A XVI-XVII, század fordulójának kiemelkedő angol gondolkodója, Francis Bacon hóval kitömött csirkéken próbálta megfigyelni, hogyan viselkedik a lehűtött állati tetem. A kísérlet közben azonban megfázott és meghalt. Az európai újkor itáliai géniusza, Leonardo da Vinci ekkor már több mint száz éve halott volt, a kettejük pályája között eltelt idő azonban nem hagyott nyomot azon a szemléleten, amely a kor igazán nagy tudósait jellemezte. E szemlélet egyik alappillére az a gondolat volt, hogy a kutatás végső célja a mindenség lényegi megértése, a másik pedig az, hogy a tudomány, bizony, „vérre megy”, vagyis eredményei nem papíron közzétett, bizonyításra vagy cáfolatra számot tartó állítások, hanem az ember helyét a világban meghatározó, és ezzel életét formáló felismerések. Valahol itt kell keresnünk a polihisztorság megértését is. A polihisztor nem az, akinek egyszerűen sok mindenhez van tehetsége, ezért azt igyekszik a legkülönbözőbb területeken kamatoztatni, hanem az, aki az elérendő cél érdekében szükségszerűen a lehető legtöbb ismerettartományban tesz erőfeszítéseket. A Csorba F. László szerkesztésében megjelent kötetből - mely ugyan szűk merítés a terjedelmes életműből - ez mindenképpen kiderül.
Leonardo I. Ferenc francia király meghívására 1517-ben Rómát elhagyva egy Amboise melletti kastélyban rendezkedett be, itt írta naplóit, az utókor dolgát csöppet sem könnyítve: jobb keze megbénulván bal kézzel, ráadásul titkosírással. Az iratokat a mester halála után Francesco Melzi Milanóba vitte, ahol jó helyen is lettek volna az Európát felforgató Bonaparte 1796-os itáliai bevonulásáig. Ekkor kezdődött meg a 7000 oldalnyi szöveg szétszóródása a kontinensen, sőt Nagy-Britanniába is jutott belőlük bőven. A jelenlegi kiadvány a harmadik magyar válogatás, amely az életmű egy-egy szegmensére koncentráló elődeivel ellentetében arra törekszik, hogy Leonardo sokrétű és terjedelmes munkásságát átfogóan és arányosan mutassa be.
Az egyébként karcsú, alig 200 oldalnyi, zsebkönyv méretű kötetbe lapozva megszédül az olvasó: Leonardo érdeklődésének széleskörűségéről feltehetően minden legalább általános iskolát végzett magyar hallott, de ahogy a tartalomjegyzék sorolja a témákat, az valóban zavarba ejtő: mai ésszel nehezen képzelhető el olyan elme, amely egyszerre volna képes foglalkozni a filozófia, az anatómia, az orvostudomány, az optika, a hidraulika, a hadtudomány és a művészetek kérdéseivel, hogy közben maradjon még idő meseírásra, aforizmagyűjtemény összeállítására, bestiárium szerkesztésére és próféciák megálmodására. Mind ez csupán néhány a 38 beválogatott témakör közül.
Amint azonban fentebb említettem, ez a sokrétű kutatás nem csapongás a különböző területeken, hanem szisztematikus előrehaladás egy kitűzött cél felé. „... a természetben egyetlen működés sem ok nélkül való; értsd meg az okot, és nem lesz szükséged a tapasztalatra” - írja Leonardo a filozófiáról szóló szövegek egyikében, de egy másik cikkelyben hozzáteszi: „először is tapasztalatra teszek szert, még mielőtt azon kívül járnék el, mert az én szándékom először is a tapasztalatot fokozni, és csak azután megmutatni az okot, amely miatt az adott tapasztalatnak éppen az adott módon kell végbemennie”. Ez az, ami őt, Bacont és az empirista tudomány követőit összeköti: annak szándéka, hogy a tapasztalat által mutassa meg a tapasztalható világ mögötti okszerűséget. Ami persze sehová sem vezet, ha éppen Istenről szeretne elmélkedni az ember (nincs is ilyen szöveghely a kötetben), de nagyon is sokra, amikor a gondolkodó a természet törvényeit fürkészve bukkan újabb és újabb megoldásokra. Nem véletlen, hogy Leonardo a feltalálókat a természet és az emberek közötti közvetítőknek nevezi.
A válogatás az európai szellemtörténet egy gazdag korszakába enged bepillantani, és egy rendkívüli elme töprengéseit osztja meg velünk. És végre kiderül, hogyan is volt azokkal a repülő szerkezetekkel.