Orosz István: Válogatott sejtések (a tojás volt előbb)

című könyvében a szerző ilyesmire nem vágyik, sőt a tévedés jogát már az előszóban, de tulajdonképpen már a címben („sejtések”) fenntartja. Valljuk be, igen szimpatikus álláspont, különösen a mai „megmondó emberek” korában. Orosz, aki maga is képzőművész, festészeti tanulmányait adja közre a kötetben. Orosz nem csupán ítész, hanem alkotó. Megpróbál olyan dolgokat láttatni a képeken, amelyek egyáltalán nem triviálisak, bár értelmezése után az ember sokszor a fejéhez kap, mert annyira kézenfekvőek.

Rögtön az első tanulmány Ádám és Éva köldökével foglalkozik. Hogyan lehet köldökük, hiszen születésük nem emberi módon történt, hanem isteni teremtés által? Bár ezt a reneszánsz festők is tudták, mégis mindenhol köldökkel látjuk őket. Orosz szellemes megjegyzése, hogy a tökéletes Éva a köldöknélküli lenne, de ilyet, átkutatva a művészettörténet egészét, sehol sem talált. Kivéve egy helyet: egy digitális magazin honlapját. „Egy tökéletes alakú modellt, egy hibátlan arányú testet látva élnünk kell a gyanúperrel, hogy a Teremtő dolgát a retusőr is megsegítette.” Azaz valószínűleg a has „lefaragása” után elfelejtette a köldököt visszahelyezni a hasra. A történet gyönyörű, a mai kor összes perverzióját magán hordja. Mármint a digitálisan tökéletes Éva.

Ahogy érdekes titkokat rejthet egy tojás. Piero della Francesca Montefeltro-oltárképén ez a tojás Mária feje fölött látható. A legszimmetrikusabb oltárkép megrendelője a legaszimmetrikusabb  urbinói herceg, akiről csak egyik profilból készülhettek képek, miután egy csatában elveszítette arcának jobb felét és a jobb szemét. A Federico Montefeltro és felesége című kép ugyancsak della Francesca 1472-es alkotása, ahol a két személy egymással szemben (szimmetrikusan) profilból látható. Persze abból, amely sértetlen maradt. A tojás a kezdet, a termékenység szimbóluma, de a szimmetriában ugyanakkor perspektivikus szerepet játszik. Vagy ezen kívül még valamit? Ezek a kérdések és rejtélyek, amelyek Arasse-hoz hasonlóan Oroszt is foglalkoztatják.

Orosz külön fejezetben tárgyalja a képi anamorfózis kérdését. Az anamorfózis (visszaváltozás) olyan képeket jelent, amelyek vagy egy bizonyos nézőpontból nézve, vagy valamilyen eszközt (például: tükör, henger) használva valami mást mutatnak, mint eredetileg. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy az anamorfózis a festészet titkosírása. Orosz szinte krimiszerűen írja le a Holbein-kép koponyája utáni nyomozást, különféle lehetőségeket vet fel arra nézve, hogy milyen módon vagy szemszögből „formálódik meg” a szemünk előtt a koponya igazi alakja. (Erről korábban egy egész könyvet írt.) És valóban: magam is több oldalról (még a földön fekve is) próbáltam a National Galleryben eltalálni azt a pontot, ahol a visszaváltozás létrejön. Ami persze még nem válasz arra, hogy a követek előtt miért jelenik meg az eltorzított koponya, és a triviális jelentés mellett (memento mori) vajon mi egyebet jelenthet?

Oroszt tehát a rejtélyek érdeklik. Akár Dürerről, akár Van Eyck vagy Arcimboldo képeiről van szó. Az is, ami a képben elrejtett, de az is, ami nem jelenik meg. Egy izgalmas elemzés foglalkozik ugyanis a hiánykérdésével, vagy a képi lehetetlenségekkel, amelyek papírra vetve könnyedén lefesthetők, de a valóságban elképzelhetetlenek. A lehetetlen tárgyak atyjának nevezett Oscar Reitersvärd mellett maga Orosz is tár elénk néhány példát.

(Typotex Kiadó, Budapest, 2013. 252 oldal, 3900 Ft)