Nevem Jézus. Jézus Krisztus, álnevem Ichthys. Nagyon népszerű vagyok, kétezer éve a topon. Főleg a Bibliában szerepelek, amely a Hair mellett minden idők legnagyobb musicalje” – idézet Ignacy Karpowicz Égiek és földiek című regényéből, amelynek bemutatója a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lesz a hétvégén. Egy olyan regényről van szó, amelynek műfaja gyakorlatilag besorolhatatlan. A kiadó iránytűként a kötet hátlapján Bulgakovot, Rebelais-t és Kunderát említi, ám senki se úgy vágjon bele az olvasásba, hogy fejezetről-fejezetre keresi benne e trió munkásságának hatásait, ugyanis az Égiek és földiek egyetlen más regényhez sem hasonlít. A legtalálóbb szó rá talán a bizarr. Jó értelemben vett bizarr darabról van szó, amely számos olvasó számára befogadhatatlan, megemészthetetlen lesz, és sokan felháborítónak, provokatívnak és polgárpukkasztónak fogják tartani. Mi több, egyesek a blaszfémia vádjával is előhozakodhatnak.

A rendkívül sokrétű regény két színen zajlik, az egyes színeken belül a szereplők sorsai pedig keresztezik egymást, majd pedig a két szín főhősei is találkoznak. A földiekről szóló részekben teljesen hétköznapi figurák mindennapjait élhetjük, sokszor megfogalmazódik az olvasóban, hogy egyik-másik szereplővel a sarki boltban, a munkahelyén vagy a kórházban is simán összefuthatna, vagy már össze is futott. Van itt a mindennapi rutin biztonságérzetét semmiért fel nem adó, bolti elárusító vénlány, a kispolgári létformát megvető siheder, aki egyszerre gonosz és szabad akar lenni, de különös okból kifolyólag képtelen lesz erre, ráadásul különös érzelmi viszonyba keveredik a vénlánnyal, egy rendkívül szimpatikus filozófus, akinek sikerül közös nevezőre hoznia a pornót, a Bibliát és az eszkatológiát. De találkozunk homoszexuális drámával, számító feleséggel, az érzékiségével és szexualitásával tisztában lévő fiatal lánnyal és megcsalásokkal. Az istenek szintje jóval mulatságosabb: itt keverednek a görög, az egyiptomi mitológia alakjai a különböző vallások isteneivel, akik az emberekhez hasonló problémákkal küszködnek, és nagyon is emberi módon élnek. Vadul szeretkeznek, vedelnek, füveznek, hétköznapi dolgok keserítik életüket, mígnem elhatározzák, hogy földre szállnak.

A regényre mindvégig jellemző a szókimondó, néhol vulgáris szexualitás, a túlfűtött erotika. Olvasói alapállástól függ, hogy ezeket ki miként értelmezi és mennyire találja helyénvalónak. Aki neveltetéséből, vallási vagy más természetű meggyőződéséből fakadóan eleve tartózkodással és fenntartásokkal kezeli az ilyen jellegű megközelítésmódot, az jobb esetben szemérmesen becsukja és leteszi a könyvet, rosszabb esetben pedig falhoz vágja és keresztet vet. Érdemes ilyenkor arra gondolni, hogy a szexualitás, az erotika eszközével való kifejezésmód nem mai találmány, és már a kezdetek óta kedvelt kelléke a világirodalomnak. A regény ezeket az eszközöket nem öncélúan, nem polgárpukkasztás céljából használja, ezek nélkül elsikkadna a mondanivaló, a tartalom.

Az intelligens, bár nem mindenki számára könnyen emészthető humor – néhol talán túl sok is belőle – szintén végigkíséri az egész sztorit, amely posztkommunista lengyel társadalomkritika és a posztmodern egyén nihilizmusba hajlásának lenyomata egyben. Mindezek ábrázolásában nyújt kiemelkedőt a szerző, ugyanis a komor folyamatokat játszi könnyedséggel, humorral, iróniával és szellemességgelközelíti meg. És, ha ez nem volna elég, mindezt úgy teszi, hogy az olvasó egy pillanatig se érezze komolytalannak, felszínesnek.

A regény stílusa, nyelvezete lenyűgöző. Rendkívül pontosan, néhol már idegesítő részletességgel fogalmaz,temérdek mitológiai, filozófiai és vallásfilozófia, irodalmi és történelmi, pszichológiai utalást tesz, így ezek megértéséhez elengedhetetlenek az alapos általános műveltségi ismeretek. Külön hangsúlyt fektet a modern embert körülvevő környezet elengedhetetlen kellékeire, eszközeire, jelenségeire, amelyek Füst Milánt parafrazálva, tűrhetővé teszik az ember, ez esetben a posztmodern ember életét.

Lesznek, akik két oldal után leteszik a könyvet, és soha többé rá se néznek. Lesznek, akik egy esélyt adnak neki, de félúton megbánják döntésüket, és lesznek, akik kitartanak végig. Nem hiszem, hogy bestsellerré válik a regény, ami érthető is, hisz nem várható el mindenkitől, hogy térdét csapkodva nevessen Jézus Krisztus számítógépes játék-függőségén, vagy, hogy szellemi gyönyört váltson ki nála a Wittgenstein-szakértő filozófus megvilágosodása egy pornófilm oráljelenete alatt. Nem könnyű olvasmány, és helyenként bosszantó, fárasztó az olvasót elöntő információáradat, ám a kitartó olvasóknak, akárcsak a szereplőknek, végül eljön a megváltás. Meg kell említeni a kitűnő fordítói tevékenységet is, nem kis munka lehetett ilyen briliáns módon magyarra átültetni az eredeti szöveget.