Steven Pinker könyvével már többször is foglalkoztunk, megjelenés előtt – a kiadó hozzájárulásával – közöltünk a könyv előszavából, és több részletet is:

Nem véletlen, hogy ennyit foglalkozunk ezzel az inspirálón sokszínű és meghökkentően vaskos kötettel. A Harvard Egyetem pszichológia professzora – hosszas kutatás után – olyan kijelentésre ragadtatta magát, ami minimum meghökkentő. De, ha a hétköznapi tapasztalataink felől nézzük, akkor is ellentmondani látszik a józan észnek. És ezzel együtt is lehet, hogy Steven Pinker állítása – legalább részben – igaz.

Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, / s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek

– sóhajtunk Radnótival, s tényleg nehezünkre esik elképzelni azt, hogy ami körülöttünk, a nagyvilágban zajlik, az kevesebb, mint ami korábban volt. Ráadásul évszázadok óta azt nyomatják írók, költők és egyéb gondolkodók, hogy „régen minden jobb volt”… mi meg panaszkodunk őrült tempóban rohanó világunkra, s beengedjük lakásunkba a híreket. Élő, egyenes adásban nézzük, ahogy az emberek a világ távoli tájain egymást lövik. S ha éppen nincs erőszak körülöttünk, akkor is a félelmet csepegteti a magyar állami tömegtájékoztató gépezet (amiről persze tudjuk, hogy furcsa célok szolgálatában áll). Nem sorolom tovább a személyes benyomásokat, nem mondom, hogy a hétvégén a Balaton partján – valódi ok nélkül – agyonvertek egy fiatal borászt, nem akarnék szem lenni a láncban…

Mégis kétkedve, felhúzott szemöldökkel olvasom Pinker kötetét, hiszen én csak egy „mezei kíváncsi” vagyok, ő meg éveket és munkaórákat ölt abba, hogy irtóztató mennyiségű adatot feldolgozva megírja azt, hogy

a világ egy jó hely. Jobb, mint volt, s talán rosszabb, mint amilyen a jövőben lehet.

Nem, nem hiszem azt, hogy zsebből/csípőből cáfolni tudnám Pinker tézisét! Csak azt tudom, hogy egészen egyedülálló az, amit állít, s ha neki van igaza, akkor az apokalipszis bizonytalan ideig elmarad. Hiába bizonygatják oly sokan, hogy az utolsó időkben élünk, s hiába hintik az igét arról, hogy az ember soha nem volt még ennyire mocskos állat.

Tényleg érdemes belefogni! Ne riasszon senkit, hogy a kötet terjedelme 878 oldal, hiszen egyrészt ebből körülbelül 111 oldal a jegyzet és az irodalomjegyzék, s a szöveget is sok ábra, táblázat és grafikon teszi szellőssé… és könnyebben felfoghatóvá. Ráadásul a könyvben feldolgozott ismeretek emészthető/érthető formában kerültek papírra, s a magyar fordítás is meghökkentően jól sikerült.

A témában – az erőszak mennyiségi alakulása a bibliai időktől napjainkig – teljesen laikus vagyok, ahogy azt gyanítom, hogy az potenciális olvasók többsége is. Mégis azt gondolom, hogy érdemes belekezdeni, s közben figyelni önmagunkat. Talán, ha jobb hely ez a világ, mint amilyennek gondoltuk/tűnik, akkor bennünk is kevesebb lesz a szorongás, a görcs, a félelem. Én szeretném, ha Pinker-nek igaza lenne, de ha nincs, akkor is terápiás hatást tulajdonítok ennek a könyvnek.