A holland kutató így definiálja a trompe-l’oeil (ejtsd: tromplöj; szó szerint: [szemünket becsapni kész]) festmények sajátosságát: „a művész [ebben az esetben] nem egyszerűen a valóság hű ábrázolására törekszik, arra tart igényt, hogy úgy tekintsenek rá [vagyis művére], mint az anyagi valóság egy darabjára, emiatt a megtévesztésig háromdimenziósnak (3D!) kell hatnia... A festett színeknek meg kell hazudtolniuk a valóságos színeket és fényeket és árnyékokat”.

Az olvasót meglepheti az, ahogy Nicolaas Matsier e festési koncepcióval foglalkozó monográfiáját elindítja – Pliniusszal, a természeti megfigyelések dél-itáliai „ősatyjával”. Munkája ezt követően bontja ki speciális festészet-történeti elemzését – több mint száz fejezetében, frappáns, szellemes, magyarázó jellegű miniesszék sorában. Meglehetősen bonyolult utat jár végig, hiszen különböző korokban igen változatos ez a „cseles” festészettörténeti folyamat.

Matsier – vérbeli tudósként és szabad szellemmel kalandozó esszéistaként – egyes szám első személyben fogalmaz, ami azért is tűnik meggyőző nyelvi formának, mert ez a látásunkat megtévesztő festési mód voltaképpen művészi játék (is). A festők ugyanis e műveikben, amelyeknek igenis komoly a koncepciójuk, az emberek vizuális percepciójának esendőségeivel (is) „szórakoznak”. Idézem a könyv néhány jellegzetesen humorosnak ható fejezetcímét: Samuel van Hoogstratennek sikerül megtévesztenie a császárt. Hoogstratennél nagyobb festőművészek is remekeltek a trompe-l’oeil hatások terén egy-egy szem-tévesztő munkával (Rembrandt, Vermeer).

Az okos és jól magyarázó szövegeket lapozgatva esetleg kacagásra is fakad az ember. Pár példa a címek közül: A Napóleont fenyegető üvegszilánk; Louis Tessier alázatos kérelme; A delfti szemetesedény. A festői szemtévesztés (vagyis a 3D) XX. századi fejleményeihez a holland szakember természetesen René Magritte megtévesztő festményein keresztül is megérkezik. (Az sem lehet véletlen, hogy a kötet végén olvasható könyvhirdetések között Orosz István A követ és a fáraó című kötete is szerepel: ő a mai magyar művészetben a trompe-l’oeil-ök, az anamorfózisok legragyogóbb mestere.)

A puha fedelű kiadványban összesen hatvanhárom színes, jó minőségű reprodukció található. A függelékben igen gondos filológiai és ikonográfiai apparátus szerepel. A kötetet Balogh Tamás fordította, s noha nem tudok hollandusul, úgy sejtem: az ő magyar fordítói esszényelvét az olvasók élvezni fogják.