Hasonlóképp „vagy-vagy” kérdéssel foglalkozik Gyenge Zoltán írása, aki Kierkegaard-t magát is megidézi, a filozófus apjával való viszonyában ugyanis az Ábrahám-Izsák analógiát véli felfedezni. Kierkegaard apja vallási fanatikus volt, ifjú korában megtagadta Istent, s ezért vezekelt egész további életében, elhitetve fiával, hogy ő is bűnhődni fog. Ábrahám is tekinthető bizonyos értelemben vallási fanatikusnak, ki a saját fiát képes volna kivégezni isteni parancsra. Gyenge Zoltán a történet értelmezéséhez a képzőművészetet hívja segítségül: „Foglaljon állást, aki akar, ám az néha nagyon is az emberi gyengeség jele; én sokkal inkább láttatni kívánok” (73.) − írja. És valóban különleges dolgokra mutat rá a festményeken, vizsgálja többek között, hogy melyik képen hogyan fogja le az áldozati oltáron az apa a fiát, Rembrandtén pl. Ábrahám kezével betakarja Izsák egész arcát.
Kép és szöveg problémájához kapcsolódik a képfilozófia mibenlétének kérdése is, melyhez a négy tanulmányíró mind másképp áll hozzá. Az arányosságra itt is figyelniük kell, a képfilozófia műveléséhez ugyanis a művészettörténeti kifejezéstár és a filozófiai mélyfúró munka mellett nagyfokú fegyelem is szükséges, hogy egyik se uralkodjon el a szövegen.
Másodszori olvasásra már egyértelmű, hogy a szerzők maguk is reflektálnak kép és szöveg viszonyára, és állást is foglalnak vele kapcsolatban. A hangnem, a képelemzés módja tehát, melyet választanak, mind-mind erről a viszonyulásról árulkodik. Nem hiába védi meg Bacsó Béla a „keskenyebb utat”, s választja maga is azt a tanulmány írásakor, jelesül hogy csak két képről beszél. Nem véletlenül kezeli Heller Ágnes szabadabban a tanulmányban megjelenő képeket, s beszél lábjegyzetek nélkül, világosan; az ő útja a képhez a közvetlenség. Nem véletlen az sem, hogy Gyenge Zoltán eljátszik a képekkel, gondolatokkal tanulmányában, hisz a „Biblia mindig kontextust, értelmezést kíván” (109.) – írja, s ehhez hűen maga teremti a kontextust az Ábrahám-történet átirataival. Ábrahám, Sára, Hágár és Izsák szemszögéből is megjeleníti a történetet, majd elemzi azokat, összevetve az eredeti szöveggel és a képi ábrázolásokkal. Mintha ezzel a szerkesztésmóddal rámutatna arra, hogy mindaz a hatalmas mennyiségű, tarka és sokféle olvasat, értelmezési, feldolgozási és megjelenítési kísérlet, mely a Bibliából indul ki, legyen az művészi ábrázolás vagy hermeneutikai közelítés, milyen szorosan összefügg.
Kísérlet tehát ez a kötet, kísérletezik képpel, szöveggel, újat hoz megjelenés- és kifejezésmódjában, sokkal inkább kérdéseket tesz föl, mint kérdéseket válaszol meg, sokkal inkább képek feletti töprengés, képek általi eszmefuttatás a négy tanulmány, mint képelemzés, s ez az attitűd kifejezetten szimpatikusnak mondható.
Gábor György – Gyenge Zoltán: A szépség akarata. Kép és filozófia. Budapest, Typotex. 2011.