Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2017
Oldalszám: 764 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2799-42-1
Témakör: Közgazdaságtan

Eredeti ár: 7200 Ft
Webshop ár: 5400 Ft

KOSÁRBA
Vezetés a közjó szolgálatában
Közpénzügyi gazdálkodás és menedzsment

Múlt – Jelen – Jövő a közszolgálat menedzselésében: „Vezetés a közjó szolgálatában” című szakkönyv ismertetése

www.controllerinfo.hu
2018-2-27

 Múlt – Jelen – Jövő a közszolgálat menedzselésében: „Vezetés a közjó szolgálatában” című szakkönyv ismertetése

Jelen cikkben, új sorozat indítását tűzzük ki célul, ahol a lapunk szakterületéhez kapcsolódó, kiemelt fontosságú könyvek ismertetését kívánjuk megjeleníteni. A szerző ismertetőjében a „Vezetés a közjó szolgálatában” című könyvet, mint a közpénzügyi gazdálkodás menedzsment kézikönyvét mutatja be.  A Kézikönyv mintegy 750 oldal terjedelemben, 5 fő fejezetrész keretében komoly segítséget nyújt a közszférában dolgozó szakemberek menedzsment munkájához. A könyv az Állami Számvevőszék és a TYPOTEX gondozásában jelent meg.

 

