Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2011
Oldalszám: 325 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2794-28-0
Témakör: Tudománytörténet
Sorozat: Tudomány & ...

Eredeti ár: 3500 Ft
Webshop ár: 2625 Ft

KOSÁRBA
Csillagórák Vekerdi Lászlóval

A szó elszáll

Természet Világa
2011-12-01

 

Nem száll el. A fonográf viaszhengere rácáfolt az antik bölcsességre. Vekerdi László és Herczeg János évtizedeken át folytatott rádiós beszélgetéseit, a Véges végtelen 221 adást megért művelődéstörténeti sorozatát a hangrögzítés jóvoltából ma épp úgy meghallgathatjuk, mint az első adások idején. Mely első adások sem voltak igazából élő szövegek. Herczeg János leírja az elhangzó anyag születését: a két szereplő beszélgetéseit-vitáit a felvétel előtt, a felvételt, a felvett szöveget megkurtító szerkesztést, az idézetek beillesztését (jobb, ha azokat szépen artikuláló színészek mondják), a zenei bejátszásokat, amíg végül elkészült az a harminc perces műsor, amit felkínáltak nekünk, hallgatóknak. Vekerdi kissé rekedtes, sebes szavú hangja, amellyel megkísérli utolérni még sebesebb eszmetársításait és csillapíthatatlan közlési vágyát, Herczeg nyugodtabb bábáskodása, tevékeny részvétele a gondolatok kibontásában mindenkinek a memóriájában él, aki csak egyetlen adást is hallott a hosszú életű sorozatból. Ezeket a hangzó anyagokat a Magyar Rádió archívuma megőrizte, akár CD-kiadás is készülhetne belőlük.

Most Herczeg János ezekből egy kötetnyit nyomtatott formában is elénk ad. Persze szerencsénkre nem ezt teszi, hiszen tudjuk, nem szálltak el a szavak. A Csillagórák a közös munka szép emlékein, és az írott változat megkövetelte szerkesztői munkán túl gazdagabb, az ismeretek és gondolatok kialakulását feltáró, újabb gondolatokat kínáló, az olvasót továbbgondolásra szorító szövegeket ad elénk. Mert a források részletesebb ismertetése, az utalások szaporodása, az adásokból kimaradt beszélgetésrészek, és nem utolsó sorban a hallgató lassabb befogadóképessége miatt gátak közé szorított természettudományos és művelődéstörténeti asszociációk gazdagodása nem pusztán az olvasó ismereteit szaporítja, hanem valamelyik korszak vagy gondolatkör szélesen haladó hullámait is elébe tárja. Vekerdit csodás receptív elmének tartottuk. Annak idején a rádióban ennek a recepciónak az eredményeit hallhattuk. A könyv most a recepció folyamatát is bemutatja: in statu recipiendi figyelhetjük meg az ismereteket és a gondolatokat.  

Nem csak Vekerdiéit. Herczeg terjedelmes jegyzetanyaggal egészítette ki az eredeti szövegeket. A felvételek idején megfogalmazott, de el nem hangzott gondolatait, közelebbi-távolabbi asszociációit épp úgy leírta, mint terjedelmesebb reflexióit, kiegészítéseit, amelyek gyakran egy-egy önálló esszé igényével lépnek fel. Ez már nem pusztán Vekerdi könyve. De hiszen nem is ő a szerző.

Mindez az első fejezetre, amely a könyvek, a Könyvek hatalma előtt hódol, talán a legkevésbé igaz – ez mintha nyolc beszélgetésnek csak egyszerű kivonata lenne. Szépen megmutatkozik benne, hogyan merül el a két beszélgető mindenekelőtt Grafton könyveiben. A fejezet vége felé megjelenik az első terjedelmesebb jegyzet, amely már a főszöveg kiegészítésénél többre tör. A magyar mezővárosokról szóló fél lap önálló történeti áttekintés. (Azt, hogy Herczeg a szürkén alányomott szövegeket hívja jegyzetnek, az olvasó kell, hogy felfedezze – ez bizony a lektor felületességét bizonyítja.) 

