A kilencvenes évek nem csak SF-téren volt sötét időszak (tudjuk, miről van szó, akkoriban jelent meg A jedi hatalma és "fordították le" Brian W. Aldiss Helliconia-trilógiájának első részét). Számolatlan mennyiségben jelentek meg a bölcsész- és társadalomtudományok területeit érintő, az adott témában képzetlen szerzők egészen fantasztikus összefüggéseket (és összeesküvéseket) feltáró, de reálisan nézve leginkább zagyva hülyeségekkel teli könyvei is (valami okból egyébként nagy arányban mérnökök az elkövetők). A kétezres évek második felétől már javuló tendencia látszik, ennek ékes példái a sorra megjelenő, kiváló sci-fik és fantasyk (ld. az archívumot jobboldalt), ahogy ez a könyv és "elődje", a Nyelvrokonság és hunhagyomány is.

Ideális esetben a trend kitart, ahogy a könyvesboltok SF-polcain is egyre kevesebb a gagyi, előbb-utóbb a tudományos kategóriából is kikerülnek az oda nem illő tartalmak és egyre több ember talál rá a minőségi ismeretterjesztésre. A legendák pedig maradjanak meg legendának, ha meg újra akarjuk hasznosítani őket, akkor legyen fantasy áltudomány helyett (mint pl. Szélesi, Fonyódi és Böszörményi regényeiben), az angolszász és északi mitológiára épülő történetek mellett úgyis kellemes változatosság az ilyesmi. Nem mondom, alkalomadtán szórakoztató elnevetgélni a könyvben csak "ábrándos irodalomként" emlegetett dolgokon (jut eszembe, Varga Csabát hiányoltam a vonatkozó részekből), de azért mégis jobb értelmes olvasni.