Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 330 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-9664-99-9
Témakör: Irodalomtudomány

Eredeti ár: 2800 Ft
Webshop ár: 2100 Ft

KOSÁRBA
Hazát és népet álmodánk
A felvilágosodás és a romantika a közép- és kelet-európai irodalmakban

Morzsanépek mindennapi kenyere

Élet és Irodalom
2009. július 31.

Bojtár Endre információban gazdag könyve lenyűgöző tájékozottsággal kíséri végig Közép-Európa történelmének jó száz évén olvasóját. A részletekre és nagy összefüggésekre egyaránt felhívja a figyelmet, előzékeny udvariassággal igyekszik a nemzeti önismeretet összekapcsolni egy szélesebb perspektívával, amely leegyszerűsítve a centrum és a periféria kapcsolatát mutatja fel. Azt az időszakot tágyalja, amely a jelenünkig meghosszabbítható erővonalak kirajzolását teszi lehetővé, a jövőt és a jelent meghatározó múlt összefüggéseit teszi beláthatóvá. A széles közönséget elérni kívánó ismeretterjesztés is célkitűzései között van, ezt a könyv messzemenően teljesíti is. Ha nem lesz a széles értelmiségi olvasóközönség olvasmányává, az bizony nem a szerző és a nem a könyv érdemein múlik. A könyv korábbi változata, ahogy erre a szerző bevezetőjében utal, „Az ember feljő..." címmel 1986-ban látott napvilágot. És amint bevezetőjében világosan jelzi, céljai és szándékai túlmutattak az önmagáért való irodalomtörténeti vizsgálódáson.

Kelet- és Közép-Európa elmúlt jó száz évének, a hosszú XIX. századnak a megértésére errefelé a középpont-perem kettősség nyomja rá a bélyegét. Ezért többszörös aszink­ró­nia hatja át ezeknek a népeknek egymáshoz és Európa nyugati feléhez viszonyított történetét. Az irodalomként számon tartott szövegek halmazának rendszerezéséhez azok a fogalmak és szövegszerű jegyek adják a szemléleti keretet, amelyeket a nyugat-európai népek irodalmi alakulástörténete vagy fejlődéstörténete alapján épített fel az irodalomtudomány. Bojtár Endre könyve magán viseli születése történeti pillanatának nyomait. A stíluskategóriák elbeszélésszervező erejét és Kelet-Közép-Európa népeinek a nyolcvanas évek közepén egymás iránt megnövekedett érdeklődését. A lengyelországi események, a Szolidaritás mozgalma és a Kelet- és Közép-Európában mindenütt erősödő belső ellenzék a szovjet nagyhatalom megosztó politikája helyett az együttműködésre és a múlt kooperatív megértésére mutatott fogékonyságot. A térségi tudat egymásra utaltságot erősítő belátása az értelmiségi körökben - amelyek átfedésben voltak az ellenzéki szerveződések sejtjeivel - nem a hatalmi politika fejleménye volt. Az időközben, 1989-1990-ben bekövetkezett kurzusváltások alig emelték be a diplomácia és a hatalmi politika terébe ezeket a biztató kezdeményezéseket, a formálódó új demokráciák nem teljesítették be a húsz évvel ezelőtti várakozásokat. De ennek boncolgatása nem tartozik a jelen írásra.

Nem véletlen a könyv ismételt megjelentetése, hiszen időszerűségéből, felvilágosító szándékainak és ismeretterjesztő célkitűzésének jogosultságából semmit sem veszített, sőt. A Kelet- és Közép-Európában élő kis népek múltbeli tapasztalatai hordozzák a jelen és a jövő alakításának kereteit. Az egyes nyel­kö­zös­sé­gek­ben irodalomként forgalmazott szövegek java része, amelyeket a könyv kiemel, a nemzeti identitás kialakításának és tudatosításának feladatát hajtották végre. Ezek a szövegek esztétikai funkciójukon túl hordoznak olyan jelentéseket, amelyek használati módja a nemzeti önazonosság felismerése - ezt aztán ideologikus értelmezéstörténet részévé avatja az adott nemzet tudományossága. (A mostani kiadáshoz függesztett képmelléklet szerepe nem tisztázott, a Kenyeres Imre által kiadott Auróra-kötetből történt átemelése pedig nem elegáns gesztus.)