A korszerű szervezetirányítási (vezetési) módszerek és formák több évtizedes fejlődés eredményeként jöttek létre, melynek során az alapokat a XIX. század elején megjelenő híres vezetési iskolák jelentették. Ezen iskolák ismert vezetői, képviselői voltak többek között: F. Taylor, H. Fayol, E. Majó, M. Weber, H. Gantt, V. Pareto, M. Porter (Bene 1970). kortörténetben követték azok a szakemberek, akikre napjaink vezetési munkájában gyakran hivatkozunk: R. Ackoff, D. Hahn, L. D. Miles, W. Ashbeg, H. Minztberg, J. Thompson, A. Rappaport, J. Champy, R. Kaplan, D. Norton, P. Horváth és W. Deming és mások. A ma már klasszikussá váló magyar szakembereket sem felejthetjük ki a sorból: Magyary Zoltán, Méhely Kálmán, Parányi Györgyöt, Szabó Lászlót, Susánszky Jánost  Bene Lászlót, Lőrinc Lajost, Ladó Lászlót, Dobák Miklóst, Balaton Károlyt, és Barakonyi Károlyt. A felsorolás természetesen a teljesség igénye nélkül történt, kiemelve azokat a tudósokat, akikre könyvünkben többször is utalnak a szerzők. Mindenekelőtt megjegyzendő, hogy a korunk vezetéselméletének legelterjedtebb megközelítései az USA-ban alakultak ki, a professzionális munkaszervezési tevékenységek gyakorlatában. Kortörténetileg a tudományos vezetési mozgalom kialakulásának gyökerei a XIX. századra vezethető vissza, amely elsősorban a vállalati szférában kialakulandó termelési és irányítási kérdések tekintetében erősödött fel. A mozgalom egyik legismertebb képviselője Frederik Taylor,és Henri Fayol de számos más szakember is szerepet játszott ezen új terület kifejlesztésébe. A tudományos vezetés elméletének gyakorlatát tanulmányozták a vállalati és a közigazgatási szervezetekben. Meg kell még említenünk egy másik elméleti irányzat képviselőjét, H.L. GANTT, aki ugyancsak a vezetői információk támogatása mellett érvelt, rámutatva a teljesítmények és költségek viszonyára, vizsgálati-elemzési fontosságára.. Megjegyzendő, hogy ezen módszerek és terület fejlesztését szolgálta a vezetői számvitel is, amely számos új kihívást jelentett a vezetői döntéstámogatásban. A menedzsment és menedzseri tevékenységek felosztásának alapjait Henri Fayol határozta meg, amely során a vállalat vezetés általános elveinek fontosságát hangsúlyozta. Következésképpen tehát a menedzsment fogalom kialakulását onnan számíthatjuk, amikor az emberek el kezdtek tevékenykedni, dolgozni és a munkájukat szervezni. A mai napig léteznek ehhez hasonló koncepciók, Dobák Miklós szerint a menedzsment szakirodalomra jellemzők un. divatingadozások, amelyek nagymértékben tükrözik a menedzsment gyakorlati kihívásainak változásait. A menedzsment szakirodalomban, az 50-es években domináns lett az a megközelítés, amely szerint nem léteznek általános érvényű szervezési alapelvek, vagy másképp fogalmazva az un. egyetlen legjobb módszer („one best way”) . A szervezetek –vállalatok és intézmények - biztosítják a társadalmi, gazdasági és kulturális környezetnek az egymástól jól elhatárolható kereteit, annak alapvető struktúráját. A szervezetek fogalmának meghatározásánál R. L. Ackoff (1961.237.o.) a klasszikus rendszertechnikai megközelítését vehetjük alapul: „a szervezet a társadalmi környezet által deklarált adott feladat megvalósítására létrehozott olyan rendszer, amelyben az egymással dinamikus viszonyban lévő emberi és tárgyi elemeket a vezetés által kialakított cél (stratégia) és garantált rend (struktúra) tart össze.” A vezetés és irányítás kifejezések sokszor bizonytalan használatánál tesz rendet D. Hahn, aki szerint a szervezeti rendszereknél az irányítást úgy foghatjuk fel, mint a végrehajtás oldaláról absztrahált vezetést, véleményében kifejti, hogy az irányítás nem más, mint az akaratkialakítás és az akaratátvitel folyamata. A kiélezett piaci versenyében a piaci feladatok már említett változékonyságával mind nehezebb a megfelelő vezetői döntésképesség biztosítása.  Ezért olyan, a vezetés döntés előkészítő munkáját segítő, támogató, korszerű vezetési és irányítási módszereket, használni és továbbfejleszteni képes szakemberekre (apparátusra) van szükség, akik az éppen szükséges mennyiségű, minőségű és időbeni információkat képesek eljuttatni a megfelelő döntési szintekhez. Ezen módszerek közé tartozik –többek között - az évek óta világszerte sikeresen alkalmazott controlling módszertan. Ugyanakkor fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy nem beszélhetünk, hasonlóképpen költségvetési intézmény rendszerre jellemző - a magánszektorhoz mérhető - vezetés és szervezetelméleti módszertani alapokról – e tekintetben H. Fayol munkássága egyedülállónak, kivételnek tekinthető. Ettől függetlenül elmondható, hogy ezen szervezetek kialakulását és fejlődését nagymértékben támogatta a vállalat vezetés gyakorlata. A közszféra vezetési praxisának megújítását nagymértékben segítette az új közmenedzsment kérdéskörét kifejtő Jenei (2007) is. A „Vezetés a közjó szolgálatában” c. könyv szerkesztésében nehéz feladatot vállalt a szerkesztő – Bábosik Mária – aki a 25 szerzős művet egységes szerkezetbe foglalva próbálta a szerzők által megírt fejezeteket összehangoltan szerepeltetni a könyvben. Ezt a nem mindennapi feladatot sikeresen megoldva rámutatott arra, hogy valóban sokrétű, sokrétegű munka eredménye ez a könyv. Kocziszky Gy. már az I. fejezetben nagyon jól bemutatja a közpénzügyi intézmény rendszer etikájának és erkölcsének kérdéseit kortörténeti alapokkal alátámasztva. Felhívja a figyelmet a közpénzügyi kockázatok elemzésére és kezelésére, valamint azok főbb jellemzőire. Külön fejezetben kitér nagyon helyesen a közjó szolgálatainak feltételrendszerére a közjó szolgálatának követelményrendszerére és mindazokra az alapelvekre, amelyek hozzájárulnak a közpénzügyi rendszer eredményes gazdálkodásához. Megjegyzendő, hogy a közjó nem más, mint a polgárok ügyeinek készséges mindenek felett álló szolgálata. A szolgálatainak feltételeit és a belső szabályozás összehangolására tér ki Pulay Gy., nagyon helyesen fókuszba helyezve az integritásközpontú vezetést a közszférában. A szerzők – érthetően, egymástól eltérő mértékben - hangsúlyozzák a belső szabályozás összhangját és a közfeladat ellátás intézményesített formái közötti összhangot, a társadalmi felelősségvállalás kérdéskörével együtt. Külön kitérnek a belső controll rendszer és az integritási controll rendszerek értéknövelési szerepére a közszolgálatban. Az egyes fejezet önállóan is megállja a helyét, a közjó szolgálatának az abban betöltött vezetői szerepének a felvázolásával mindenképpen előre tekintő. Meg kell említenünk, - a vezetés szervezés fejlődésében változatlanul meghatározó - a humán relations mozgalom egykori és legújabb iskoláinak megközelítéseit, ami a szervezet pszichológia megkerülhetetlenségét eredményezték. Ma már senki sem vitatja a vezetési gyakorlatban a pszichológiai dimenzió jelentőségét. A szervezet intézményi közgazdaságtani elméletei (tulajdonos, ügynök, tranzakciós költség) szintén egy komplex interaktívitást mutat a magatartás tudományi döntéselmélet (döntéshozatali) prioritásával és a felmerülő problémákkal. A szervezetek vezetésének egyik legfontosabb tevékenysége, mind gazdasági mind társadalmi szempontból – az érintettek számára elfogadható döntések meghozatala és végrehajtása.  A következő fejezetben az emberi erőforrásokkal kapcsolatos gazdálkodási feltételeket tekintik át a szerzők, amelyben hangsúlyozzák a szolgáltató típusú vezetői háttér meglétét a köz és magánszféra eltérő sajátosságait, valamint az emberi erőforrás gazdálkodás funkcionalitásának hatását, összekapcsolva a közpénzekkel való gazdálkodás keretrendszerével. A szervezeti magatartás szerepét kiemelt jelentőséggel értékeli Bakacsi Gy., aki hivatkozva Max Weber bürokráciatanára, felhívja a figyelmet a New Public Management által leírtakra, amely a profitorientált gyakorlat elveinek adaptálását helyezi előtérbe a közszférában. A szervezeteket (vállalatokat, intézményeket) többféle szempont szerint lehet csoportosítani, így a működési struktúrájuk (pl. projekt, divízionális), a tulajdonosi formájuk (magántulajdonosi, állami tulajdonosi), a tevékenységi területeik és termékeik, valamint a gazdasági céljuk alapján. Gazdasági (gazdálkodási) céljaik alapján a szervezeteket értelemszerűen két csoportba lehet sorolni: 

