Lente Gábor tudományt népszerűsítő írásaival évek óta találkozhat az Olvasó a Természet Világában, a Magyar Kémikusok Lapjában, a Középiskolai Kémiai Lapokban, de a Matematika Tanításában is, és újabban internetes blogján (ScienceBits)1. Válogatott írásait most kötetbe rendezve jelentette meg a Typotex kiadó. A meghökkentő címet és már-már gyermekien agyonrajzolt borítót viselő kötetben 32 írást találunk három témakör köré rendezve, összesen 256 oldal terjedelemben.
Az első témakör – Természettudomány és szépirodalom – témáját tekintve nem ismeretlen a KÖKÉL olvasói számára, hiszen Kalydi György „Keresd a kémiát” című rovata évek óta izgalmas feladatokat ad a diákoknak a szépirodalmi művekben – elsősorban Verne és Jókai regényeiben – fellelhető természettudományos – főként kémiai – vonatkozásokból. „A természettudományok és a matematika tanítása színesebbé, érdekesebbé tehető, ha a megoldandó feladatok történelmi feljegyzéseken vagy irodalmi műveken alapulnak.” – írja a Szerző Honnan nézte Poszeidón Trója ostromát? című tanulmányában. És valóban, számtalan példát találunk ebben a könyvben a humán és a természettudományos műveltség integrálására. (Ehhez persze egy olyan széles látókörű, a természettudományokban, az irodalomban, a zenében és a filmművészetben is jártas ember is kell, mint amilyen a Szerző…) Az Odüsszeusz a csillagok fényében írásában Lente Gábor bemutatja, hogyan lehet egy irodalmi műben leírt események dátumát meghatározni a műben szereplő csillagászati és földrajzi utalások alapján. Imponáló, bár korántsem könnyed olvasmány a matematikai és földrajzi ismereteket felhasználó Honnan nézte Poszeidón Trója ostromát? történet. Thomas Mann művének apropóján (Túl a varázshegyen) számos érdekes, a TBC köré csoportosítható orvosi, biológiai és kémiai dolgot tudhatunk meg. Alapos – és első olvasatra meghökkentő – elmélkedést olvashatunk s szuperjégről (Szuperjég) Kurt Vonnegut „Macskabölcső” című műve okán. Nagyon érdekes és tanárnak, tanulónak igen hasznos az Ózon az irodalomban című írás, melyben bemutatja a Szerző az ózonnal kapcsolatos környezetkémiai ismeretek megjelenését néhány irodalmi műben. Külön érdekessége ennek a történetnek az „ózondús” kifejezés jelentésével, eredetével kapcsolatos rész. Kémiai szempontból is izgalmas a Mi lehetett Nessus vére című írás. Ezt a blokkot a Shakespeare és a természettudomány című tanulmány zárja, melyből nem csak csillagászati, de igen alapos méregtani ismeretekre is szert tehet az Olvasó. Külön értéke ennek az írásnak, hogy néhány esetben nem csak a magyar fordításokra támaszkodik a Szerző, hanem az eredeti angol nyelvű mű elemzése során mutatja be például azt, hogy a nagy drámaíró használta az „atom” kifejezést is.
Az első témakör kétségkívül izgalmas és imponáló, de ugyanakkor olykor igen nagy figyelmet igénylő írásai után üdítőleg hatnak a második részben (Híresek és kémikusok) olvasható életrajzok. Ebben a részben a Szerző 10 olyan létező vagy létezett híres személynek (Margaret Thatcher, Isaac Asimov, Alekszandr Porfirjevics Borogyin, Primo Levi, Angela Merkel, Neumann János, Dévényi Tibor, Ferenc pápa, Görgey Artúr, Kurt Vonnegut) és egy, az írói fantázia szüleményének (Sherlock Holmes) életrajzát, élettörténetét mutatja be, akik végzettségük vagy munkakörük révén kötődnek a vegyészethez, a kémiához. Ezek kapcsán teszem meg egyetlen kritikai megjegyzésemet a könyvvel kapcsolatban. Noha a Szerző nagy hangsúlyt fektet az írásaiban szereplő idézetek fordítójának, hivatkozott publikációk fellelési helyének megadására, szót sem ejt az egyes történetekhez rendelhető fontosabb forrásmunkákról, esetleges további ajánlott olvasmányokról.
A kötet harmadik fejezete (Mindennapi tudomány) kifejezetten olyan, az iskolai oktatásban is felhasználható írásokat tartalmaz, melyek viszonylag könnyen kapcsolhatók természettudományos tananyagokhoz is. Kifejezetten érdekes, sőt élvezetes olvasmány az „… és lőn világosság. Fényt kibocsátó kémiai reakciók a világító rudaktól a szentjánosbogarakig, a Metanolgazda(g)ság – A jövő energiája?, a Mindenképpen meleg vízben kell mosni?, a John Travolta és a triklóretilén, A Vasa csatája az új elemekkel és a Tudomány, de minek és kinek?, IgNobel-díjak minden mennyiségben című írás. További igen érdekes, de korántsem könnyű olvasmány a Távolban egy napvitorla és a kötet címadó írása a Vízilónaptej. A Soai-reakció és a biológiai kiralitás eredete. Isten valóban nem kockázik? című izgalmas írás érdekessége, hogy ennek a témakörnek a kutatásában elért eredményeiből készítette Lente Gábor MTA doktori értekezését. Olvashatunk még az újabban felfedezett elemek elnevezése körüli problémákról (Elemnévadás az uránon túl), a kémiatörténet egyik meghatározó eseményéről (Az első kémiai konferencia), az iskolai kémiatanulmányokból jól ismert Bohr-féle atommodell történetéről (Száz éves a Bohr-féle atommodell) és a kilogramm definíciójának problémájáról, egy esetleges új definíció várható következményeiről (A kilogramm várható új definíciója és ennek következményei).
Szerző és műve többnyire elválaszthatatlanok egymástól. Ezért talán megbocsátható, ha a könyvismertetést a Szerző érdemeinek ismételt kiemelésével zárom. Ahogy ezt már korábban egy zárójeles megjegyzésben említettem, a kötet valamennyi írásából kitűnik Lente Gábor rendkívül széles körű humán és természettudományos műveltsége. És ez nem mindennapi írástudással párosul: természettudóstól – talán nem mindenki tudja: Lente Gábor a Debreceni Egyetem Kémiai Intézetének fiatal professzora – szokatlan könnyed, élvezetes stílussal, gördülékeny mondatfüzérekkel és sajátos humorral.