszt, a Törvény, Pál apostol vagy akár a Coca-Cola. Egy bizonyos fokig meggyőz bennünket, hogy mi, a modern technika következtében, szemetet termelünk, s ugyanakkor hivatkozik egynéhány efféle „szemétre” a nagy elmélet igazolásaképpen. Ez nem ellentmondás, s jól is működhetne.
Žižeknek a szakirodalomra mint tekintélyre való állandó, néha pedáns, hivatkozásai a polgárpukkasztást ugyanakkor megkérdőjelezik. Mi több, minden könyv, amelyre szerzőnk hivatkozik, már ezáltal is a szakirodalom szerepét tölti be. így mégis helyet kér és kap a fősodorban. Ebben a kis könyvben a nevek és művek jegyzéke akkora, mint egy ötkötetes kompendiumban. Mindenki, aki „számít”, megtalálhatja benne saját nevét.
Az iszlámról szóló írás a könyv új kiadásának előszava, tehát nem szorosan magához a könyvhöz tartozik. Van benne néhány kitűnő elemzés. így például ahogy összehasonlítja Ábrahám/Sára/Hágár történetét annak zsidó, keresztény és muszlim változatában. Vagy mikor arról beszél, hogy a francia törvény a tilalmat (az arcot megmutatni nem szabad) tiltja.
Sajnos, itt is Lacan marad a Mester. Lehet, hogy csak nekem sajnos. Én ugyanis nem sokat tudok kezdeni azzal, hogy Sára fallikus asszony (bár értem, hogy miről van szó), s különösen nem azzal, hogy a fátylat viselő muszlim nő maga a fallosz. Elnézést kérek, de szerzőnk hasonlít Mórickára, akinek mindenről „az” jut az eszébe. Ne tévedjünk, nem a Dolog, hanem maga Lacan jut ebben a könyvben mindenről az eszébe.
Kapcsolódó recenziók
- A törékeny abszolútum, avagy miért érdemes harcolni a keresztény örökségért? (Heller Ágnes, Olvasónapló 2015–2016 – Heller Ágnes, 2016-11-16)
- A barikád egyazon oldalán? (Hankovszky Tamás, Kultúra és Kritika, 2013-1-21)
- "Nem vagyok ember. Szörny vagyok" – a polgárpukkasztó filozófus (Szandtner Veronika , HVG, 2012.06.23.)
- Slavoj Žižek: A törékeny abszolútum (Gyenge Zoltán, Élet és Irodalom, 2012.01.20.)
- Formoff és tartalom? (Tartalmoff és forma?) (Tandori Dezső, Könyvhét , 2012-6-6)
- Az elveszett ártatlanság (Végh Attila, Magyar Hirlap, 2012-2-22)
- A törékeny abszolútum (Lajtai Mátyás, Szépirodalmi Figyelő, 2011/5 )
- Radikális gondolkodás (Kelemen János, Élet és Irodalom, 2011-11-25)
- Korunk kísértetei (Berényi Dénes, Élet és Tudomány, 2011-10-10)
- EX LIBRIS (Bartók Imre, Élet és Irodalom, 2011-08-19)
- Törékenység (Hegyi Zoltán, Magyar Nemzet, 2011-07-16)