
Oldalszám: 228 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-9132-95-5
Témakör: Vallástudomány
Elfogyott
Michael Shermer: Hogyan hiszünk? Istenkeresés a tudomány korában
Shermer, a hitehagyott tudós tehetséges bűvészként zsonglőrködik a különféle tudományterületek gondolataival és érveivel, misztikus élményekkel és hétköznapi tapasztalatokkal. Szkeptikusnak mondja magát, a hit eredetét és célját tudományosan kívánja vizsgálni - műve paradox módon mégiscsak misztikus hitvallás.
Shermer az amerikai Szkeptikus Társaság alapítója,
tudománytörténész; könyvéből megtudjuk, hogy valaha ő is hívő volt, de elhagyta
hitét és most tudósnak vallja magát. Amint azonban elkezdjük olvasni a könyvet,
mintha nem is tudós, hanem egy bűvész vagy zseniális talk-shaw-vezető könyvét
olvasnánk: különféle tudományterületekkel, hétköznapi példákkal, hírességekkel
és gondolatokkal zsonglőrködik, az ember alig győzi a fejét kapkodni. Néha
olyan érzés a könyve, mintha az interneten rákeresett volna az
"isten" és "vallás" szavakra, a találatokat felfűzte volna
és a kapott lánc lenne a könyv, amelyet a kezünkben tartunk...
A rengeteg színes példa között azonban lassan feldereng mondanivaló, ámbár ez
is több csatornán jön át. A tudatosan választott elsődleges csatorna az
intellektus szintje: többször leszögezi ugyan, hogy vallás és tudomány,
tudomány és hit elbeszélnek, elmennek egymás mellett, mégis arra törekszik,
hogy saját intellektusa segítségével mutassa meg az olvasó intellektusának,
hogyan és miért hisznek az emberek. Kiderül, hogy a genetika
"előhuzalozza" az élmények, így a vallással kapcsolatos élmények
feldolgozásának módját, így a szociológiai tényezők mellett (kor, nem,
képzettség, stb.) az öröklődés sem elhanyagolandó szempont a vallásosság terén.
Szerinte a maroknyi vallási vezető viselkedését
halántéklebeny-rendellenességgel kell magyaráznunk: a Ramachandran által
felfedezett ún. God spot, vagy "istenfolt" eltérő működésétől
hallucinálnak és van misztikus egységélményük a világgal. A vallási vezetők
követőinek viselkedése viszont merőben más magyarázatot igényel.
A követők (hívők) viselkedése inkább azzal magyarázható a szerző szerint, hogy
az ember "mintázatkereső állatfaj", és "aki keres, az
talál", vagyis ott is mintázatot keresünk, ahol az nincs is. Nevezetesen rácsodálkozunk
az élet csodájára, a világegyetem szervezettségére és feltételezzük, hogy ami
szervezett, azt valaki megszervezte - de szerinte óriásit tévedünk. Nincs
tervező, nincs szervező. Vak evolúció van, melyet nem saját működésünk irányít,
hanem csak úgy halad a maga útján; időnként belejátszik ugyan egy-egy esetleges
momentum (valami hirtelen történés, pl. egy katasztrófa), de ha már elindult
egy úton, akkor többnyire szükségszerűen valamely kifejlet felé halad.
Amellett, hogy mintázatkeresés jellemző ránk, "történetmesélő
állatfaj" is vagyunk, vagyis hajlamosak vagyunk a talált mintázatokat
történetekké rendezni, a történetek egy része pedig mítoszokká,
eredetmítoszokká áll össze ("mítoszteremtő állatfaj" is vagyunk).
De nem szükségszerűen. Mindennek a hátterében ott van a "hit szerve",
melynek működése egyaránt eredményezhet mágikus hitet és tudományos
elméleteket, nagyjából a választott módszernek megfelelően és
biztonságérzetünktől függően. Minél bizonytalanabb ugyanis a helyzet, annál
inkább hajlunk a mágikus magyarázatok felé.
A vallás két elsődleges célja Shermer szerint: a) történetek és mítoszok
létrehozása, b) morális elvrendszerek megalkotása, de pompás lehetőséget nyújt
az adott csoporthoz való tartozás megerősítésére és megszilárdítására is. Így
definiálja saját valláselméletét: "a vallás olyan társadalmi intézmény,
amely az emberi kultúra egyik integrációs mechanizmusaként fejlődött ki a mítoszkultúra
megteremtésére és megerősítésére, az önzetlenség és a viszonzott önzetlenség
támogatására, valamint a közösség tagjai közötti együttműködő kooperációs és kölcsönösségi
hajlam ápolására". Amint látjuk, ez szociológiai vagy jó esetben szociálpszichológiai
meghatározás - szükségszerűen nagyon szűk látókörű és nem beszél az élményről
magáról, amit talán elvárnánk Shermertől, a hajdanvolt hívőtől.
És kanyarodjunk itt vissza a csatornák kérdéséhez: eddig a szerző által
választott intellektuális, elemző csatornáról beszéltünk.
