Akár a régi, akár a modern történelem helyes megértéséhez csak az a felfogás vezethet, hogy a társadalom életében a hatalomvágy a tettek indítóoka – állapítja meg Bertrand Russell A hatalom című művében. E némi késéssel most nálunk is megjelent, 1938-ban megírt, majd a háborút követően némileg kiegészített könyv jelentősége abban áll, hogy rendkívül sokoldalúan mutatja be a hatalomnak mint a történelem – és értelemszerűen a politika – központi kategóriájának bonyolult természetét. „A társadalom újszerű elemzése” alcímű jelentékeny tudományos esszé mégoly vázlatos ismertetése előtt szükség lehet a korábban széles ismertségnek örvendő, mára viszont többé-kevésbé elfeledett nevezetes szerzőt bemutatnunk.
A közel száz évet, 1872-től 1970-ig élt matematikus, filozófus, szociológus, az etika és történelem alapos ismerője, mintegy 40 mű szerzője korának rendhagyó alakja volt. Az angol főrend és cambridge-i professzor aktív résztvevője volt a két háború közötti időszak pacifista mozgalmainak, majd Einsteinnel együtt fellázadt a hidegháború ellen. Még 89 évesen is, bekalkulálva az érte kapott kéthavi börtönt, ülősztrájkot folytatott a leszerelésért. Hogy miként volt energiája az 1950-ben még irodalmi Nobel-díjban is részesült tudósnak e sokféle tevékenysége mellett még maradandó műveket is alkotni – ennek taglalása messzire vezetne.
A hatalom lényege, formái, módszerei az idők folyamán alig változtak. Így van ez mindenekelőtt az emberek hatalom és dicsőség utáni vágyának viszonylagos stabilitásával. Azután ma is érvényes a megállapítás, hogy „a hatalom sokféle alakot ölthet: lehet gazdaság, fegyveres erő, polgári tekintély, közvéleményre gyakorolt befolyás. E formák egyike sincs alárendelve valamely másiknak, és nincs is olyan alak, amelyből a többi leszármaztatható volna”. Következésképpen nem ajánlatos a hatalom egyik formáját sem elszigetelten tárgyalni, mert az fogyatékos eredményre vezet. Ugyanakkor az is igaz, hogy „a múltban sohasem volt annyira összefonódva a gazdasági és a katonai hatalom, mint jelenleg”. Mint ahogy az is, hogy „a háború egyre jobban a tudományra és a technikára támaszkodik”, mindeközben „a nemzeti érzést felszító propaganda fontossága éppannyira megnőtt, mint a gazdasági tényezőké”.
Ezzel eljutottunk szerzőnk egyik különösen elgondolkodtató vélekedéséhez: „a régebbi időkben az emberek az ördögnek adták el magukat, hogy hatalmat nyerjenek. Manapság az ilyen hatalmat a tudománytól kapják, és ők maguk kényszerülnek ördögökké lenni”. Nos, hogy az emberek ne váljanak ördöggé, mindennél fontosabb a hatalom megszelídítése. Az emberiség történetét ugyanis nem csupán a hatalomra való törekvés kíséri végig, hanem a hatalommal való visszaélés is. Ámbár a hatalmi önkény megfékezésének számos gazdasági és politikai feltételét sorolja fel Russell, bizton állítja: tökéletes megoldás nem található, jóllehet „a demokrácia soha nem teljes, de lényeges része a megoldásnak”.
Eszmefuttatásunk végére érve feltétlenül illendő méltatnunk e kiváló tudós szemléletmódját, azt, hogy a módfelett bonyolult társadalmi, politikai, történeti összefüggéseket könyvében egymással szoros összhangban és kölcsönhatásban tárgyalja. És szólni kell a tanulságos történelmi, irodalmi példákban bővelkedő munka élvezetes stílusáról, meg a kitűnő fordításról is.
Legvégül álljon itt Bertrand Russell gyakran idézett bölcs mondása: „Nagy baja világunknak, hogy az ostobák mindenben magabiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel…” Bizony, nincs új a Nap alatt.„A világmindenség, amint a csillagászat tanúsítja, óriási. Nem tudhatjuk, mekkora a teleszkópok hatósugarán túli tér, csak azt tudhatjuk, hogy elképzelhetetlenül nagy. Ezen a látható világmindenségen belül a Tejút piciny mozaik, e mozaikon belül a Naprendszer egy végtelen piciny foltocska, és e foltocskában a mi bolygónk egy mikroszkopikus pötty. Ezen a pöttyön bonyolult szerkezetű, némileg szokatlan fizikai és kémiai tulajdonságokkal rendelkező, kissé szennyezett szénvegyület- és vízcsomócskák mászkálnak szerteszét néhány éven át, majd alkotó elemeikre esnek szét. Idejük két fontos tevékenység között oszlik meg. Serénykednek, hogy kitolják annak határát, amikor fizikai evilágiságuk elemeire bomlik. Idejük másik részében eszeveszett energiával munkálkodnak azon, hogy ezt a folyamatot mások számára meggyorsítsák. Természeti katasztrófák időnként elpusztítják néhány ezrüket vagy milliójukat, a betegségek még többet visznek el idő előtt. Ezeket az eseményeket szerencsétlenségnek tartják. De ha az ember saját tevékenységének eredményeként ér el hasonló sikereket, örül, és áldja az Istent. A Naprendszer életében csak picinyke pillanat, amíg az emberi lét fizikai feltételei létezni fognak. Minden alapunk megvan azonban abban reménykedni, hogy mielőtt még ütne a Természet órája, az ember saját erejéből is képes lesz végezni önmagával… Így néz ki az ember élete kívülről.” - Bertrand Russel

A mű a hatalmat mint az emberi társadalom alapvető energiaforrását vizsgálja, amely nélkül a társas létet előnyben részesítő emberiség képtelen lenne megszervezni önmagát. Elegánsan kalandozva az emberi civilizációk ötezer éves történetében Russel igyekszik történetileg tipologizálni a hatalom legfontosabb megnyilvánulási formáit: a papi hatalmat, a királyi hatalmat, a nyers erőszakot, a forradalmi hatalmat, a gazdasági hatalmat, a véleményformálók hatalmát és a meggyőződéses hit hatalmát. Ugyanakkor fogalmilag, filozófiailag is igyekszik megragadni a hatékony elveket, vagyis izgalmasan elemzi a hatalomra irányuló emberi ösztön működését, a vezérek és követőik viszonyát, a hatalom viszonyát az erkölcsi elvekhez, az erkölcsfilozófiák hatalmát, az egyén illetve a hatalmi szervezetek viszonyát, a hatalmi szervezetek biológiáját, s végül a hatalom megszelídítésének esetleges lehetőségeit.