  • Ø profitorientált szervezetek, amelyek gazdálkodási célja a profit, és hosszútávon a vagyongyarapítás.
  • Ø nem profitorientált szervezetek, amelyek gazdálkodási célja, hogy a számukra meghatározott költségkeretből, a társadalmi igényekkel kapcsolatos feladataikat teljesíteni és a működési feltételeiket biztosítani tudják.

Ebbe a körbe általában a közszféra költségvetési intézményei, hivatalai, valamint a civil szervezetek tartoznak. A társadalmi környezet gyors átalakulása a cégek vezetési tevékenységeire közvetlen hatással voltak. A társadalmi felelőségvállalás kérdésköreivel a Szegedi K. foglalkozik mindezt kiegészítve ír a közpénzügyek gazdálkodásának fontosságáról és a vagyongazdálkodásról Orosz D. A gazdaság felélénkülése, a globalizált piaci verseny, illetve annak hektikussá válása, szabályozatlansága, az érintett befektetői és tulajdonosi réteg (stakeholderek, shareholderek) mind nagyobb beleszólása a termelési, működési folyamatokba a hosszú távú célkitűzést, tervezést és a piaci kiszámíthatatlanság miatt az esetenkénti rövid távú rugalmas reagálást egyre gyakrabban követelik meg. A görög kultúrtörténelemből közismert, hogy a stratégiai gondolkodás, illetve az ehhez kapcsolható kifejezés először a görög hadviselés fogalomtárában jelent meg mintegy a „hadviselés művészeté”-nek szinonimájaként. A szó közvetlen jelentése a csatát irányító hadvezérekhez, görögül a „sztrategoszok”-hoz köthető. A stratégia kifejezés a XIX. század nagy német hadtörténésze, Clausewicz felvetése alapján új értelmezést kapott.