Van azonban egy finomabb szinten érzékelhető csatorna is, ez valószínűleg nem
tudatosan működött Shermerben, amikor könyvét írta. Az olvasó eleinte nem
érti, hogyan kerül egy jó évszázaddal ezelőtti vita kellős közepébe. Shermer
mint vitavezető és fő érvelő hadakozik valamilyen láthatatlan papírtigrissel,
mely mintha a kereszténység legantropomorfabb, leggyermetegebb módon felfogott
változata lenne valamikor a XIX. és XX. század fordulójáról. Ez ellen indul
"kereszttelen" háborúba Shermer mindenféle evolúciós, tudományos,
féltudományos és fantasztikus érveket pufogtatva...
Feldereng azonban lassan az olvasónak, hogy a szerző mintha saját fiatalkori
tévelygései ellen építene racionális hálót, mintha a saját magával folytatott
vitát olvasnánk - olyan vitát, amelyben a newtoni tudomány vív csatát a
"majomper"-ben pellengérre állított keresztény vallás- és
istenfelfogással. Belátjuk, hogy nem dobta el a hitet Shermer, hanem
felcserélte egy másikra, hogy az elsőtől szabaduljon. A könyv végére
felvázolja saját evolúció-elméletét és olyan szuggesztív erővel ír róla, mintha
valami vezetné a kezét... A könyv utolsó lapjain maga is kimondja, hogy számára
a tudomány misztikus élmény, amely szabadságot és boldogságot ad neki: "Az
én számomra (...) egy szörnyetegek, szellemek, démonok és istenek híján lévő
világ gondolata fölszabadítja az elmét a béklyói alól, így az szabadon
szárnyalhat újabb magaslatokba, hogy elgondolja az elgondolhatatlant, hogy
elképzelje az elképzelhetetlent, hogy a végtelen és az örökkévalóság képzetén
tűnődjön annak tudatában, hogy onnan senki nem néz vissza rá. (...) Ha nem
vagyunk semmi más, mint csillaganyag és biomassza, milyen különleges színezetet
kap az élet!" E látványos jelentéktelenségből a "dicső
esetlegesség" emelkedik ki s kap misztikus csillogást: "létünk
kezdete nem volt feltétlen, de ennek ellenére itt vagyunk". És ezt így
folytatja néhány oldalon át.
Hm... Amikor idáig értem az olvasásban, egyszerre megszerettem ezt az embert.
Itt áll előttünk pőrén. Minden józansága, "tudományossága",
szkepticizmusa lehullott róla, mintha csak máz lenne, és az "Istenkeresés
a tudomány korában" c. könyvét két személyes, költői hangon megfogalmazott
misztikus élménye zárja le. Úgy éreztem, érdemes volt végigolvasnom, néha derülnöm,
néha háborognom, és úgy érzem, mindenkinek érdemes elolvasnia a könyvet,
vallásos vagy tudományos világnézetre való tekintet nélkül. Nagyon sok rosszat
el lehetne mondani a könyvről (mely a "Szkeptikus könyvek"
sorozatának egyik tagja), de nincs értelme: olyan színes, forgatagos világot
vonultat fel az olvasó előtt, hogy mindenki talál benne továbbgondolni vagy
továbbkutatnivalót. Amúgy is értelmét veszítené és célját tévesztené minden
"tudományos" vagy "vallási" alapon indított kritika ez
ellen a vargabetűkből építkező önvallomás - mondjuk ki: hitvallás - ellen,
melyből világosan kiderül, hogy a szkepticizmus csak addig működik, amíg az
ember a sajátjától eltérő nézeteket vizsgálgatja, és hogy minden ember hisz
valamiben, mert hinni egyszerűen emberi dolog.
Két hiányosságot mindenképpen meg kell jegyezni a könyvvel kapcsolatban,
melyekért valószínűleg a kiadót terheli a felelősség. Az egyik, hogy jónéhány
bosszantó fordítási hiba a szövegben maradt: pl. John Calvin-t mi jobbára
Kálvin Jánosként ismerjük, a "cellular phone" pedig nem
"sejtszintű", hanem mobiltelefon... A másik, hogy az - amúgy is
hiányosnak tűnő - irodalomjegyzék az interneten kapott helyet és nem a könyv
végén.
Kapcsolódó recenziók
- Michael Shermer: Hogyan hiszünk? Istenkeresés a tudomány korában (Turóczi Attila, Pszichologia.hu, 2002. január)
- Isten és a Kanizsa-négyszög - A hit szerve (F.Z., Magyar Nemzet – 2001. szeptember 8., )
- Hogyan hiszünk - Istenkeresés a tudomány korában (Csorba F. László, Csorba F. László írása, )
- Istenkeresés a tudomány korában (Bencze Gyula, Magyar Tudomány – Könyvszemle, )
- Egy valódi amerikai könyv (Palugyai István, Népszabadság, 2001. szeptember 29.)
- Hogyan hiszünk? (Kovács Zsolt, Vadon — 2002/1. szám, )
- Miért épp Istennél torpannánk meg? - Bizonytalan szkepticizmus (Simon Eszter, Heti Válasz – 2002.01.11., )