Az eredettörténet, amely a két nagyhatalmi zóna, Európa nyugati fele és Oroszország között az oszmán török birodalom XVIII. századi visszaszorulása után maradt hatalmi vákuumban kezdetét vette, a felvilágosodáshoz vezet el. A könyv által vizsgált korszak a felvilágosodástól veszi kezdetét, és ennek eszméihez méri az időbeli szinkronitás vagy épp az aszinkronitás mértékét. Pőrén szemlélve a történéseket az derül ki, hogy a nyers nagyhatalmi érdekek mindig erősebbek voltak a térségben, mint bármi más. Vagyis az irodalminak tekinthető szövegek tevőlegesen politikai érdekérvényesítést nem szolgáltak, csupán az egyes nyelvközösségek közösen vallott és az önmeghatározásuk jegyében osztott gondolatainak népszerűsítéséhez járultak hozzá. A szabadság eszméjét, a társadalmi felelősségvállalás gondolatának a közösséget kulturáló hatását, a nyugati normákhoz és beszédrendekhez való igazítását szolgálták. A térségben élő és állami léttel nem bíró, kiszolgáltatott népek javát segítő egyetlen érdekérvényesítő erő az egyházi intézményrendszer volt. Mivel nemzeti nemesség alig vagy egyáltalán nem létezett, szellemi elit az állami keretek hiánya miatt szintén nem állt rendelkezésre. Egyházaik csekély gazdasági erővel bírtak, és ahogy az erdélyi román közösség ortodox püspökeinek példája mutatja, hiába is kérvényezték, hogy más egyházak főrangú vezetőivel együtt helyet foglalhassanak a felsőházban, ezt az osztrák és a magyar politikai osztály közösen akadályozta meg. A fordulat akkor következett be, amikor a felvilágosodás eszméinek hatására a nyelvi és kulturális közösség alapján új, világi elveken álló identitáskonstrukciók kidolgozása veszi kezdetét a térség kis népei között is. A gondolatok és az eszmék erejét jól szemléleti Bojtár Endre könyvének pazar példatára, amely beláthatóvá teszi az olvasó számára, hogy az egyes népek nemzeti ideológiai konstrukciói milyen szerény és esendő kezdeteken is nyugszanak. Csak részben igaz minden, és csak az irodalomtörténeti összefoglalásokban ilyen hízelgő a kép, mintha egy-két költő, néhány verssor, esetleg színdarab lenne képes megváltoztatni egy-egy nép történelmét. Az iro­da­lom­tör­té­net-­írás csalfasága és önteltsége ez, másrészt árulkodó módon informál bennünket - mint épp egy érintett kis nép tagjait - arról a történelemfelfogásról és arról a történetírói narratíváról, amely ebben a térségben az egyén és a közösség, a nép és a történelem közötti viszonyt közvetíti tagjai számára.

A kis népek birodalmait nem a költők, hanem a nagyhatalmak szokták létrehozni, amelyek ettől a tettüktől valamilyen stratégiai vagy katonapolitikai hasznot remélnek. Például a román nép első államalakulatait, Havasalföldet és a Moldvai Fejedelemséget, az akkori legerősebb közép-euró­pai birodalom, a Magyar Királyság hozta létre az 1300-as évek elején, ütközőállamként önmaga és a tatárok, majd pedig a terjeszkedő oszmán török birodalom között. Közép-Európa nemzeti mozgalmainak beteljesedését sem a térség kisnépei, hanem a nagyhatalmak 1919-es, majd 1945-ös döntése határozta meg. Az irodalom történetének elbeszélése valamilyen elképzelt, sematikus és ezért idealizált nyugat-európai modellhez kap elbeszélhető vázat. Bojtár Endre kiegyensúlyozott, nagy anyagismerettel megírt könyve egy húsz éve elejtett szál, a történeti tudat és a nemzeti önazonosság kapcsolatát tematizáló irodalmi hagyományok párhuzamos vizsgálatának szükségességét eleveníti fel újra. A téma ismételt időszerűsége aligha vitatható. Az Európai Unióban együtt élni kényszerülő kis népek közös érdeke, hogy a centrum felől nézve ne egymással versengő történeti konstrukciók jegyében váljanak megoszthatóvá, hanem a közös múlt közös konstrukciója által szolidaritást és megértést mutassanak egymás iránt, mert csak akkor tudnak védekezni a központból óhatatlanul áradó uniformizáló törekvések ellen. A kis népek ugyanis nem maguk irányítják történelmüket, mint ahogy ezt hinni szeretik; vigasztalásul viszont ők írhatják, saját szájízük szerint. Ez az ő mindennapi kenyerük. Bojtár Endre könyve ezekre a stílussajátosságokra irányítja rá a figyelmet. A stílusra, amely errefelé a nemzeti önazonosság lényegét adja. Hisz a stílus maga a nemzet.

 

BORBÉLY SZILÁRD

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK