A tetszetős kis kötet Planck nyolc tanulmányát tartalmazza, és az csak az előszó alcíméből derül ki, hogy természetfilozófiai írásokról van szó (Előszó Planck természetfilozófiai írásaihoz). A tanulmányok közül a legkorábbi 1908-ban született, a legkésőbbi pedig Planck halála évében, 1947-ben. A könyvben a tanulmányok elrendezése nem időrendben történt (különösebb logikai sorrendet sem lehet felfedezni e vonatkozásban) és elsőként az 1947-ben írt már említett önéletrajzot találjuk.
Az egyes tanulmányokat ennek a rövid ismertetésnek a keretében talán nem lenne célszerű egyenként ismertetni, mert nem teljesen azonos megközelítésben ugyan, de számos átfedéssel lényegében a fizikának három területe kerül bemutatásra, alapvető eredményeinek megtárgyalására: a termodinamika, a relativitáselmélet és a kvantummechanika. Az elsőt főleg példaként tárgyalja arra vonatkozóan, hogy a fejlődés hogyan vezetett a „hőfolyadék”-elmélettől a termodinamika első, majd a második és harmadik főtételének felismeréséig. Mindezeken túlmenően „harcol” a pozitivizmus ellen, és többször is foglalkozik a szabad akarat problémájával is (egyik tanulmánya kifejezetten csak erről szól).
A különböző tanulmányokban több helyen is szó van a fizikai, illetve a természettudományos kutatás alapjairól. Érdemes ezekből egyet-kettőt idézni. „A fizika felépítése méréseken alapszik…” (111. o.) „… a fizika tartalmi haladása elsősorban a mérési módszerek kialakításától függ." (164. o.) „… a fizikai törvények tartalmát nem lehet pusztán gondolkodással meghatározni: erre nem kínálkozik más út, mint az, hogy a természethez forduljunk, s lehetőleg számos és sokféle tapasztalatot gyűjtsünk…” „… valamely tapasztalat tartalma annál gazdagabb, minél pontosabbak az alapjául szolgáló mérések…” (200. o.) „Az egyetlen biztos vezető a további fejlődés útján mindig a mérés marad.” (210. o.) (Kiemelések tőlem – B.D.)
A kívülálló számára talán meglepő - amit különben nemcsak Planck, de a többi nagy természettudós is hangsúlyoz – a fantázia és az ötletek szerepe a természettudományban. „… minden hipotézis a tapogatózó fantázia műve…” (202. o.) „… megragadásához (ti. a természeti jelenségek és folyamatok megragadásához – a recenzens megjegyzése) a fizikusnak két tulajdonsággal kell rendelkeznie: tárgyismerettel és teremtő képzelettel.” (159. o.) „… segítségére van a kutatónak, hogy fantáziája előre kitapogassa a munkájához teljesen nélkülözhetetlen termékenyítő gondolatokat.” (114. o.)
Planck mindezeken túlmenően hitet tesz a tudomány haladása mellett, és ezt – mondhatjuk – klasszikusan fogalmazza meg (egyébként nem is csak egy helyen). „… nem ritmikus, ide-oda ingadozásról van szó, hanem egészen meghatározott irányú, többé-kevésbé felfelé ívelő fejlődésről, amely arról ismerhető fel, hogy érzéki világunk tartalma gazdagabb lesz, rávonatkozó ismereteink egyre inkább elmélyülnek, uralmunk felette egyre jobban megszilárdul. Ezt a legvilágosabban mutatja, ha egy pillantást vetünk a fizika gyakorlati kihatásaira. Még a leggyanakvóbb szkeptikus sem tagadhatja, hogy ma sokkal nagyobb távolságokra látunk és hallunk, sokkal nagyobb erők és sebességek állnak rendelkezésünkre, mint egy emberöltővel ezelőtt; épp oly kevéssé lehet kételkedni abban, hogy ez a haladás megismerésünk maradandó többlete…” (115-116. o.)
Végül egy-két gondolat a tartalmas és számos irodalmi hivatkozást tartalmazó előszóról, amely Planckot Galileihez hasonlítja, mert eszerint, ahogy Galilei tevékenysége az arisztoteliánus és a mechanikus természetfelfogás közötti „határkövet" jelenti, úgy a Plancké a mechanikus „klasszikus” és a kvantummechanikai természetfelfogás közötti határkövet. Ez az állítás vitatható, mert Galilei az egész modern természettudomány úttörője, míg Planck jelentősége bármilyen nagy, a kvantummechanika „csak” a modern értelemben vett, Galileivel kezdődött természetfelfogás keretén belül jelent áttörést. Hasonlóan vitatható az előszó írójának Planck panteista beállítottságára vonatkozó állítása. Legalább is a könyvben közölt tanulmányokban erre vonatkozó utalást nem találunk, találunk viszont kijelentéseket ennek ellenkezőjére. Így például tekintsük a következő idézeteket. „Isten előtt minden ember primitív teremtmény, még a legtökéletesebb, a leglángeszűbb is, Goethe és Mozart is.” (169. o.) „A fizika nagy szellemeit és úttörőit, Keplert, Newtont, Leibnizt, Faradayt egyaránt ösztönözte a külvilág realitásába, valamint a felettünk uralkodó magasabb értelembe vetett hit.” (188. o.) „Isten előtt a szellem legnagyobb hősei is primitív lények.” (252. o.)
A kötet megjelenése kétségtelenül öröm és nyereség, bár meg kell jegyeznünk, hogy 1965-ben a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent már egy, a jelenleginél bővebb válogatás Planck írásaiból (12 tanulmány). Ez utóbbi esetben a válogatást M. Zemplén Jolán végezte és a kötet elé Jánossy Lajos írt előszót.