STEVEN PINKER AZ EMBERI AGRESSZIÓ OKAIRÓL ÉS MÉRTÉKÉRŐL

Ha végignézünk egy híradót, vagy elkezdjük böngészni a portálok híreit, valósággal zúdulnak ránk a véres eseményekről szóló beszámolók, amelyek azt látszanak igazolni, hogy kegyetlen és erőszakos világban élünk. Steven Pinker – kognitív pszichológus, a Harvard Egyetem pszichológiaprofesszora – Az erőszak alkonya című munkájában azonban cáfolja ezt a benyomást. Sőt tovább is megy: „Az idők során fokozatosan csökkent az erőszak mértéke, így valószínűleg most éljük az emberiség történetének legbékésebb napjait” – szól a legfontosabb megállapítása, amelynek igazolására ezek után több mint nyolcszáz oldalt szentel!

Pinker elsőként tisztázza, hogy a híradók felülreprezentálják a világban történt erőszakos eseményeket, tehát a hírfogyasztók erőszakkal kapcsolatos benyomása eltér a valós arányoktól. Üdvös jelenségként értékeli ugyanakkor, hogy az erőszakos viselkedés hanyatlásával párhuzamosan háttérbe szorult az agressziót dicsőítő vagy eltűrő hozzáállás mind a társadalom, mind az egyének részéről – márpedig a társadalmi magatartásnak jelentős szerepe van bizonyos jelenségek erősödésében vagy visszaszorulásában.

A szerző ezek után végighalad az emberiség történelmén, felvázolva azt a hat nagy (általa trendnek nevezett) folyamatot, amely azt eredményezte, hogy fajunk visszavonult az erőszaktól. A történelmi áttekintés után rátér az erőszak pszichológiájára, vagyis arra a kérdésre, hogy egyáltalán miért viselkedik erőszakosan az ember. Bemutatja a legfőbb motivációkat: a ragadozó (vagyis puszta eszközként használt) erőszakot, a dominancia elérése vagy a bosszú érdekében alkalmazott agressziót, a szadizmust vagy a valamely ideológia nevében elkövetett erőszakot.

De nem marad adós az érem másik oldalának felvillantásával sem: a következő fejezetben sorra veszi, miféle késztetések hajthatják az embert az együttműködés felé, s olyan – egyesek szemében talán idejétmúltnak, mások szemében tudománytalannak számító – fogalmakat emleget, mint az empátia, az önmérséklet, az erkölcsi érzék vagy épp a józan ész.

A könyv legnagyobb értéke tehát, hogy nem pusztán a statisztikai adatok elemzésére vállalkozik, de megpróbál választ találni arra a filozófiai-pszichológiai kérdésre is, hogy valóban „sárkányfog-vetemény”-e az ember, ahogy Vörösmarty Mihály nevezte. Könnyen követhető, jó stílusban megírt eszmefuttatásai során számos gondolkodót s jelentős tudományos munkát is megismerhet az olvasó.

Ezek mellett számos érdekes elméletet és magyarázatot említ. Ilyen például a „betört ablak”-elv, amely egyértelműen rámutat arra, hogy az erőszakos cselekedetek mennyiségét nem az olyan általános okok határozzák meg, mint amilyen a társadalmi helyzet vagy a vagyoni státusz, sokkal inkább az, hogy az elkövetés helyszínén jelen vannak-e bizonyos normák, és ha igen, milyen mértékben. (Csak egy a számos kísérlet leírása közül, mellyel Pinker igazolja e megállapítást: a kutatók megvizsgálták, hogy a járókelők hogyan reagálnak egy öteurós látványára, amely egy postaládából kilógó, feltépett borítékból kandikál ki. És úgy találták, a rendezetlen környéken – a postaláda össze volt firkálva, az utcát szemét borította – az arra járók negyede elvette a pénzt, ám amikor a postaláda tiszta volt, az utca rendezett, jóval kevesebben loptak!)

A könyv hátránya ugyanakkor, hogy Pinker hajlamos elveszni a részletekben, vagyis a szűkebb összefüggések feltárása mellett olykor kevesebb figyelmet szentel a nagyobbak bemutatásának. Nézőpontja pedig leginkább a nyugati világra terjed ki, Európa keleti felét elvétve említi, a Föld egyéb részeiről származó adatokkal szűkmarkúan bánik. Így az olvasóban joggal ötlik fel a kérdés: lehetséges, hogy tétele leginkább a világ haladónak mondott részén állja meg a helyét? Lehetséges, hogy máshol más (rész)folyamatok rajzolódtak ki, s más (al)tételeket lehetne megfogalmazni?

De így vagy úgy: a könyv nézőpontja érdekes, adatai bőségesek, az olvasó tehát gazdag érvkészletre bukkanhat egy esetleges vitához – ha egyetért a szerzővel, hát pró, ha nem ért egyet, hát kontra.