A lengyel Lem, a science-fiction „klasszikusa” a
rendszerváltás után műfajt váltott, rendszeresen írt esszéket, amelyekben mai
komplikált világunk („silva rerum”) égető problémáiról elmélkedett. Egyik ilyen
írásában világosan ki is fejezi: „…most nem tudományos-fantasztikus irodalmat
írok, és nem játszom futurológust sem.” A jelen kis kötet ezekből az esszékből ad
közre egy válogatást, amelyek a múlt század kilencvenes éveiben láttak napvilágot.
A
könyvnek nincs különösebb szerkezete, egymás után következnek a kiválogatott
írások, összesen közel húsz, amelyek a fent említett problémákat elemzik, –
pontosabban – mondják el róluk a szerző nézeteit meglehetősen kötetlen
formában.
A
kötetnek nem hiába adták a „Sex wars” címet (maga a fogalom Lem-től ered),
amely voltaképpen a népességrobbanásra, ill. annak megakadályozására utal. Hogy
a kérdés és megoldása mennyire nem egyszerű azt kézzelfoghatóan illusztrálja
két adat. Az egyik, „…ha a mostani – kétszázalékos – éves növekedés 3400 évig
tartana, akkor minden ma élő embernek egytrillió leszármazottja lenne, a földi
népesség tízezer trilliósra nőne, és minden emberre nagyjából két
négyzetcentiméternyi terület jutna. 2100-ban (e tétel szerint) 50 milliárd
ember élne a Földön, 2200-ban pedig ötszázmilliárd”. Másrészről viszont: „A mai
– negatív – népszaporulati mutatók mellett Németország nem élné túl a 21.
századot.” Ehhez társul és ezzel kétségtelenül bizonyos (de nem egyértelmű) összefüggésben van a szakadék a
fejlett és fejlődő országok között és az emberiség jelentős hányadának nyomora.
Ma naponta mintegy negyvenezer gyerek hal meg a Földön.
Azután
itt van az erőszak és az emberek „eltömegesedésének problémája, amelyben nagy
szerepe van a televíziónak. „A kultúra nagyrészt leépül, visszafejlődik, mert
az egyre szaporodó és egyre fejlettebb műholdas adók egyre nagyobb mennyiségen
zúdítják az emberekre a szórakoztató, banális kalandos, butító, eltompító,
mindig könnyen emészthető, nem különösebben változatos ócskaságok tömkelegét.”
A
számítástechnika fejlődése, az informatika előtérbe kerülése is hordoz
veszélyeket. Egyrészt létrejöhet az ún. „komputerokrácia”, másrészt egyre
nagyobb tömegeket egy virtuális világba vezethet, ami hatásában a drogokhoz
hasonlítható. Egyáltalán hangsúlyozza a tudomány kettős arcát: „…a tudomány
egyszerre pajzs és kard, eszköz és fegyver.”
Végül
a problémák közül nem maradhat ki a terrorizmus. Ez se szimpla és egyszerűen
megoldható kérdés. „… az elnevezés (t.i. a terrorizmus szó) használata attól
függ, melyik oldal szervezi a merényletet és melyik a célpont. Nemrég még a
csecseneket is egyszerűen banditáknak nevezték az oroszok. Nota bene a németek
az ellenük harcoló partizánokat is banditáknak hívták”. Meg kell jegyeznünk,
hogy napjaink terrorizmusának azért van egy olyan vonása, amely előfordult
ugyan régebben is, de nem ez volt a döntő mértékben jellemző a terrorcselekményekre,
nevezetesen, hogy a terrorista élete árán ártatlanok életét oltja ki.
Végül
is a könyv elolvasása után az a benyomás alakul ki bennünk, hogy a szerző látja
korunk problémáit, de megoldásukra általában nemigen lát lehetőséget és világa
elég reménytelen, Isten nélküli világ.
