De ha „briliáns, szívdobogtató” könyvet akarunk olvasni, szakszerûségi mestermûvet, melyet meggyõzõ írói tehetség világok színpadára emelt máris, nézzük James Le Fanu munkáját, címe: Az orvostudomány önkritikája. Nem egészségkönyv, nem is tárcasorozat, de filozofálások füzére sem… a gyakorló orvos végsõ „hiteinek és kétségeinek” összefoglaló képe, illetve hû elismerése annak, hogy az orvoslásban végeredmények nincsenek. Hatalmas bukások érik egymást, roppant véletlenek segítenek az embermentés porondján, de mindez meszsze jár az orvosfilmek behízelgõ képi bulvárjától, telenovellásságától. Inzulin és rák, protokoll és penicillin(!), társadalmi várakozások végtelenje és szikék mikromilli-méteres hasítása, identitászavarok és individuumkételyek, tündöklések bukása, és a mégis-hõsiesség folytatódása, kötelezõ továbbéltetése… íme, egy igazi, nagy orvosi könyv, a szakma és az elhívatottság és a… bocsánat, nemes értelmû szerencsejáték megannyi izgalmával. A betegségek sikeresebb kezelése és az átlagéletkor növekedése mint társadalmi probléma… az orvos lelkének kényszeres, õszinte magábanézése... a szakma becsülete (és olykori becstelensége), a kulturális várakozások kettõssége (bírálat és hit), íme, egy ma is praktizáló londoni belgyógyász könyvének rövid foglalata.

Ezer eset – és tizenkét meghatározó pillanat, optimizmus és kiábrándulás, törvényszerûség és szorgalom, hanyatlások és új remények, vádak és védekezések… és mindennek a mélyén az emberi élet, a fény, mely nem tündököl magasan, hanem ha már bonckés alá kerül, irgalomra és csodára vár, vagy szinte állampolgári jogon szeretné kikövetelni a sikeres gyógyítást… és a gyakorló orvos tényközelségének sugárzó teljessége, önismerete és hitele, kétségek sokasága, józan szkepszis és reménykedés… mindezt pedig akaratlanul is beágyazza a szerzõ a mai világ megannyi csapdájának televényébe, produktívan ad hangot saját fenntartásainak, és a szakma öndicsérete nélkül jelenít meg tágas színpadán tanulságos jeleneteket, melyek nem azt szolgálják, hogy szenzációk szülessenek, inkább hogy magunkba forduljunk mi is… betegek… gyakorló hitetlenkedõk… és tudjuk: az élet igenis a legnagyszerûbb, de (szerintem) a legborzasztóbb szerencsejáték.

Orvostudományban is elbeszélve.

A teljes cikk itt olvasható.