Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Molnár Csilla
Megjelenés: 2017
Oldalszám: 200 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2795-83-6
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 2500 Ft
Webshop ár: 1875 Ft

KOSÁRBA
Az égből leeső dolgok

A tragédia komfortosítása

http://www.es.hu/
2018-1-19

A könyv a nyolc-kilenc éves gyermek szemszögéből tekint végig az eseményeken. Olvasható az ilyen korú gyermek tanulságos gyászmunkájaként is, ugyanakkor – és ez teszi rendkívül érdekessé a történetet – a gyászmunkának része a véletlenek után kialakult élethelyzetek „felnőtt”, s egyben elhibázott kezelésének gyermeki bírálata is. Saara reakciója mindig a felnőttek küzdelmeinek módozataira adott válasz, így a könyv - mintha Janikovszky Éva köteteinek finn verzióját olvasnánk – hitelesen mutatja be, hogy egy gyerek mennyire más szemmel képes látni a világot.

„Az ókori görögöknek az volt a szokásuk, hogy ha a színdarab cselekménye annyira összekuszálódott, hogy még maguk a szereplők sem tudták kibogozni, a színpadra leengedték az isteneket. (...) Jóllehet ezt nem tartották olyan ügyes befejezésnek, mintha a szereplők maguk oldották volna meg a helyzetet, de jobb híján megfelelt” (157.) – tudjuk meg abból a 2016-ban az Európai Unió Irodalmi Díjával kitüntetett finn regényből, amelyben – ahogyan azt a címe is sugallja – égből pottyant véletlenek sokasága változtatja meg gyökeresen a szereplők sorsát. Az élet helyrehozására számtalan lehetőség fölvetődik, s nem véletlenül szerepel közöttük a fent idézett színházi vonatkozású példa sem: az írónő a Helsinki Színművészeti Akadémián végzett, pályáját filmforgatókönyvek írásával kezdte, s ez irányú érdeklődése a regénye szövetén is átsejlik. Szövege rendkívül képszerű: olvasás közben filmszerűen látjuk magunk előtt, hogyan zuhannak rá a szereplőkre a nem várt „égi áldások”: egy repülőgépről leszakadt jégtömb, amely a főszereplő kislány, Saara édesanyjának, Hannelének a halálát okozza, a megduplázott lottónyeremény, amelyet a kislány keresztanyja, Annu „kap a nyakába”, és az öt villámcsapás, amely a keresztmamával levelező amerikai állampolgárt „tiszteli meg”.

A halált, bénulást, idegrendszeri elváltozásokat okozó jégtömb és villámcsapás, valamint a rendkívüli gazdagságot hozó, egymás után kétszer bezsebelt főnyeremény felfogása generációs szakadékot idéz elő. A felnőttek egytől egyig – függetlenül attól, hogy a változás pozitív vagy negatív – sorscsapásként élik meg a velük történteket, ám az ilyenkor sablonosan feltett „miért pont én?”, kérdésre ugyanolyan sablonos válaszokat bírnak csak adni. Vagy a fenti antik példával hozakodnak elő, amely a XXI. században nyilván működésképtelen. A családon „végigsöprő” véletlenekhez azonban a kislány egészen máshogy viszonyul.

A könyv a nyolc-kilenc éves gyermek szemszögéből tekint végig az eseményeken. Olvasható az ilyen korú gyermek tanulságos gyászmunkájaként is, ugyanakkor – és ez teszi rendkívül érdekessé a történetet – a gyászmunkának része a véletlenek után kialakult élethelyzetek „felnőtt”, s egyben elhibázott kezelésének gyermeki bírálata is. Saara reakciója mindig a felnőttek küzdelmeinek módozataira adott válasz, így a könyv – mintha Janikovszky Éva köteteinek finn verzióját olvasnánk – hitelesen mutatja be, hogy egy gyerek mennyire más szemmel képes látni a világot.

Például – a felnőttekkel ellentétben – különbséget tesz véletlen és véletlen között. Keresztanyja „balsorsát” korántsem tartja annak, így amikor Annu a másodszor is bezsebelt lottónyereményre, vagyis az őt ért sokkhatásra többhetes alvással reagál, Saarát mindössze az foglalkoztatja, hogy Annu „már sok napja nem mosott fogat” (89.). Édesapja attitűdjével a kislány korántsem ennyire toleráns. Az apai stratégia elleni gyermeki tiltakozás annyira erős, hogy a mű narrációját is meghatározza. A regényben egyedül az apának nincs önálló szólama. Amíg egyes szám első személyben hallunk Annu feldolgozási módszereiről, s így értesülünk arról, hogy MacKay úr hogyan értelmezi az őt ért öt villámcsapást, addig az apa tragédiával kapcsolatos elképzeléseiről csak a kislány „szűrőjén” keresztül kapunk hírt. Kettejük tragédiafeldolgozásának különbségét az egymástól eltérő időfelfogásuk okozza. Az apának az „idő begyógyítja a sebeket” (10.) kezdetben tagadott, aztán annál inkább vallott nézete képtelen találkozni a kislány mesék világából táplálkozó, a halált nem végleges állapotként kezelő, korántsem lineáris időkezelésével. Az előre menekülő, korán új családot alapító apával szemben Saara véleménye szerint az idő másképp „mozog”: „néha leszakadnak olyan darabok, amelyek nem mozognak az idővel, hanem mindig itt vannak” (72.). Nála az édesanyja ilyen „darab”, aki így kísértet formájában vagy fej nélkül is bármikor visszatérhet közéjük. Ami nem más, mint a tragédia gyermeki komfortosítása, elviselhetőbbé tétele, szemben a múlt „felnőtt módra” történő tagadásával és elfojtásával.

Gyürky Katalin

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK