A lengyel Lem, a science-fiction „klasszikusa” a rendszerváltás után műfajt váltott, rendszeresen írt esszéket, amelyekben mai komplikált világunk („silva rerum”) égető problémáiról elmélkedett. Egyik ilyen írásában világosan ki is fejezi: „…most nem tudományos-fantasztikus irodalmat írok, és nem játszom futurológust sem.” A jelen kis kötet ezekből az esszékből ad közre egy válogatást, amelyek a múlt század kilencvenes éveiben láttak napvilágot.
A könyvnek nincs különösebb szerkezete, egymás után következnek a kiválogatott írások, összesen közel húsz, amelyek a fent említett problémákat elemzik, – pontosabban – mondják el róluk a szerző nézeteit meglehetősen kötetlen formában.
A kötetnek nem hiába adták a „Sex wars” címet (maga a fogalom Lem-től ered), amely voltaképpen a népességrobbanásra, ill. annak megakadályozására utal. Hogy a kérdés és megoldása mennyire nem egyszerű azt kézzelfoghatóan illusztrálja két adat. Az egyik, „…ha a mostani – kétszázalékos – éves növekedés 3400 évig tartana, akkor minden ma élő embernek egytrillió leszármazottja lenne, a földi népesség tízezer trilliósra nőne, és minden emberre nagyjából két négyzetcentiméternyi terület jutna. 2100-ban (e tétel szerint) 50 milliárd ember élne a Földön, 2200-ban pedig ötszázmilliárd”. Másrészről viszont: „A mai – negatív – népszaporulati mutatók mellett Németország nem élné túl a 21. századot.” Ehhez társul és ezzel kétségtelenül bizonyos (de nem egyértelmű) összefüggésben van a szakadék a fejlett és fejlődő országok között és az emberiség jelentős hányadának nyomora. Ma naponta mintegy negyvenezer gyerek hal meg a Földön.
Azután itt van az erőszak és az emberek „eltömegesedésének problémája, amelyben nagy szerepe van a televíziónak. „A kultúra nagyrészt leépül, visszafejlődik, mert az egyre szaporodó és egyre fejlettebb műholdas adók egyre nagyobb mennyiségen zúdítják az emberekre a szórakoztató, banális kalandos, butító, eltompító, mindig könnyen emészthető, nem különösebben változatos ócskaságok tömkelegét.”
A számítástechnika fejlődése, az informatika előtérbe kerülése is hordoz veszélyeket. Egyrészt létrejöhet az ún. „komputerokrácia”, másrészt egyre nagyobb tömegeket egy virtuális világba vezethet, ami hatásában a drogokhoz hasonlítható. Egyáltalán hangsúlyozza a tudomány kettős arcát: „…a tudomány egyszerre pajzs és kard, eszköz és fegyver.”
Végül a problémák közül nem maradhat ki a terrorizmus. Ez se szimpla és egyszerűen megoldható kérdés. „… az elnevezés (t.i. a terrorizmus szó) használata attól függ, melyik oldal szervezi a merényletet és melyik a célpont. Nemrég még a csecseneket is egyszerűen banditáknak nevezték az oroszok. Nota bene a németek az ellenük harcoló partizánokat is banditáknak hívták”. Meg kell jegyeznünk, hogy napjaink terrorizmusának azért van egy olyan vonása, amely előfordult ugyan régebben is, de nem ez volt a döntő mértékben jellemző a terrorcselekményekre, nevezetesen, hogy a terrorista élete árán ártatlanok életét oltja ki.
Végül is a könyv elolvasása után az a benyomás alakul ki bennünk, hogy a szerző látja korunk problémáit, de megoldásukra általában nemigen lát lehetőséget és világa elég reménytelen, Isten nélküli világ.