A szervezetek (vállalatok, intézmények) jövőbeni fejlődését, annak irányait a belső erőforrások és az érintettek (stakeholderek) érdekcsoportjainak elvárásai mellett döntő módon a környezeti feltételek alakítják. Barakonyi (1999) Ezen témával foglalkozó fejezet bemutatja a stratégiai szemlélet alkalmazását a versenyszférában és kitér a stratégiai irányultságot behatároló keretekre a közpénzügyek területén. Ugyanakkor felhívja a figyelmet a geostratégiák meghatározó makroszintű szerepére.

A vállalati irányításhoz kapcsoló fejezetrészek külön kitérnek a döntéshozatalt támogató projektszemléletre, kockázatkezelésre, - Domokos L., Berde Cs. – valamint a döntést és irányítást támogató controlling eljárásra (Tóth A.), a döntéselmélet szerepkörére és a kommunikációs rendszerek kapcsolódására a közszférában, amely részben minőségi garanciát is jelenthet. A fejezet külön erénye, az érdekegyeztetés, a konszenzuskeresés kapcsolódási pontjának leírása, amely nagymértékben segíti azt a társadalmi szerepvállalást is, gondoljunk például a különböző békéltető és érdekegyeztető testületek szerepére- említi meg Lentner Cs. és szerzőtársa Parragh B. Rávilágítanak arra, hogy fontos kérdés a folyamatos megújulás és fenntarthatóság kérdésköre, amely nemcsak a vállalati, hanem a közszféra területeit is érinti. Minden olyan szervezetileg meghatározó funkció – ami a fent leírtakkal kapcsolatos, beleértve a szervezeti magatartást, az innováció menedzsmentet, a kommunikációt – bemutatása és értékelése nagymértékben támogatja  a vezetést a közjó szolgálatában. A szerzők – Makó Cs. et al. – nagy figyelemmel vették górcső alá empirikus tapasztalatokat bemutatva az innováció, azaz a folyamatos megújulás és kompetencia fejlesztés kérdésköreit, ahol kiemelt szerepet kap a folyamatok strukturáltsága és a minőségmenedzsment (Tóth A.). A könyv a hatékonyság kérdéskörével zárul, amely természet szerűleg nagyon jól kapcsolódik az előző fejezetekhez és leírja, hogy a vezetői munka hatékonyságában rendkívül meghatározó a vezetési stílus, az időgazdálkodás (Király Gy.) és a kompetenciafejlesztés (Veresné Somosi M.) és egyéb szervezetépítési kérdéskörök összefüggései az emberi erőforrás gazdálkodással.(Poór J. – Nagy J.) Németh E., rámutat a formális és informális kommunikáció jelentőségére a közszféra belső külső szervezeti kultúrájában. Összességében elmondható, hogy a szerzők körül járják a téma legkülönbözőbb aspektusait, elméleti vonatkozásait és gyakorlati tapasztalatait. Az olvasó örömmel tapasztalhatja, hogy a külföldi szakirodalmakhoz képest jelentősnek mondható a magyar tudósok témába illő tudományos munkássága. A könyv mindenki számára ajánlható, aki a közszférában vezetői feladatokat ellát és a vállalati területeken a már jól megtapasztalt és bevált elméletet és gyakorlatot egyaránt kívánja alkalmazni, a folyamatos és korszerű szakfeladat ellátó tevékenységek megújításán keresztül.

 

Felhasznált irodalom

 

Ackoff, R. L. (1961): Progress in Operations Research. Wiley, New York

Hahn, D. (1971): Führung des Systems Unternehmung. Zeitschrift für Organisation, 40, 161–169.

Bene L. (1970): A vezetés tudományos megalapozása. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

Jenei György (2007): Komparatív közpolitika. Akadémiai disszertáció.Bp.MTA.302.o.

Johnson, G.–Scholes, K. (2002): Exploring Corporate Strategy. Prentice Hall, Upper Saddle River, NJ

Barakonyi K. (1999): Stratégiaalkotás. I. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

Bábosik Mária et.al (2017): Vezetés a Közjó szolgálatában (közpénzügyi gazdálkodás és menedzsment) Állami Számvevőszék p.763.

Zéman Zoltán

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK