Azt hihetnénk/remélhetnénk, hogy a csodaszerek és a mindent gyógyító növények kora leáldozott, de ha valaki kicsit is bóklászik a virtuális valóságban, akkor rá kell jönnie, hogy az efféle hiedelmeknek korántsem vetett véget a tudomány fejlődése. Sőt…

Milen Ruszkov (sz.: 1966) bolgár író regénye a XVI. század második felében, javarészt Sevillában játszódik. A regény főhőse, és – kissé szószátyár – mesélője Guimarães da Silva, Monardes doktor inasa.

…a da Silvát azért toldottam hozzá, mert a nemesi rang arra készteti az embereket, hogy jobban odafigyeljenek a mondandómra.

S nem kell csalódnunk, mert mondandója, mesélnivalója van bőven az ifjú famulusnak, akinek kalandjai közben rácsodálkozhatunk Spanyolországra (vagy a saját világunkra). Mester és tanítványa a dohány csodatévő erejében hisznek, s minden gyógyító praktikájuk a dohány ötletes felhasználásán alapul. Még az is megesik, hogy halottat támasztanak fel a dohány füstje segítségével! Ha a könyv minden lapját átjáró finom irónia nem hívná fel az Olvasó figyelmet, azt hihetnénk, hogy komoly, komolyan veendő könyvvel van dolgunk. Szerencsére Milen Ruszkov időről-időre kizökkenti az olvasót:

Azt a pózt vettem fel, amit akkor szoktam, amikor valami mélyen megérint. […]a beállás nagyon régi, még az antik korból származik, és egy bizonyos Rodin találta ki, ha emlékezetem nem csal. Maga Rodin pedig görög volt.

Szemfüles olvasó marokszám gyűjtheti az ehhez hasonló szösszeneteket, s közben magvas okfejtéseket találhat a szerelemről, az üzletről és akár a politikáról is. Nem kell nagyon kaparni ahhoz, hogy ráébredjünk, hogy mindez „valahogy, valahonnan nagyon ismerős”.

Nicotina tabacum, a csodaszer

A triviálisnak gondolt dolgokat Ruszkov bolondságként tünteti fel, ahogy a bolondnak tűnő gondolatokra a józan ész mázát keni a szerző. Kifordítja a világot, s mosolyra készteti az olvasót. A „madridi kettyós Vallejo doktor”, „leginkább sarlatán”, aki támogatókat keres a vakcina kifejlesztéséhez:

Ez a „vakcina” szerinte valami olyasmi, mint a betegség, mely kis mennyiségben adagolva ellenállóvá tesz a kór előidézőjével szemben. Ezzel, szerinte, majdnem minden fertőző betegséget gyógyítani lehetne.

Persze, a doktornak, és így famulusának is megvan a véleménye az ilyesmiről:

Ez a Vallejo arról akar meggyőzni, hogy a pestist pestissel, a kolerát kolerával satöbbi lehet gyógyítani, Amit mondasz, az fából vaskarika, Guimarães.

S ha már leragadtunk ennél a résznél, akkor a doktortól megkapjuk a tanulságot is:

Az ember fejét nyitva kell tartani az új tudás előtt, de annyira azért nem szabad kitárni, hogy kiessen belőle az agya – idézett a doktor egy ismert angol közmondást.

Nem tudom, van-e – pontosabban: eddig volt-e – ilyen angol közmondás, de ha nem is volt, akkor is talán ez a legfontosabb üzenet, amit egy ilyen sziporkázóan szórakoztató regény közölhet velünk. Ne akarjunk mindent/bármit elhinni, amit közölnek velünk. Kérdőjelezzünk meg mindent! Majdnem úgy, mint a doktor és a tanítványa. Azért csak „majdnem úgy” mert ők, miközben mindent megkérdőjeleztek, egyetlen végzetes dologról feledkeztek meg, arról, amiből éltek. Fel sem merül, hogy a csodaszer esetleg káros is lehet. Vagy mégis?