Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 137 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-9664-96-8
Témakör: Zeneelmélet
Sorozat: Claves ad Musicam

Elfogyott

Az opera - egy zárt világ
Az operai színjáték alapproblémái

Inkább tankönyv (Almási-Tóth András: Az opera – egy zárt világ)

café momus
2008-11-27

Látszólag hiánycikket dobott piacra a Typotex kiadó, amikor Almási-Tóth András, az operarendező szempontjából készült elemzését kezünkbe adta. Hiszen Huszár Klára 1970-es izgalmas könyve (Operarendezés) és Walter Felsenstein 1979-es olvasmánya (Zenés színház) óta emlékeim szerint nem jelent meg a témát tudományos formában boncolgató kötet magyar nyelven. De akkor miért látszólag? – kérdezhetjük.

Mint Almási-Tóth András a bevezetőben említi, a könyv alapját doktori disszertációja képezte. A diplomamunkák, disszertációk, egyetemi dolgozatok stb. „közös együtthatója”, hogy viszonylag kevés önálló gondolatot tartalmaznak (persze kivételek nyilván akadnak), szerepük inkább a már meglévő, azaz a mások által már bizonyított tudásanyag remélhetően pontos és precíz összegzésére korlátozódik. Almási-Tóth munkájának pontosságával és alaposságával nincs semmi baj. Széleskörű és kellően rétegzett tudásmennyiséget összegez, nyilván az osztályzata jeles is volt. Ahhoz viszont, hogy önálló könyvként tudjam elfogadni, kicsit kevésnek érzem.

Almási-Tóth könyvében számos szerzőtől idéz, átlag minden oldalon találhatunk egy hosszabb-rövidebb idézetet az adott témában Sztanyiszlavszkijtól Brookig, Fodor Gézától Ruszt Józsefig, Barenboimtól Harnoncourtig, Csehovtól Brechtig és még sorolhatnám. Ha összevetnénk az idézetek és a saját szöveg arányát, hát mondjuk 40-60%-ot kapnánk. Számomra gond, hogy ezen idézeteket nem a lábjegyzetben, hanem a szövegbe applikálva találjuk. Így – némi rosszindulattal – úgy tűnik, Almási-Tóth összeszedte a témába vágó legremekebb írásokat, és átvezető szöveggel összerakta őket önálló olvasmánnyá. Tudom, durva megállapítás, de a könyv olvasása közben minduntalan ilyen érzéssel küszködtem.

Azt hiszem, a helyzet inkább csak annyi volt, hogy a szerző, nem tudván elszakadni a tanulmányai során oly nagyon csodált mesterektől, a biztonság kedvéért nem eresztette el kezüket később sem, mondván, így nem sülhet ki rossz dolog belőle. És egy így is van. Almási-Tóth, ha nem is saját szavaival, de biztonsággal kalauzol el bennünket az opera kialakulása körüli színházi hagyományok ködös történetébe, a zenei folyamat színpadi cselekménnyé alakulásának zegzugos ős-sztorijába. Nem elsőre jutottam a megoldásra, hogy könyve így inkább „csak” tankönyv, annak viszont teljesen korrekt. (Későbbi szerzők Almási-Tóthtól nyilván keveset is fognak idézni.)

Vélelmezem, hogy a szerző is szembesülhetett ezzel a problémával, s ezért a kötet második felében néhány önálló megállapításra is jutott. Azonban ezek egy része leírva túlontúl banális, azaz közhelyes. Ilyenek: „Az éneklésben semmi sem lehet homályos, minden hangnak funkciót és értelmet kell nyernie.”(45. oldal) Vagy: „Nehéz hinni egy olyan világban, ahol egy zenekar játszik, a karmester vezényel, és mindenki énekel.”(57.oldal) Máshol: „Nincs mentség: aki a színpadon van, tudnia kell, miért van ott.” (82. oldal)

Más megállapításai egyszerűen vitathatók. Például NádasdyOláh Bohéméletjéről: „...az egész előadás siralmas: hiszen pont a színészekkel való munka nem örökíthető át.” (71. oldal) Nyilván nem látta Kelen Péterrel és Tokody Ilonával. Vagy kicsivel odébb: „A szerep hamar ’kész van’, és elvész az egészséges kíváncsiság.” Vajon akkor hogy értékeljünk egy néhány évtizeden át tündöklő alakítást, például Melis György Falstaffját? Vagy Cherubino kapcsán: „Ezek a szerepek nem véletlenül íródtak nőkre: ezt a furcsa erotikát egy nő tudja igazán képviselni a színpadon...”(93. oldal) Azt hiszem, ez így nagyon sommás, a nadrágszerepek kialakulása ennél jóval bonyolultabb volt, szerintem ezzel Almási-Tóth is tisztában van.

Mindent egybevetve Almási-Tóth könyve tehát nem volt hiánycikk. Nem pótolja a kor (vagy a közelmúlt) vezető rendezőinek operai témájú elméleti munkáit, vagy azok fordításait. De tankönyvnek teljes mértékben megfelel.

 
zéta

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK