Elveszni egy nagyvárosban, belebonyolódni egy kilátástalan, ám annál veszedelmesebb és áttekinthetetlenebb rejtély felgöngyölítésének akaratába, reménytelenül alkalmatlan társakkal, s nem utolsó sorban reménytelenül alkalmatlan személyiséggel belevágni egy szinte megoldhatatlan feladat megoldásába, nos, valami effélét mesél el nekünk Ondrej Štefánik Ujjatlan városa. 
Kortárs metropolisz-regény krimivel dúsítva.

Feszültség, humor, lendület
A fiatal szlovák szerző, akivel nem mellesleg a legutóbbi budapesti könyvfesztiválon is találkozhattak a közép-európai irodalmi zsengék iránt érdeklődő olvasók, nem tekinthető rutinos írónak. Bár az Ujjatlan város című regénye 2013-ban az Anasoft litera Díj shortlistjére került, azért, aki elolvassa a kötetet, belátja: Štefániknak még van hova fejlődnie. Persze ez csak a második, jelentősnek mondható munkája. Első novelláskötete Pštrosí muž címmel 2011-ben jelent meg, de nem keltett túl nagy visszhangot. 
Mindazonáltal a közelmúltban magyarul is kiadott Ujjatlan város kimondottan élvezetes olvasmány. 
Tele van feszültséggel, humorral, szellemes meglátásokkal, szinte sodorja magával az olvasót. És, ami hasonlóan fontos: tökéletes rajzát adja a mai nagyvárosi harmincas korosztály küzdelmeinek, feszültségeinek, azoknak legalábbis, akik a valóságot és az irracionális elmeszüleményeket hajlamosak összemosni… De tény, hogy a filozófusi végzettséggel bíró Štefánik ebben a tekintetben meglepően pontos látleletet vett az európai nagyvárosok fiatal felnőttjeinek világáról. 

Káosz és zűrzavar
A regény egy abszurd nyomozás története, amelyben egy filozofikus hajlamú, de azonosíthatatlan indulattól hajtott gyilkos nyomában kell járnia a regény főszereplőjének, Edo-nak. 
Edo kezdetben jellegzetesen jellegtelen figura. Magyar szemmel talán a romkocsmák népéhez hasonlíthatnánk. Olyan fiatal, akinek kapcsolatai rendre csődöt mondanak, gyerekes és bárgyú viselkedésével pedig, minden lehetséges felelősséget elutasít. Job bára kedvenc karosszékében töpreng, vagy alvilági haverjával, Paulival fecseg egy pozsonyi kocsmában.
Csakhogy a városban megmagyarázhatatlan gyilkosságsorozat indul, amelynek Edo váratlanul az elsőszámú gyanúsítottjává válik. Hősünk természetesen elszántan indul a bűn nyomába, remélve, hogy így megszabadulhat a gyanúsítástól. A nyomozás azonban sehova nem vezet. A levágott ujjú halottak mellett felbukkanó jeleknek megfejthetetlen az értelme, kódja, utalása. 
Az amúgy is nyomasztó céltalanságot így felváltja egy még nyomasztóbb dinamika, a káosz és a zűrzavar értelem nélküli kavalkádja. Az összefüggések kétségbeesett kutatása azonban tények helyett összeesküvés-elméletek, üldözéses téveszmék, és zaklatott gondolatok felé terelik Edo életét. 
Párhuzamos ámokfutásnak is nevezhetnék az üldöző és az üldözött egyre zavarosabb kalandját. 

Semmi nem fölösleges
A történetben felbukkan a nagyvárosi lét minden jellegzetes alakja, gondolata, létformája. Edo meglehetősen elhanyagolt barátnője, a már említett alvilági cimbora, a különféle társaságok, baráti körök, a tartalmukat vesztett emberi kapcsolatok, az elhagyott szeretők, és a reményeket kínáló lélekkufárok. Erénye a kötetnek, hogy a szereplők bolondos körtánca közben mind a helyükön vannak, illetve maradnak, felbukkanásuk, így vagy úgy de továbblendíti a különös történetet. És ugyanezt mondhatjuk el arról a háttérről, amit köréjük kanyarít Štefánik. Semmi nem fölösleges, semmi nem öncélú, bár itt-ott jogosan merül föl, hogy hiányzik egy nagyon szigorú szerkesztő határozott beavatkozása. Nyelvi ereje is elsöprő és lendületes, amit kiválóan adott vissza a fordító, Mészáros Tünde. 
Egyszóval az Ujjatlan város remek panorámája korunk nagyvárosi létének, a kortárs Európa bármelyik metropoliszában magára ismerhet benne a harmincas – elveszett, vagy inkább meg sem került – korosztály.