Zizek, a szlovén író és filozófus, aki két kultúra határán született, a Leszámolás a Balkán-kísértettel című fejezetben azt a közhelyet igyekszik megszüntetni, amely szerint a Balkán a jelenkori Európa barbárainak hona, ahol olyan kreatúrák tenyésznek, akik soha semmiből nem tanulnak. Zizek előbb kimutatja a Balkán-fogalom maszatosságát: a Balkán mindenki számára máshol kezdődik. A szlovének szerint rajtuk túl, az osztrákok szerint Szlovéniában, ám a németek még magát Ausztriát is ide sorolják. Persze ők maguk sem ússzák meg: sok francia érzi úgy, hogy Németország is a Balkán része. A könyvben a magyar felfogásról nem esik szó, de mi, magyarok is valahogy úgy véljük, hogy mi vagyunk Európa utolsó bástyája a Balkán előtt.

A Balkán tehát földrajzilag behatárolhatatlan, szellemileg azonban a végtelen szabadság birodalma: „olyan kivételes hely, mellyel kapcsolatban a toleráns multikulturalista szabadjára engedheti elfojtott rasszizmusát”. Ebben a felfogásban a Balkán feloldódik, megfoghatatlan lesz, A nyugati típusú toleranciába belefér, hogy a balkáni „puskaporos hordót” emlegetve mindent, ami Európában „nem európai”, áttoljanak egy szimbolikus tájra, amelynek Balkán a neve, és amely e referenciális mezőn kívüli „magánvalóként” nem létezik, mondja Zizek. „Az etnikai gyűlölet ellen nem harcolhatunk hatékonyan olyan módon, hogy annak ellentétére, az etnikai toleranciára hivatkozunk; épp ellenkezőleg, még több gyűlöletre van szükségünk, méghozzá igazi politikai gyűlöletre, mely közvetlenül a közös politikai ellenség ellen irányul.”

E radikális első fejezet után – amelynek némely konklúziója filozófiailag nemigen védhető – a tőke kísértetét idézzük meg. „Az egyre kiterjedtebb piacot szükséglete – hogy termékeit eladja – végigkergeti a burzsoáziát az egész földgolyón. Mindenüvé be kell magát fészkelnie, mindenütt be kell rendezkednie, mindenütt összeköttetéseket kell létesítenie.” A tőke elpusztítja a nemzeti ipart, a nemzetek kiszolgáltatottak lesznek, kölcsönösen függnek egymástól, és ez a szellemi termelés javaira is igaz; mindez csökkenti a nemzeti korlátoltságot – idézi a szerző a Kommunista Kiáltványt. És hozzáteszi: egész országok sorsát a tőke spekulatív, szolipszista tánca dönti el, amely „áldott közönnyel” hajszolja a hasznot. Következményei durvábbak, mint ahogy azt Marx és Engels a boldog, forradalmi időkben gondolta.

Az átvezető heideggeri gondolat: „az amerikanizmus és a kommunizmus metafizikailag azonos”. Hogy hová vezet át? Ahhoz a felismeréshez, hogy Marx nem vett tudomást egy fontos momentumról: hogy a termelőerők totális kifejlődésének lehetetlenségi feltétele ugyanakkor annak lehetőségfeltétele is. A rendíthetetlen fejlődés csak azok között a keretek között mehet végbe, amely keretek ennek a fejlődésnek a gátjai. A fejlődés útjában álló akadályoktól azért nem fogunk soha megszabadulni, mert az a Semmi birodalma volna. (A kapitalista termelés hermeneutikai alaptörvé­nyének is nevezhetnénk ezt.)

A Semmi birodalmának bizonyos elemei már jelen vannak a mi világunkban is. Itt van például a Semmi itala, a Coca-Cola, amelynek fenomenológiai analízisét kifejezetten szépen hozza Zizek. Mindenkinek ajánlom ezt a kötetet, aki akar még tudni valamit arról, hogy mi történik velünk itt, ahol már semmi nem történik.

Slavoj Zizek: A törékeny abszolútum
Typotex, 2011
318 oldal, 3200 forint