A Gabonakörök a legkülönösebb családregény, amit valaha papírra vetettek. Elbeszélőnknek, a zsonglőrködéssel foglalkozó fiatalembernek a története, akinek mindjárt kisfiúkorában három megrázó élménnyel kellett szembesülnie. Az első, hogy harmadikos volt, amikor az apja elhagyta őt és az édesanyját. A második (kicsit korábbi), hogy amikor épp a kisautóival játszott a házuk udvarán, becsapódott mellé egy ejtőernyős, aki nyomban halálra is zúzta magát. A harmadik, hogy nem sokkal később megérkezett a házukba Sára, az ejtőernyős özvegye, három gyerekkel: Emillel, akivel még sok baj lesz, és Lujzával meg Lindával - a sziámi ikrekkel... És ez még csak a regény tizenötödik oldala... Van itt minden: alkoholizmus, istenkeresés, halálos betegség, leszbikus szerelem, szépség és rútság tökéletes ellentéte, babona, zsonglőrködés emberekkel és életekkel - és persze gyilkosság. Az első lapokon ugyanis egy szépséges hölgy hever holtan a földön, bőséges vértől környezve: az egyik lány, aki immár nem sziámi, nem szép, de nem is élő. Vajon ki a gyilkos? Milyen sikerrel jár majd az eljárás, a per, amelyben elbeszélőnk egy régi barátja lép fel védőügyvédként: Medve, akire rá sem lehet nézni, mivel nincsen arca, hála egy fiatalkori medvetámadásnak...? Ki a gyilkos? És mit jelenthet az első fejezet, amikor az utolsó, száznyolcvanegyedikből tekintünk vissza rá? Mivel egy krimi hagyományosan az igazság felleléséről, s az utána történő nyomozásról szól, bárkit meglephet, hogy olvasása közben úgy tűnhet, olyan, hogy igazság, nem is létezik. Vagy, ahogy a regény utolsó sorai mondják: "nincs értelme keresni az igazságot. Az magától is megtalál." Ebben a drasztikus, naturalisztikus, a bevallhatatlant is elmondó és az elképzelhetetlent is elképzeltető, lehetetlen és letehetetlen történetben minden megtörténik és mindennek az ellenkezője, hogy végül - ahogy a könyv ajánlása írja - nyugodtan szégyenkezzünk egy kicsit a világ dolgain, meg örülhessünk, hogy "legalább nem a saját életetek miatt kell szégyenkeznetek"...