A Kapitány házaspár (Ágnes és Gábor) sajátos és mind jelentősebb alkotók a magyar társadalomtudományi térben. Közösen írják publikációikat. Markáns és különleges szemléletet képviselnek, bár sok empírikus kutatást végeztek, főbb műveiket a kvalitatív megközelítés jellemzi, bátran következtetnek az adatokból és vállalkoznak szintézisekre, elméleti összegezések megfogalmazására. Emellett a társadalomtudományok széles regiszterén mozognak, alapvetően talán a szociálpszichológia áll hozzájuk legközelebb, de a fókuszban leginkább szociológiai, kulturális antropológiai kérdésfeltevések foglalkoztatják őket, gyakran a média, a művészetek, a mindennapi viselkedés vetületében

     Erre példa ez a nagyszabású munkájuk, amely tudományos sikerkönyv, több egyetemen tankönyv, még több helyen ajánlott olvasmány. Először 2000-ben jelent meg. Akkor a magyar közvéleményt is foglalkoztatta az a nagyszabású társadalmi átalakulás, amelyen az ország a rendszerváltozás után átment. Az országra szinte rászakadt a modernizáció és a szellemi áramlatok, művészeti és kulturális irányzatok sokfélesége. A nyugati társadalmakban ezek már léteztek, de jobban beágyazódtak a polgári hagyományokba és szerves kapcsolatban fejlődtek a piacgazdasággal és a stabil demokráciák helyi formáival. Nálunk a szocialistának nevezett (tudományosan még ma sem kellően feltárt és megismert ) politikai rendszer a társadalmi élet minden területét eltorzította és látszólag állandóvá tette, ill. annak mutatta (mert a változások közben értek, az avult társadalmi struktúrákban nőttek az átalakító feszültségek). A rendszerváltozás után brutálisan szembesültünk valami új társadalmi valósággal, amelyhez nagyon nehéz volt alkalmazkodnunk. Ebben a modernitás és a sokat emlegetett posztmodern felnagyítva és karikatúraszerűen jelent meg.

     Erről írtak józan és pontosan fogalmazott leltárt Kapitányék, didaktikus formában, minden jelenségformában tételszerű felsorolásban, a kulcsfogalmakat vastagabb szedéssel kiemelve. Felsorolnak, nem elemeznek és érvelnek, hiszen amit leírnak, azt lényegében mindenki észlelte, tudja, aki gondolkodva, reflektív módon él világunkban. Már csak azért is tudtuk és tudjuk, mert a média vagy a politikai diskurzusok is főleg ezzel foglalkoznak. Ráadásul ez a korszak Nyugaton is a felgyorsult változás időszaka lett, a civilizációs átalakulások miatt is (pl. a számítógép, a mobiltelefon, a televíziózás, a digitális  adathordozók, stb. elterjedése, ennek új szellemi „totalitarizmusa” ). Nem csoda hát, hogy azt a különös tükröt, amelyet Kapitányék e kötete jelentett, a magyar értelmiség érdeklődéssel vette kézbe és a humán felsőoktatásban igyekezett a diákoknak is átadni.

      Az új ezredév első évtizede további nagy változásokat hozott, ezek talán nem is a fejlődés gyorsaságában, hanem dramatikus eseményeiben és veszélyeiben volt különös. Ezek miatt érezték a szerzők, hogy könyvük kiegészítésre szorul. Nem átdolgozásra, mert alig van olyan rész a kötetben, amelyek módosítaniuk kellett volna. Amit az első kiadás jellemzőnek, trendnek, előjeles (pozitív vagy negatív) tünetnek mutatott be, azok inkább felerősödtek és karakterisztikumaikban még látványosabbá váltak, mint az ezredfordulón voltak, tehát a kötet mélyén rejtődő szintézis mintegy beigazolódott. Inkább az új dolgok felvétele,  beillesztése és értékelése vált az új kiadás feladatává.

      A szerzők tehát mintegy „tovább rajzolták” a grandiózus tudományos látképet, és ez nagyon jól sikerült. Minden fejezet őrzi a huszadik századvég állapotának leírását,  majd ehhez a szerzők hozzátették az új  megfigyeléseket és problémákat. Minden fejezetről hosszasan lehetne írni, ha a könyvet értékelni akarnánk. 12 nagy fejezetből áll a kötet, ezek nagy témaköröket tárgyalnak, mindegyik végén van egy-egy elvont összegezés, amely a fejezetek szerkezete, alcímei nyomán summázza a megállapításokat. Van egy  13., zárófejezet is, amely részben megismétli, részben még általánosabb formában értelmezi a tendenciákat és kitekint a jövőre. Az olvasó itt bizonyára nem csodálkozik, hogy a szerzőpár mai tárgyi és szellemi világaink, életmódjaink veszélyeire figyelmeztet, a változásokban a válságjeleket látja meg, valamiféle összeomlás lehetőségét veti fel (487.oldal), de ugyanakkor „teljes lebomlás”  víziója helyett új világrendet jósol, amely „tárgyalásos módon” jöhet létre. Érdemes idézni  a 499. oldal egy kiemelt mondatát: „.. valószínűnek látszik, hogy – ma még meghatározhatatlan formában – történelmileg viszonylag rövid idő alatt a szellemi megújulás valamilyen (vallási,evilági, vagy a kettőt egyesítő) mozgalma fog végigfutni a világon.”  Ez optimista előrejelzés, sajnos a jelek a tömegeket mozgatni képes vallásosság vagy más szellemi áramlatok fundamentalista, radikális  (és ezáltal jelen polgári világunkat legalább beszűkítő, ha nem megszüntető) lehetőségeit vetítik előre.

   A 12 fejezet csupa izgalmas téma: szegénység – gazdagság,  félelmek és szorongások, egészségkultusz, lakásviszonyok, ünnepek, gyermekjátékok, családformák és nemi szerepek, identitásformák, (életmód)modellek idői és téri formái (két fejezet), jellegzetes magatartásmódok (a tömegkommunikáció ábrázolásában), művészetek.  Mindegyik nagyon érdekes és gondolkodásra ingerlő áttekintés. Nyilvánvaló, hogy mindegyik fejezetet ki lehet egészíteni és „tovább lehet írni”) és ezt valószínűleg a jeles szerzők hamarosan megteszik. Akik még nem ismerik, a könyv feltétlen ajánlható számukra, mert a közgondolkodással „kompatibilis” tudományt tanulhatnak belőle és társadalmi és egyéni létünk tudatos felülvizsgálatára kényszerít).

(Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Látható és láthatatlan világunk az ezredfordulón és utána. 2013, Typotex, Budapest, 497 oldal, ára: 5000 Ft.)