A vérkeringésről szóló fejezetben már szemünk előtt folyik a harc a megértésért. Descartes és Harvey együtt gondolkodik a könyv két szerzőjével; a jegyzetek és Vekerdinek az adásból kimaradt megjegyzései egymást támogatva, egymással vitatkozva bontják ki az élettani és világnézeti problémát.

Kevésbé lelkesített a kötetnek – véleményem szerint – aránytalanul nagy részét kitevő fejezet, a Nibelung-énekről szóló. A bevezető szakasz, amely a középkori magyar és nyugat-európai kulturális fejlődés párhuzamairól, egyidejűségeiről és fáziskülönbségeiről szól, rendkívül érdekes és informatív. Lehet, hogy lemaradásunk nem is volt olyan súlyos, mint gyakorta gondoljuk, bár én hajlanék Babits véleményére, aki szerint az Ómagyar Mária siralom nyelvén aligha lehetett volna megírni a vele egy időben keletkezett Isteni színjátékot. A következőkben aztán rendkívül részletesen és persze nagy kultúrhistóriai ismeretanyag birtokában és gyakran nem kevés iróniával ismertetik az eposz cselekményét. Ennek egyebek mellett az az ára, hogy el kell viselnünk Szász Károly korpa ízű fordítását, amelynek szerény színvonalát csak hangsúlyozza Tellér Gyula és Weöres Sándor egy-egy töredéke, hogy Arany János itt-ott felidézett sorairól ne is beszéljünk. Érdekes és tanulságos ez a fejezet is persze, de azért azt ajánlanám, olvassuk el a Buda halálát.      

A kötetnek talán legkiválóbb fejezete címe szerint az emberről szól, mint a valóság tárgyáról. Ennél, szerencsére, kevesebbről. A XVII. század németalföldi festészetét, a korban kibontakozó anatómiai ismereteket, a geometriai tudás elmélyülését, a társadalmi átalakulásokat egyszerre tárgyalja ez az alig húszoldalnyi szöveg. Herczeg jegyzetei itt önálló, fontos életet élnek, kiegészítik, helyenként vitatják Fülep Lajos megidézett véleményeit, önálló kisesszékkel festik alá Vekerdi mondanivalóját. A nagyszerűen összeválogatott képzőművészeti anyag szomorú hiányossága a gyenge minőségű, fekete-fehér nyomdai kivitel. A könyv honlapjával (https://www.typotex.hu/konyv/csillagorak) vigasztalódhatunk persze, ott nagyon szép reprodukciókat lehet találnunk; de hát az már nem a könyv. 

Hasonló szellemben, a párhuzamos és egymást befolyásoló természettudományos megismerésről és művészi ábrázolásról ír a két utolsó fejezet. A renaissance nagy századaiban a biblikus témájú, szakrális vagy néha teológiai indíttatású festményeken egyre gyakrabban tűnnek fel asztronómiai vagy kozmogóniai utalások. Ezek néha visszhangozzák, néha egyenesen megelőzik a természettudományos felismeréseket. Ábrázolnak egy modellt, vagy – mint Michelangelo Utolsó ítéletében – az alkotás szerkezetében jelenítik meg a művész felfogását a világegyetem felépítéséről. 

Herczeg János óvja az olvasót attól, hogy a kötetet „művelődéstörténeti, tudománytörténeti értekezésnek” tekintse. Valóban, több annál! Két nagyon képzett, az emberi műveltség fejlődését egységben látó és láttató szellem könnyed, páros erőfeszítésének lehetünk tanúi. Harmadiknak az olvasót invitálják. (Herczeg János: Csillagórák Vekerdi Lászlóval, Typotex kiadó, Budapest, 2011)

Schiller Róbert

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK