
Megjelenés: 2012
Oldalszám: 190 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2797-76-2
Témakör: Szociológia, Etológia, Evolúció
Sorozat: Az evolúciós gondolat
Elfogyott
Megfigyelések a bennünk élő evolúcióról
A modern ember – valószínűleg a tudományok haladása miatt – erősen, időnként kizárólagosan biológiai szemléletű. A csodálatos biológiai rendszer képének alapja minden bizonnyal az evolúció elmélete. Ez még olyan tudósok számára is igazság, akik a teremtésben hisznek, hiszen az élő anyag alkalmazkodó és egyben önfejlesztő kibontakozása akár lehet egy teremtett világprogram része is, akkor is különleges, és a rá vonatkozó sok tudományos adat miatt lehet magyarázó elv. Nem csoda tehát, hogy napjainkban Darwin „szupersztár”, szinte posztmodern próféta, korszerű Orfeusz, aki biológiai lényünk alvilágába képes elvezetni bennünket. Ez tükröződik a belga – flamand – szerző, Mark Nelissen humánbiológus, evolúciós pszichológus sikerkönyvéből, amelyet most a magyar olvasó is kézbe vehet. A szerző nagyon népszerű a holland nyelv területén, folyamatosan szerepel a sajtóban és az elektronikus médiában. Valószínűleg ez a könyve is valamilyen sorozatának közlése, ugyanis 37 olyan fejezetből áll, amely majdnem azonos terjedelmű (4–4,5 oldal), és az egyes fejezetek között nincs tartalmi kapcsolat, összefüggés, hacsak az nem, hogy minden történet egy-egy megfigyelési epizód. A szerző él a világban, tudományának megfelelően figyeli az embereket, és egy-egy jelenségen elgondolkodik, rendre megtalál benne valami evolúciós megnyilvánulást, valamit, ami a fejlett gerincesekben szemmel láthatóan a faj túlélését, a természetes kiválasztódás sikerét szolgálta. Több történetben az a keret, hogy a dolgot elmagyarázza a feleségének, aki előbb kételkedik, de azután elfogadja tudós férje érveit. Gyakran néhány fejezet után előkerül újra egy-egy téma vagy valami ahhoz hasonló. Ez is arra mutat, hogy a szerzőnek valamiféle rovata lehet valamely médiumban, és rendszeres feladatát az elmúlt egységnyi időszak élményeiből állítja össze. Úgy, mint a régi kolumnisták szokták a lapokban, például a mi Mikszáthunk, aki éveken át tudósított a parlamenti ülésekről anélkül, hogy az átlagember számára unalmas témáknál, magánál a politikánál időzött volna – helyette inkább a jellemeket és az emberi viszonyokat mutatta be. A szerző fejezetei ilyen módon kis esszék, rövid olvasmányok, melyeket akár elalvás előtt is kézbe lehet venni. Mindegyikben van valami poén, tanulság. Fő tématerület a nemiség és a csoporthoz, csordához tartozás, illetve az ezzel együtt járó vetélkedés és agresszió. A tanulság mindig kézenfekvő. A férfiak – mint ez a hétköznapokban megfigyelt urak viselkedéséből kitűnik – keresik a fiatal nők figyelmét és vonzódását, hiszen a promiszkuitás, a „mag” szórása, a minél fiatalabb, életerősebb nők keresése fontos a túlélés szempontjából. Az idősebb nők is kapnak figyelmet, hiszen az utódot felnevelő – esetleg már szexuálisan nem annyira vonzó – nő támogatása a sok gondozásra szoruló ivadék miatt fontos. Gyakori témája a szerzőnek a kommunikáció, azt főleg a csoporthoz való alkalmazkodás és az agresszió visszafogása miatt tartja érdekesnek. Ezért preferált a társas életben a mosoly, a nevetés ugyanakkor már agresszió hordozója lehet, ez pedig következményekkel járhat. Ilyen és hasonló a fejezetek csattanója, a szerző gyakran szellemes és szórakoztató a kis tanulmányokban. Egy fejezet címe: A darwinizmus boldogít. Itt a szerző szinte „ars poeticáját” – és nyílván a könyv kissé „térítő” jellegét – indokolja. Egy olvasó megköszönte neki közleményeit, mondván, hogy őt a darwinizmus megismerése boldoggá tette. Érti belőle az élet dolgainak logikáját, belső rendjét, ez pedig megnyugvással, boldogsággal tölti el. Aki érdeklődik a humán evolúció iránt, annak érdemes ezt a fajta „boldogulást” is megpróbálnia.
(Darwin a szupermarketben. Az evolúció hatása mindennapi viselkedésünkre. 2012. Typotex Kiadó, 189 oldal, 2600 forint)
Kapcsolódó recenziók
- Mark Nelissen: Darwin a szupermarketben (Osman Péter, MISZ hírlevél, 2013-3-19)
- Megfigyelések a bennünk élő evolúcióról (Buda Béla, Élet és Tudomány, 2013/1. szám)
- Izmusok nyomában: a darwinizmus (Boda Daniella, TátKontúr, 2013-2-11)
- Mark Nelissen: Darwin a szupermarketben (Osman Péter, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle , 2012/6. szám)
- Öröklött természetünk - Közismertség és hatalom (Molnár Csaba, Magyar Nemzet, 2013-1-12)
- Mark Nelissen: Darwin a szupermarketben (firkász, PestiEst, 2012.12.13.)
- Darwin a szupermarketben (firkász, est.hu, 2012-12-13)
- Demokratikusmajmok - Emberré válni (Kelen Károly, NOL, 2012.11.30.)
- Szellemi bűvészmutatványok – Darwinnal (dr. Buda Béla, eLitMed.hu, 2012-12-5)
- Beleolvasó - Mark Nelissen: Darwin a szupermarketben (, E-kultúra, 2012-11-23)
- Sorban állni Darwinnal (Laik Eszter, Könyvhét, XVI. évfolyam 2012. 5. szám)