Az első látásra meglehetősen eklektikusnak tűnő Ékírásos szerelmeslevél című kötet eklektikája mögött nagyon is egységes, mély attitűd, a rendszerváltást megelőző cseh társadalom rendszerellenes attitűdje húzódik meg. A szerző, a prágai író, műfordító és angoltanár Zmeškal, aki maga is „eklektikus”, hisz kongói apától és cseh anyától származik, regényében a klasszikus családtörténet hagyományait rúgja fel akkor, amikor Josef Černý családjának eseményeit nem öncélúan, nem önmagukért vázolja, hanem keretként. Egyfelől a senki „nem azt látja, amit lát, és hogy amit néz, arról csak azt gondolja, hogy látja” (47.) mondattal fémjelezhető, szovjet tankokkal körülvett abszurd kommunista világ ábrázolásául szolgáló keretként, amelyben a család élni kénytelen. Másfelől ez a keret annak a túlélési stratégiának a bemutatását segíti elő, amely minden szereplő életét meghatározza.

Az eklektikát épp emiatt említettem. Mert Zmeškal minden egyes szereplője a meglévő valóságon kívül felépít magának még egy, a többiekétől eltérő, külön világot, azért, hogy el tudja viselni a vele történteket. Kapunk itt egészségesnek mondható, kreatív menekülési utat is, például a családfő, Josef Černý esetében, aki ugyan politikai okokból tíz évet börtönben tölt, de ezt annak tudatában viseli el, hogy épp az ő születése napján, 1915. november 24-én fedezte fel Hrozný professzor a hettita állam kultúráját és írását, s fejtette meg az eddig ismeretlen, ékírásos nyelvet. Černý, amikor erről főiskolásként értesül, a valóság elől menekülve belemerül a hettita mítosz kutatásába, a hettita istenek világába, s saját sorsát is eszerint kezdi értelmezni. Felesége, Květa azonban férje bebörtönzését már egészségesnek korántsem mondható módon próbálja átvészelni. Szado-mazo kapcsolatba menekül azzal a Hynekkel, aki korábban férje barátja volt, de a kommunista rendszer kiszolgálójaként most ő lett Josef egyik bebörtönzője. A saját világában élve Josef ezt azzal magyarázza, hogy Hynek a gonosz hettita Ullikummi istenhez vált hasonlatossá. Pedig Hynek se tesz mást, mint hogy felépít magának egy erőfölényen alapuló világot, amelyben igazolni tudja pálfordulását: a rendszerhez igazodását, a barátja ellen fordulást s a barátja feleségének elcsábítását. „A totális győzelem a minden teketóriázás nélküli puszta erőn alapul” (174.) – vallja, amikor azt magyarázza, hogy Květa vajon miért viselte el tíz éven keresztül azt a kegyetlenségekkel fűszerezett erotikát, amit ő nyújtott a számára. 

A Josef előtt hosszú évekig titkolt szado-mazo kapcsolatra akkor derül fény, amikor Josef és Květa lánya, Alice házasodik. Az esküvőn ismerjük meg a család orvos rokonán keresztül Marek Svoboda cukrászt, aki az ifjú pár esküvői tortáját készíti. Ha eddig csak furcsálltuk a szereplők különös világait, most teljesen megdöbbenünk: a cukrász önmagát Szókratész Amenhotep Hitlernek tartja, s elmebaja odáig fajul, hogy a konyhájában megtalálják hűtlen felesége feltrancsírozott testét. Ám kiderül, hogy Svobodánál minden marcipánból van...

Zmeškal szereplőinek tragédiája, hogy nem értik, nem érthetik egymás világát. Mindenki annyira sajátos, annyira különleges s annyira be van zárva saját magába, hogy ezek között a világok között az átjárás lehetetlen. A különböző világokban élők azonban – s ezt mintha cseh nemzeti sajátosságként tárná elénk a szerző – egyáltalán nem élik meg tragédiaként az „elbeszélünk egymás mellett” állapotot. Néha rákérdeznek ugyan, hogy „Mi történik a világban, teljesen kifordult magából?” (329.), de például Josef erre is csak így reagál: „Vagy ez csak egy aláfordult boka-szindróma lenne, amelyet elég ecetes borogatással kezelni, amíg legalább egy kicsit rendbe jön?” (329.) S úgy tűnik, elég, mert Josefet se zavarja, hogy azt a szerelmeslevelet, amely helyre hozhatná a feleségével való kapcsolatát, az asszony, még ha kézhez is kapná, akkor se értene belőle semmit. Mert a levél, Josef világához illően, ékírással készült.