Bojtár Endre írásainak sajátos aurát kölcsönöz az, hogy irodalomról szólván is
politizált, méghozzá - ez a művek születésekor ritka bravúr volt - éppen nem
áttételesen, hogy teoretikus témákat is tud szinte a szaloncsevegés hangján előadni
(axiológiájában pl. Puskás Öcsit is idézi), és hogy távoli országok és nyelvek
alkotóit is közel tudja hozni a kelet-európai irodalmakban nem éppen járatos hazai
olvasókhoz.(Legeza Éva)

Én a nyolcvanas évek kötelező jegyzetei után (Eötvös Loránd Tudományegyetem, magyar
irodalom szak) már el is felejtettem, hogy milyen schlagfertig módon fogalmaz a
professzor úr.   "Svejk a mi Ödüsszeuszunk, aki önmagából és mindenki másból bohócot
csinálva  ordítja világgá az új partokat." Fel Belgrádra!", ő a mi Don Juanunk,  aki
hat kívánságát teljesíti az uraságtól levetett tiszti kurvának, ő a mi Faustunk, aki
arra a pillanatra mondja: "Maradj még!", amikor épp nem buzerálja a felsőbbség."

Alapvetés:

Konrád azt mondta, hogy a szláv túlsúllyal szemben mi és a románok vagyunk itt
Közép-Európában. Szeretnék még a szláv túlsúly ellenében helyet kérni három kis
népnek. Elárulom, a baltiakról van szó, régi rögeszmémről. Kosáry Domokos azt
mondta, hogy egyáltalán nem ismerjük a szomszédos országokat, s ez fokozott
mértékben érvényes a balti országokra, a baltisztikára, olyannyira, hogy a
baltisztika, mint tudomány egyszerűen hiányzik a magyar tudományosságból, soha nem
volt. Hogy ez mennyire fájó hiány, ezt a jelenlegi politikai események, a Baltikum
politikai eseményei kezdik megértetni velünk. Mi, akik Közép-Európán keresztül
akarunk bevonulni Európába, igencsak rövidlátó politikát folytatnánk, ha a kisebb,
az elmaradottabb testvért, a még kegyetlenebbül a Kelet-Európához láncolt testvért
ki akarnának zárni körünkből, vagy nem fogadnánk tárt karokkal, ha be akarnánk lépni
a közép-európai kultúrák együttesébe. Pedig vannak ilyen negatív tendenciák, a
tudatlanságunkból fakadóan is, de nem csupán amiatt. Bibónak A kelet-európai kis
államok nyomorúsága című könyvében talán az egyetlen téves mondat található, s az a
baltiakra vonatkozik. A Szovjetunió nemzetiségi politikáját dicséri és azt mondja,
hogy ennek jó példája, ahogy a balti népek, betagozódtak - ezt a szót használja - a
Szovjetunió együttesébe. Éppen hogy azt nem mondja, hogy a szovjet népek nagy
családjába. Világos, hogy ez lehetett taktikai húzás is a részéről, 1945-ben vagy
1946-ban, ez érthető, de nézetem szerint taktikai, sem stratégiai okokból nem szabad
hazudnunk. Én nem hiszek, őszintén szólva, Közép-Európa politikai létében. A
Századvég említett különszámában Kende Péternek van egy rendkívül figyelemre méltó
tanulmánya, amelyben pontosan ezt mondja: Közép-Európa politikai létét azok
tételezték fel, akik nem voltak hatalmon, akik pedig hatalmon voltak, pillanatok
alatt elfeledkeztek erről az eszméről. Azt hiszem, hogy Kendének igaza van, ezzel
szemben viszont igenis ragaszkodnunk kell az eszméhez, ki kell építenünk
Közép-Európát, mint szellemi egységet, és ebbe a szellemi egységbe nagyon is
beletartozik a régió morális egysége, így hát erkölcsi kötelességünk, hogy ne
beszéljünk úgy a baltiakról, mint akik betagozódtak a Szovjetunió közösségébe, és
senki másról ne mondjunk hazugságokat, semmilyen taktikai megfontolásból.

Abban, hogy a nyolcvanas évek végén újjászülető Kelet-Európa legfontosabb és leghaladóbb, ha tetszik, emblematikus intézménye a Hágai Büntető Törvényszék lett, hogy a határok légiesítése, a Nyugat segítsége, a globalizáció intézményesülése legmarkánsabban egyelőre épp abban a büntetőbíróságban testesül meg, amely nem jöhetett volna létre szerény számítások szerint is 150 ezer ember meggyilkolása nélkül, kétségkívül van valami – történelmünkhöz illő – hátborzongató és mélyen elkeserítő. Hiszen annak idején kimondva-kimondatlanul mindnyájan osztottuk azt az illúziót, hogy a félgyarmati sorból felszabadult kis országok illő, méltóságteljes módon birtokba veszik majd saját hazájukat; és azt gondoltuk, hogy az ilyen-olyan elnyomásban eltöltött évtizedek során közös, intuitív úton elsajátított tapasztalat lett a szabadság szeretete és tisztelete; a szabadság pedig természetes módon azonosult a nemzeti függetlenséggel, avval az önértékkel, amiből aztán majd az összes többi érték szinte önmagától kibomlik. Egy-két év kellett csak hozzá, hogy kicsit kijózanodjunk. Előbb Vukovár, majd Szarajevó ostroma idején nyilvánvalóvá vált, hogy az ipari méretű emberölést csak a Nyugat aktív beavatkozása akadályozhatja meg. És bár a volt Jugoszlávia véres felbomlása egyedi eset volt és maradt, a szerb és a horvát nacionalizmusban nem az általános kelet-európai nacionalista tételek valami perverz eltorzulását kell látnunk, hanem épp ellenkezőleg: a "nemzeti program", bármely nemzeti program fokról fokra történő kiteljesedését. A szerb vagy a horvát nacionalizmus semmivel sem destruktívabb, mint bármely más “nemzeti gondolat”: ugyanazokat a toposzokat, kliséket, mitologémákat vonultatja fel, mint bármely más nacionalizmus; és ugyanúgy igyekezett birtokba venni a teljes államgépezetet, mint minden hasonló kelet-európai "állameszme".

E nemzeti programoknak nincs ma teljesebb dekonstrukciója a hágai ítéletek indoklásainál. Még akkor is, vagy talán épp azért, mert a hágai ügyészeket és bírákat nemigen foglalkoztatják e programok: ők arra keresik a választ, hogy ki, mikor, milyen körülmények között és milyen büntetőjogi tényállás megvalósulásával gyilkolt; hogy e – gyakran veretes szavakban kifejezett – gondolatokat ki, mikor és milyen eszközzel segítette megvalósulni, a háborús uszítóktól és a legnagyobb hatalmú katonai és politikai döntéshozóktól egészen az utolsó börtönőrig. De Hága az egyéni felelősségek pontos megállapításával épp a nemzeti eszmét (vagy éppen a választásokon szerzett legitimációt) védekezésül maga elé emelő kollektív felelőtlenséget semmisíti meg. Hága nevet, arcot ad a bűnöknek – úgy, ahogy az a kelet-európai nacionalizmusok történetében még egyetlen egyszer sem történt meg. A tanulságok levonása, a nemzeti hagyományok újraértelmezése, átgondolása és megtisztítása a mi dolgunk marad. És ha nem leszünk rá képesek, tényleg nem segíthet rajtunk semmi. (Bojtár Endre)

 A cikk az alábbi oldalakon olvasható:

http://www.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=49245

http://www.tollinga.hu/index.php?&tpl=art&artId=20206