A Typotex Kiadó Város-építészet-kultúra alcímű esszégyűjteményét 2008-ban jelentette meg a szerkesztő előszavával együtt tizenkét tételben. Az első esszé Berlin irodalmi és vizuális ábrázolásait vizsgálja a 19. században E. T. A. Hoffmann tollrajzaiból kiindulva. A második fejezet a passzázs-transzformációkkal foglalkozik a Kaisergalerie-től Piano Potsdamer Platzon levő Arkendenjéig. A szerkesztő a Reichstag történetét dolgozza fel Wallot, Baumgarten, Behnisch, Bonn, majd Foster nevével fémjelzett üléstermi változatokkal és tervekkel. Az építészeti témák között röviden a film és Berlin viszonyának fejtegetése következik a Metropolistól a Berlin felett az égig. Ezután Hitler és Albert Speer részvételével a mindössze tíz-tizenkét éves náci építészet korszakának ismertetése szerepel a kötetben a reprezentatív észak-déli tengely két végét lezáró nyomott arányú diadalívtől a Germania csarnok gigantikus kupolás modelljén át a megvalósult Kancellária épületéig. Hans Scharoun Filharmónia épületét a Kulturforumon alapos elemzés értékeli a szőlőhegyek teraszaihoz hasonló, emberi léptékű belső elrendezésével. Alvaro Siza Vieira és Hans Kolhoff lakóépületei két tömbrehabilitációban tűnnek föl, amelyek az Internationale
Bauausstellung, IBA 1987 évi programja keretében valósultak meg. Aztán az IBÁ-tól az egyesült fővárosig a városrendezési tervek kerülnek terítékre Hans Stimman berlini főépítész vezérletével ismét a szerkesztő tollából. A Potzdamer Platz újjászületését Renzo Piano városrendezési elgondolása alapján a leírás jónak minősíti. A Friedrichstrasse mentén a belvárosi tömbrekonstrukciók problémáit boncolgatja a következő tanulmány az „építőkocka elv" alkalmazásával. Az utolsó írás a Zsidó Múzeum ismertetése kapcsán Daniel Libeskind Berlinben el nem készült épületeit veszi sorra. A témák változatos egymás mellé illesztése a szerkesztő érdeme. A hátsó borítón olvasható fülszöveg szerint: „Ha Berlin átváltozásaira gondolunk, szinte mitologikussá vált történések bukkannak elő mindenekelőtt a 20. századból, [...] az 1936- os olimpia, [...] a Stalin Allee meg a Hansaviertel". Később: Berlin „fallal kettéosztott város lett". Érdekes módon azonban ezek a mitologikussá vált események leírásai a kötet lapjairól kimaradtak. Az építészeti analízisek szinte mind a nyugati félre, illetve az egyesítés utánra korlátozódnak, a keleti részek panelos építkezéseinek kritikája teljesen hiányzik. A Speer fejezetnél München Königsplatz; Nürnberg, Marsmező; Párizs, világkiállítási pavilon képei helyett a recenzens szívesebben látta volna Berlin két emblematikus épületének fotóit és átváltozásainak taglalását: a háborúban sérült, nyugat-berlini Gedächtniskirche Egon Eiermann általi kiegészítését 1961-ben geometrikus toronnyal és oktogonális templomtérrel, amelyeket a berliniek csak úgy titulálnak, „a rúzs és a púderkompakt". Az NDK-s oldalon a Stadtschloß majd 500 éven át a Hohenzollern királyok székhelye volt. A háborúban szinte teljesen elpusztult. 1950-1951-ben - tiltakozások ellenére - lebontották. A helyén 1976-ban épült fel az üveghomlokzatú, csillogó Palast der Republik, amelynek csúfneve volt a Ballast der Republik, illetve Palazzo Prozzo. Ám ezt is utolérte sorsa, a Bundestag korábbi döntése alapján
alig 42 év után, 2008-ban elbontották, hogy helyén a királyi palotát újraépítsék. Ezek valódi metamorfózisok, az összehasonlítások mégis hiányoznak. Scharoun Filharmóniája és más tárgyalt épületek ezzel szemben előzmények, és átváltozások nélkül mintegy csak kinőttek a földből. A recenzens ezen megjegyzései talán mégis a feldolgozás objektív igényére mutatnak rá. Megemlítendőnek tartom, hogy a Filharmónia épületének akusztikájával a dolgozat részleteiben nem foglalkozik, pedig a kiváló akusztikával rendelkező szokvány cipődoboztól (bécsi Musikvereinsaal, budapesti Művészetek Palotája hangversenyterme) eltérő alakjának hanghatása kíváncsivá teszi az olvasót. A Filharmónia tetejét három egymásba metsződő, nem konvex, hanem konkáv ív határolja (lásd 199. o. hosszmetszeten), amelyek az enteriőrben azonban konvex ívekként jelennek meg. A figyelmes olvasót ezenkívül számos betűhiba zavarja. Minden fejezethez részletes irodalomjegyzék tartozik. A képeknek a kékes tónus 19. századi hangulatot kölcsönöz, ám a jó reprodukciót ez nehezíti. A kötet végén a szerzőkről címszavakat és a képek forrását tüntették föl. A könyv Berlinről sok szempontú áttekintést nyújt, birodalmi fővárosból modern Großstadt lett, a 30-as években világfővárossá akarták tenni, s a fallal kettéosztott városból 20 éve Németország újraegyesült fővárosa jött létre.
